csacsogós,

Szente Vajk Dollyja

május 16, 2017 Arabella 2 Comments


A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház új előadásait mindig kivétel nélkül megnézem, azonban az idei évad utolsó nagyszínpadi premierjére tavaly ősz óta vártam, ugyanis a Hello, Dolly!-t Szente Vajk rendezte.


Számomra az ő neve garancia a minőségi munkára, ugyanis a VIDOR fesztivál ideje alatt volt szerencsém látni A szőke ciklont a Játékszín előadásában, és a rendezés lenyűgözött - meg is kapta az ezért járó díjat.

Bár erősen reménykedtem a pozitív válaszban, de kíváncsi voltam, hogy vajon itt is visszakapom-e azt a zseniális jelképrendszert, színpadi munkát és egyedi, aprólékosan kidolgozott világot. 


A történet egy nagyon egyszerű romantikus sémára épül, de azért van benne némi csavar: a talpraesett, házasságközvetítőként is tevékenykedő özvegy, Dolly (Horváth Margit) ezúttal a saját házasságát igyekszik elrendezni, a cél az, hogy a milliomos Horace Vandergelder (Puskás Tivadar) nőül vegye.

Persze bonyodalom is akad bőven, más-más párok válnak szét és kerülnek egymás mellé - a szituációs csavaroknak köszönhetően a nevetés garantált.


Puskás Tivadar tökéletesen bemutatja a kissé rigolyás, logikus okokból házasodni akaró érdekembert, ugyanakkor egy-egy érzelmesebb mozzanat segítségével szerethetővé is teszi a meglehetősen zsugori és túlzottan a realitás talaján mozgó Horace-t. Horváth Margit Dollyja sincs kevésbé észnél, viszont ő az ész szavát nagyon taktikusan finom érzelmekbe burkolja, és a női praktikáival a háttérből irányít.

Éppen ezért - és néhány olyan jelenetben, ahol szinte párként működnek -, elhisszük, hogy tökéletesen kiegészítve egymást valóban összetartoznak. Nem fiatal, álmodozó szerelmesekként, hanem gyakorlatiasan, annak minden szép és hétköznapi oldalát érintve.


A mellékszereplők közül kiemelendő Jenei Judit alakítása, az egyszerre Alice-ra és Harley Quinn-re hajazó Ermengarde a hisztérikus kirohanásaival igazán emlékezetes képeket alkot. Ugyanakkor  szerelmén keresztül egy lángolóbb, naivabb tiniszerelmet láthatunk kibontakozni, mely bár ugyanolyan értékű, de mégis kontrasztot állít Dolly és Horace viszonyának.


Kuthy Patrícia, Nyomtató Enikő, Lakatos Máté és Horváth Sebestyén Sándor négyese  az egyszerű, éteri szerelemért és humorért felel, az előadás és annak az összegzése nélkülük nem lehetne teljes.

A zenés betétek sem adnak okot panaszra, viszont ami megemlítendő, az a koreográfia - színes, változatos és a kellő jelképértékkel bír. A színpadi munka, a díszlet és a kellékek ugyanakkor a zsenialitás határát feszegetik: tovább mélyítik az adott szituációkat, segítenek a nézőnek megtalálni a kulcsmomentumokat, illetve továbbgondoltatják azokat. Tehát tökéletesek.


A Hello, Dolly! könnyed szórakozást nyújt, de úgy, hogy az, aki komolyabb értelmet szeretne látni benne, megtalálhassa a maga válaszait. Szerelem más-más generációknál, más élethelyzetben és élettapasztalattal, mindez nagyon egyedi, hangulatos köntösben.

Nem csalódtam, sőt: most már biztosan tudom, hogy ez a bohókás, habosan könnyed és pasztellesen színes, romantikus, de pillanatról-pillanatra váltakozó világ Szente Vajk védjegye. Ha csak módotokban áll, nézzétek meg az előadást!

A képek forrása: www.moriczszinhaz.hu

Ajánlom Neked

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem Szente Vajkot, színészként és rendezőként is nagyon jó! A Meseautót is ő rendezte a Madáchban és eredetileg nem nagyon voltam rá kíváncsi, mert anno a film sem volt nagy kedvencem, de a darab fantasztikus lett!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Színészként még nem volt szerencsém látni, de most már ki merem jelenteni, hogy rendezőként nagyon szeretem, még akkor is, ha bohókásabb a világa, mint amit általában kedvelek, mert nagyon egyedi és következetes.
      A Madách Meseautóját sajnos még nem láttam, de ha alkalmam lesz Budapesten színházba menni, nem felejtem el. :)

      Törlés