Lush szappanok: Snowcake, Figs And Leaves

kedd, október 21, 2014 Arabella 6 Comments


Alapvetően tusfürdős lány vagyok, nekem egyszerűbb, gyorsabb a használatuk, mint a szappanoké, és az eddigi tapasztalataim alapján nehezebb is gyenge tusfürdőre akadni, mint jó szappanra.

Ennek ellenére a Lush egy-egy darabjával időnként teszek egy próbát, mert zömében beváltak a termékeik, és igen: pontosan tudják, mivel tehetik vonzóvá a kínálatukat.


A Snowcake azonnal elvarázsolt az édes, mandulás-marcipános illatával. Meglehetősen intenzívnek tűnik, és használat közben is az, de a bőrön már csak egy nagyon enyhe, puha, bújós, enyhén édes nyomot hagy. Zseniális, de nem csak az illata.

Az állaga tette a kedvencemmé, határozottan krémes, a habjára nem is találom megfelelő elnevezésnek a habot, sokkal inkább krém az, ami akkor születik, amikor vízzel találkozik.
Nem csak hogy nem szárítja a bőrömet, mint a legtöbb szappan, de érezhetően táplál is, nem muszáj utána testápolót használnom, ami ritkaságszámba megy.

Két dolgot sajnálok: a krémes állagának köszönhetően viszonylag gyorsan fogy, valamint a karácsonyi kínálat része, így nem pótolhatom bármikor. Pedig szeretném megtenni.


A (szárított)fügét nagyon szeretem, így szinte evidens volt, hogy a Figs and Leaves kapni fog tőlem egy esélyt.

A kifejezetten mutatós Snowcake-kel szemben nem tűnik túl vonzónak, de hát a fügét sem a szépsége miatt szereti, aki szereti. :)

Az illata tipikusan őszi, nem a füge édes részét próbálja utánozni, hanem a szárított verzió héjának visszafogottabb, kicsit fás jellegét. Eredetileg sem ez a legintenzívebb illatú szappan, de ez sajnos használat közben még tovább romlik, csak minimálisan érezhető az illata.

Ez még megbocsátható lenne, de a habzása is nehézkes, és ami a legrosszabb: sajnos szárít, és nem is kis mértékben. Továbbá a szárazság mellett még nagyon furcsán kellemetlen tapintásúvá is válik a bőröm a használata után.
Nem, nem, nem. Csalódás.

Van kedvenc szappanotok? Ha igen, melyik?:)

6 megjegyzés:

  1. Nem igazán kedvelem a szappanokat. A Lush-tól csak fürdőbombát szoktam venni.

    VálaszTörlés
  2. Jaj, ez a Snowcake most még jobban el kezdett érdekelni :) Azt hiszem hogy bérelt is egy helyet a karácsonyfa alatt, hogy aztán lehessen vele fürdeni ^_^ Köszi a posztot!

    VálaszTörlés
  3. A Snowcake szappant a zuracskámnak szereztem be pár hete, mert őt lehetetlenség rávenni a testápolózásra, pedig a bőre igenis igényelni, csak hát tudod...pasik... :) Emellett imádja a marcipánt, szóval ajánlom neki, hogy elnyerje a tetszését ez a hidratáló cukiság! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  4. Moon Angel: Nekem is csak héba-hóba jön meg a kedvem a szappanokhoz. :) Én fürdőbombát még nem vettem, pedig több is tetszik, de olyan ritkán van időm elterülni a kádban...

    Rita Szelestei: Nincs mit, írd majd meg, hogy bevált-e! :)

    Reni: Ha szereti a marcipánt, akkor ezt is biztosan szeretni fogja. :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem az örök kedvenc Lush szappanom a Honey i washed the kids - annyira isteni, mézes, lágy illata van, hogy egész nap csak azt szipuznám :P

    VálaszTörlés
  6. Jaj, azzal már én is régóta szemezgetek! :)

    VálaszTörlés