Avon,

Egy kis Budapest

május 02, 2016 Arabella 12 Comments

Ezer éve volt utoljára hasonló bejegyzés, aminek az ezer egyéb mellett két fontos oka van: ezer éve nem mozdultam ki a városomból, és ezer éve nem voltam semmilyen bloggertalálkozón.


Múlt szerdán azonban a fővárosban jártam - pont jókor érkezett egy meghívó egy eventre, minden vágyam az volt, hogy végre kimozduljak, és a kedvences posztban említett nem túl jó dolog is arra sarkallt, hogy éljek végre kicsit. 

Korábban indultam, mint kellett volna, ezért maradt egy kis fölös időm: vettem egy-két apróságot, majd sétáltam a kedvenc környékemen.




Eddig bármelyik részén jártam Budapestnek, mind tetszett, viszont Újlipótváros különösen kedves számomra. Végtelenül tetszik, hogy itt egymás mellett van minden: klasszikus és modern épületek, a legmodernebb üzletek és bankok, mellettük elvétve egy-egy cipész és a múlt századból ottragadt kézműves boltok. Zöldséges, előkelő étterem, kifőzde, antikvárium, érmeüzlet, hiperszuper szolárium
Olyan eklektikus egyveleg ez, amiben otthon érzem magam. Az emberekről már nem is beszélve: mert minden szembejövő más, ugyanakkor nagyon valamilyen.

Nekem pedig pontosan erre a végletességre, ellentétes hatásokra van szükségem ahhoz, hogy elememben legyek.

Egyelőre az is csak egy nagyon távoli vágy, hogy valaha budapesti legyek, de legszívesebben ezen a környéken élnék... bár már csak azzal is boldog lennék, ha közelebb lenne, és megtehetném, hogy bármikor sétálhassak arra.



A színház a szenvedélyem - még inkább, mint a blogolás, és ebből már sejthetitek, hogy mennyire fontos nekem. :) A Vígszínház pedig különösen kedves, múlt nyáron végre meg tudtam nézni a társulat egy vendégszereplését, és azóta tudom, mit jelent az, hogy minőségi előadás.



A városnézés után Fruzsival az Avon eseményére mentem, amin a színek és az új gél hatású lakkok voltak a főszerepben. Nitu jóvoltából megismerkedhettünk a közeljövőben érkező újdonságokkal, majd a FessNeki csapatával a kreativitásunkat is kibontakoztathattuk, de előbb még pár kép az új termékekről. :)





A metál csomagolású rúzsok is nagyon ígéretesek, de a sárgászöld lakk mellett az én figyelmemet az Anew BB krém keltette fel a leginkább, tökéletesnek tűnik nyárra. 




A délután legélvezetesebb része számomra a festés volt: szuper, hogy adtak támpontot minden lépéshez, ugyanakkor ebbe a stabil keretbe beépíthettük a saját elképzeléseinket is. Azt hiszem, nem is született két teljesen azonos kép.

Nagyon régen festettem utoljára, így az én példányom nem sikerült a legszebbre, de egy remek emlék egy nem kevésbé jó napról. :)

Ajánlom Neked

12 megjegyzés:

  1. Nagyon kíváncsi lettem volna erre az avon blogger találkozóra szemtől szemben, de még így olvasva is nagyon jó volt.:) Nagyon jó képek lettek, teljesen átjön rajtuk mennyire kedves a szívednek ez a hely. Én is nagyon szeretek Pestre menni, ha időm engedi mindig sétálok a parkokban, szerintem a legszebb a bikás park a 11. kerületben.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, ha sikerült átadni a képeken. :)
      A Bikás parkban még soha nem jártam, de akkor egyszer majd elmegyek oda is.

      Törlés
  2. Mindig kicsit megmosolygom, amikor az egyetemen néhány "vidéki" mondja nekünk, budapestieknek, hogy mennyire irigyelnek minket, hogy itt élünk, és ők is de szerettek volna a fővárosba születni, miközben mások meg cinikusan mondják ugyanezt, és ők aztán még a gondolatát is utálják Budapestnek :D Nekem inkább azzal van a bajom, hogy mostmár tizenpár éve külrészen lakunk (vagy ahogy én hívom, falun), pedig alapvetően a 9. kerületben éltünk, amikor kicsi voltam, ha valaha elköltözöm itthonról, tuti a belvárosba fogok. Izgi lehetett az Avon bloggertali, én legtöbbször csak Instagramról értesülök róla, hogy ilyenek egyáltalán léteznek :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nagyon személyiségfüggő, hogy ki hol érzi jól magát - van, akinek a vidéki nyugalom és kiszámíthatóság kell, nekem meg pont az ellentéte. :)

      Én sem gyakran járok ilyesmikre, egyrészt az időm sem engedi, másrészt az utóbbi időszakban kedvem sem igazán volt.

      Törlés
  3. Biztosan szuper lehetett az Avon event, nekem ezek sajnos kiesnek mert ha meg is hívnak legtöbbször az utolsó pillanatban és már nem tudom megszervezni az utazást a munkám miatt sem. Ilyen szempontból a vidékiekre nem nagyon gondolnak, hogy hétvégére tegyék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg sokszor későn jön a meghívó, és a hétvége valóban jobb lenne, bár pont én azzal sem lennék előrébb.

      Most úgy vagyok vele, hogy ha kedvem/időm lesz, máskor is megyek, de nem szándékozom minden eseményen ott lenni. :)

      Törlés
  4. örülök, hogy kimozdultál, és hogy jól érezted magad, de nagyon sajnálom, hogy nem tudtunk összefutni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem legkésőbb ősszel ismét menni fogok a fővárosba, és akkor esetleg egyeztetünk majd hamarabb. :)

      Törlés
  5. Jó, ha van egy város, ami ennyire tetszik, nekem Szombathely a kedvencem. Bp.-en mindig elveszve érzem magam, a metrótól meg frászt kapok, a távolságoktól is. Képen jó nézegetni, szép helyek vannak, de nem szeretem a várost.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szombathelyen még nem jártam soha, se biztos szép. :)

      A metrót annyira én sem szeretem, pontosabban nem is a metróval, hanem a mozgólépcsővel van gondom. Tériszonyom van, nem nekem való. :)

      Törlés
  6. Lipócia <3 Azon a környéken dolgozom, és nagyon szeretem - pont azért, amiket te is írtál :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor mázlista vagy, hogy ott dolgozol. :)

      Törlés