A Nailmail szeptemberi kihívásának témája (könyv, könyvszereplők) már jó ideje tervben volt, viszont számomra egyértelműen az őszhöz kötődik, így szeptemberre időzítettem. És egyúttal nagyon vártam is, ugyanakkor fogalmam sem volt, mit fogok készíteni.

A Nailmail augusztusi nail art kihívásának témáját már több hete kitaláltam, a nyeremény lakk is megvolt, az összes kreatív anyag... csak épp azon nem gondolkodtam, hogy én mit fogok készíteni.
Ezer éve nem volt nail
art a blogon, aminek két oka van: az időhiány és a lustaság...
belegondolva leginkább a lustaság. Ezt onnan tudom, hogy amint lett
apropó a sima lakkozásnál többre, belefogtam, és kifejezetten élveztem.

Ez
az a bejegyzés, ami valószínűleg nem kerülne ki, ha nem kellene kímélnem a
kezemet a képszerkesztéstől... ezek a fotók viszont már készen vannak,
úgyhogy miért ne. :)


Közel sem minden lakkozásomat mutatom meg itt vagy Instagramon, még azok közül sem, amikor nem csak szimplán felkenek egy színt. A múlt hétvégit viszont muszáj megosztanom, még akkor is, ha technikailag nem tökéletes, illetve már nekem is majdnem sok, pedig számomra körömfronton szinte semmi sem az.
A május általában nem a kedvenc hónapom, és várni szoktam, hogy végre vége legyen, de most nincs így: a júniusom fölöttébb rázósnak ígérkezik. Nagyon úgy fest, hogy a blogger énem meg kell majd támogassa az egyetemista énemet, emiatt lehet majd itt egy kis kiesés, de igyekszem úgy alakítani a dolgaimat, hogy ez minél kevésbé tűnjön fel nektek.

Egyre többször van lehetőségem egy-egy cég újdonságait kipróbálni, és az
is előfordul, hogy rendelek valamit, ugyanis mostanra rájöttem, hogy
sokkal jobban szeretek online vásárolni, mint hagyományos módon.
Nemcsak azért, mert más formában elérhetetlen dolgokat is
megtalálok, hanem mert így kétszer örülök: a rendelés leadásakor és
akkor is, amikor megérkezik. Ráadásul a kicsomagolás egy plusz
élmény. :)


Mint ahogy az előző posztban említettem, a három The Gel lakkal el is játszadoztam, mindháromra került díszítés is. Az ilyesmit ritkán van alkalmam megmutatni, legfőképp azért, mert hétvégén inkább színmintákat fotózok, hét közben, amikor pedig díszítve van a körmöm, nem tudok megfelelő fényviszonyok között fotózni.
Így volt ez most is, késő délután készültek a képek, ezért nem a szokott minőségűek, viszont szerettem volna összefoglalni őket egy bejegyzésbe is, hátha az Instagramon lemaradtatok valamelyikről. :)
A március elsősorban a túlélésről szólt, dolgoztam, tanultam, igyekeztem tenni a dolgomat, és csak teltek egymás után a napok. A szokásosnál jóval több filmet néztem (talán bejegyzés is lesz majd erről), és végre a szokott mértékben visszatért a szépségápolás az életembe, így most bőven lesznek kedvencek. :)

Én vagyok az a blogger, aki szerzeményes posztot már csak akkor csinál,
ha nincs más a tarsolyában, és most pont ez a helyzet: nagyon kell már a
hosszú hétvége, hogy fotózhassak.
Ilyen sok új lakkot nem szoktam felhalmozni, a nyomdalemezekről való beszámolásra pedig soha nem találom a megfelelő alkalmat, és néha kellenek a könnyedebb bejegyzések is - nos, ez pont olyan lesz. :)
Ilyen sok új lakkot nem szoktam felhalmozni, a nyomdalemezekről való beszámolásra pedig soha nem találom a megfelelő alkalmat, és néha kellenek a könnyedebb bejegyzések is - nos, ez pont olyan lesz. :)

Egy egyszerű lakkozásnál ritkán van időm többre, viszont vannak ötletek, amiket mindenképp meg akarok valósítani, és addig tökéletesítem őket, amíg elég jónak nem érzem a kivitelezést. Ez volt a helyzet a fekete-fehér kombinációval is. Nyár óta szeretnék egy manikűrt ezzel a párossal, de mindig elégedetlen voltam az eredménnyel.

Az szinte evidens volt, hogy nyomdázni fogok, és azt is gyorsan eldöntöttem, hogy a fehér lesz a domináns. Gyorsan rájöttem arra is, hogy ki kellene egészíteni némi ezüstös csillogással, majd legutóbb már a megfelelő minta is megvolt.
Aztán beugrott, hogy mi hiányozhat még: egy kis textúra, így aztán előkerültek a régen használt sand lakkjaim is.
A január nagyon sűrű hónap volt számomra, ami ezen a héten a blogos aktivitásomon is meglátszott. Ezt nagyon sajnálom, de őszintén szólva attól tartottam, hogy még ettől is hosszabb ideig kell szabadságolnom magam. Szerencsére nem, túl vagyok a vizsgaidőszakon, és mostantól két hétig csak a munkámra és a hobbimra koncentrálhatok. :)

Én mindent trendet kicsit későn kapok fel, és nincs ez másként a nyomdázással sem. Bő másfél éve már tettem egy próbát vele, de az tényleg nem volt több egy próbánál. Most viszont nagyon ráéreztem az ízére, és mindenre nyomdázni akarok, a frissen felkent, még meg sem csodált vadiúj lakkra és kis túlzással a falra is.

A november az utóbbi néhány hónaphoz hasonlóan elég vegyesen telt. Általában ez a kedvenc időszakom az évben, mert bármilyen furcsán is hangzik, ilyenkor érzem magam leginkább harmóniában a természettel, viszont rengeteg dolgom volt, pihenni nem igazán adódott alkalmam.

Akadt ugyan néhány jó pillanatom októberben, de összességében nem voltam túl jó formában, így most örülök, hogy magam mögött tudhatom ezt a hónapot.
Szinte minden reggel a Too Faced Boudoir Eyes-ért nyúltam, teljesen más állaga van a benne lévő festékeknek, mint bármelyik szemhéjpúderemnek - ez egyszerre jó és rossz.
Igyekszem bővebben is írni róla a közeljövőben. :)
