Emlékeztek még, hogy néhány hete szóltam, hogy a Müllerekben épp egy klassz akció van az Essence termékekre? Annak folyományaként kaptam néhány lakkot tesztelésre. :)
Ez jó, mert:
- Írtam egy szerintem szuper akcióról.
- Ti most láthattok élesben néhány árnyalatot.
Ez jó, mert:
- Írtam egy szerintem szuper akcióról.
- Ti most láthattok élesben néhány árnyalatot.
- Én pedig eljátszadozhattam az újdonságokkal.
Az üveget az egyedi formája miatt én kimondottan kedvelem, és a lapított, lekerekített ecsettel sincs gondom, bár egy egyenesre vágott verziónak jobban örülnék, főként, mivel az ív nem mindig szimmetrikus.
A lakkok állaga rendre picit sűrűbb az ideálisnál, de még bőven kezelhetőek, és valószínűleg ennek is köszönhető, hogy még a világosabb árnyalatok is fednek két rétegben.
Fame Fatal
Ez az árnyalat már megvolt korábban, és akkor meg is mutattam nektek. A hagyományos pirostól hajszálnyival világosabb, inkább hideg, semmint meleg árnyalat, de soha, egyetlen pillanatra sem lesz pinkbe hajló. Közepesen fényes, és ami piros lakkok esetén különösen dicséretes: egész tartós.
Forgive me
Majdnem klasszikus babarózsaszín, de csak majdnem: attól ugyanis valamivel melegebb tónusú, főleg az én bőrszínem mellett. Igazi eperjoghurt szín. :)
Két rétegben fed, és a három lakk közül ezt a legkönnyebb felkenni,
ugyanakkor a legmattabb is, bár ezen fedőlakkal könnyű segíteni.
Need your love
A The darks válogatás része, crelly finise van, ennek megfelelően szuper fényes, két rétegben azonban tökéletesen fed. Nagyon sötét, barnába hajló bordó, annyira mély színe van, hogy sokszor szinte feketének tűnik, de mindig látszik, hogy azért van benne valamilyen apró csavar.
Engem a drogériában elérhető lakkok már nehezen szédítenek meg, de ennek sikerült: olyan sötét, olyan mély, hogy a gót énem ezzel érzi teljesnek magát. Ráadásul annak ellenére, hogy a finise nem túl egyedi, hasonló szín nem jut eszembe.
Engem a drogériában elérhető lakkok már nehezen szédítenek meg, de ennek sikerült: olyan sötét, olyan mély, hogy a gót énem ezzel érzi teljesnek magát. Ráadásul annak ellenére, hogy a finise nem túl egyedi, hasonló szín nem jut eszembe.
Én eddig elsősorban az extrémebb színeket kerestem az Essence-nél, a zöldek, a kékek, a pasztell sárga és a fekete is kifogástalan, viszont most rájöttem, hogy alapszínekben sem rosszak, sőt. :)
Mindegyik lakkot díszítettem is, azt már nem akartam bezsúfolni ebbe a posztba, de a következőben láthatjátok azokat is.
Mivel a piros lakkból már volt egy megbontott darabom, ismét azt kentem fel a fotókhoz. A tesztelési lehetőséget pedig nektek köszönhetem, ezért arra gondoltam, hogy a kapott Fame Fatal-t kisorsolom köztetek.
Mindegyik lakkot díszítettem is, azt már nem akartam bezsúfolni ebbe a posztba, de a következőben láthatjátok azokat is.
Mivel a piros lakkból már volt egy megbontott darabom, ismét azt kentem fel a fotókhoz. A tesztelési lehetőséget pedig nektek köszönhetem, ezért arra gondoltam, hogy a kapott Fame Fatal-t kisorsolom köztetek.
Kattintsatok >>IDE<<, ha jelentkezni szeretnétek!
8 comments
Nekem az ecsettel van gondom, tök béna vagyok vele, de már szokom. A Forgive me egyik kedvenc árnyalatom volt, még 4 másik megvan, jó gyorsan fogynak a sűrű anyaguk miatt.
VálaszTörlésÉn is jobban szeretném az ecsetet, ha egyenesre vágott lenne. :)
TörlésValóban gyorsan fogynak, egy feketét már kiürítettem, és az egyik zöldben sincs már túl sok. Most más gél hatású lakkokat próbálgatok, és úgy veszem észre, azokkal is hasonló a helyzet, egy-két használat után már látszik a hiány.
A Need your love valami csoda, nekem a kedvenc Moyra lakkomat juttatja eszembe! *__*
VálaszTörlésA Need your love a favoritom nekem is, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog, pedig... nagyon. :)
TörlésA Forgive Me nekem is megvan, de nekem mindig foltos lesz.
VálaszTörlésAz Indian Summer a kedvencem. :)
Két rétegben is foltos a Forgive me?
TörlésAz Indian Summeren mindig gondolkodom, másokon kimondottan tetszik, de magamon nem nagyon tudom elképzelni. :)
Nagyon szép színek, én tuti megveszem a Fame Fatalt mert nincsen normális piros színű körömlakkom, illetve ami van az kegyetlen rossz minőségű és már az első nap végén lepattog.
VálaszTörlésSajnos a piros lakkoknak általában elég gyér a tartóssága. :(
TörlésA Fame Fatal sem dönt rekordot, de egy napnál azért bőven tovább bírja. :)