Hello Winter! - TAG

hétfő, december 07, 2015 Arabella 2 Comments


Sok minden állt ennek a sorozatnak az útjába, de annyira szerettem az őszit - és a reakcióitokból leszűrve ti is szerettétek -, hogy nem hagyom magam: a terveim szerint a héten minden nap ki fog kerülni egy télköszöntő bejegyzés.

Az az igazság, hogy amennyire várom az ősz közeledtét, a télét általában annyira nem. Nem azért, mert nem kedvelem ezt az évszakot, hiszen nagyon is szeretem, hanem azért, mert az ősz vége áll a legközelebb a szívemhez, és azt szeretném olyan hosszan elnyújtani, amennyire csak lehet. De persze az első havazáskor vagy legkésőbb december közepén már én is kénytelen vagyok belátni, hogy feltartóztathatatlanul itt a tél, és olyankor már kifejezetten örülök a jeges csodavilágnak.

A sorozatot felvezetendő ma csak egy könnyed kérdéssorral készültem, ezt több régebbi TAG-ből állítottam össze, illetve azokat egészítettem ki. :)

1. Mivel ápolod ilyenkor a kezedet?



Időnként veszek drogériás kézkrémeket is, de most a tavalyi L'Occitane szettemet próbálom elkenegetni, abból is elsősorban a mandulásat és a shea vajasat.

2. Forró csoki vagy forralt bor?
Alkoholt nem fogyasztok, úgyhogy nálam csak a csoki jöhet szóba, de mostanában azt is próbálom teával kiváltani.

3. Inkább otthon teázol egy jó könyvvel és takaróval vagy hógolyózol/hóembert építesz?
Ha családi házban élnék, időnként valószínűleg az utóbbit választanám, így viszont egyértelműen a benti programokra voksolok. 
 
4. Mit szeretsz a legjobban a télben?
Hiányzik ugyan az ősz tartalmassága, de nagyon kedvelem, hogy télen minden tiszta, hideg és egyértelmű. Lehet, hogy nagyon szentimentális vagyok, viszont az különösen tetszik, hogy amikor kint minden hideg, bent melegségre vágyunk.
 
5. Mi az a dolog, ami mindig van nálad télen?


Ajakápoló, de így, egyesszámban nem is fedi a valóságot. Mindig van nálam ajakápoló, minimum kettő, de tél végére rendre féltucatnyi kallódik a táskámban. Most még csak a fenti négyet találtam: van itt hatékonyabb, kevésbé hatékony, de aranyos, színezett és szuper puha ajkakat varázsoló.

6. Szeretsz síelni/korcsolyázni vagy szánkózni?
Síelni és korcsolyázni nem tudok, szánkózni viszont nagyon szerettem gyerekként, mostanában azonban már nincs rá lehetőségem.

7. Melyik a kedvenc téli ételed/édességed?
Talán nem tipikusan téli, de most nem tudok mást mondani, csakis a mákos rétest. Ami azért is furcsa, mert mostanáig nem igazán tartottam a fogamra valónak, néhány hete ellenben rajongok érte.

8. Mutasd meg sminktermékekkel a kedvenc színeidet az évszakban!


Télen számomra elmaradhatatlan az ezüst, a kék hideg, lilásabb árnyalata és a hűvös, rikító, tiszta piros. Sminkben, öltözködésben, lakásdekorálásban egyaránt ezek jelentik számomra a telet.

9. A legkedvesebb téli emléked:
A mai napig az egyik legszebb gyerekkori emlékem egy téli estéhez köthető. Már eleve több tíz centis volt a hó, de újra elkezdett havazni, és csak úgy, spontán kimentünk a kertbe a szüleimmel (akkor még kertes házban éltünk). Hógolyóztunk, hóembert építettünk, szánkóztunk, angyalkát csináltunk, mindent, amit csak télen a szabadban érdemes. Arra is emlékszem, hogy a végére alaposan átfagytam, de megérte, ó, még mennyire megérte.

10. Egy kozmetikum, ami nélkülözhetetlen számodra télen:


Igazából nem csak télen, de ilyenkor végképp nem tudok élni a Lush Popcorn ajakradír nélkül. A házilag elkészíthető verzióknál klasszisokkal hatékonyabb, azonnal felfrissít, és a balzsamok is sokkal hatásosabbak utána. Számomra tényleg nélkülözhetetlen.

Holnap egy fagyos, kék sminkkel jelentkezem, ha van kedvetek, addig is töltsétek ki a kérdéssort vagy meséljetek a téli élményeitekről! :)

2 megjegyzés:

  1. A szánkózással úgy vagyok, hogy hol a hó? Kb. évente kétszer van normális, most is nagyon meleg van télhez képest. Mondjuk nem bánom, mert utálok havat söpörni, lapátolni pláne. A hó csak a gyerekeknek öröm. Ha lehet szavazni, én is inkább őszpárti vagyok, ha nem esik minden nap.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, a hó tényleg a gyermekeknek öröm elsősorban, gyerekként én még a lapátolást is élveztem, de most már más lenne a helyzet.
      Én is jobban szeretem az őszt, még akkor is, ha esős, de én is inkább a ködös-hűvös őszt választanám, ha lehetne.

      Törlés