Amikor megjelentek a különböző "sminkszivacsok" - a Beauty Blender és társai -, ugyan kíváncsi lettem rájuk, de nem gondoltam úgy, hogy tudnának annyit, mint amennyibe kerülnek, és valóban szebben lehet velük alapozni, mint egy jó ecsettel. Így komolyabban soha nem gondolkodtam a megvásárlásukon, mígnem egy rendelés mellé ajándékba kaptam a képeken látható sminkszivacsot.
A július nagyon vegyesen telt, voltak kevésbé jó pillanataim, de kifejezetten boldogak is, és sokkal több programom volt, mint általában.
A blog "életében" is volt némi változás, szolgáltatót váltottam, ennek következtében pedig néhány napig a régi, blogspotos címen volt csak elérhető az oldal. Én a rend kedvéért abban az időszakban is kétnaponta írogattam a bejegyzéseket, de bevallom, arra számítottam, hogy nem igazán lesz reakció rájuk a címváltozás miatt. Ehhez képest nem csak hogy kerestétek és olvastátok a blogot, de még hozzászólásokat is írtatok - ez őszintén meglepett és bevallom, nagyon-nagyon jól esett. Nem gondoltam volna, hogy ha nem egyértelmű, hol találhatjátok meg az oldalt, akkor veszitek a fáradtságot és megkeresitek vagy megkerestek engem. Ezt nem tudom eléggé megköszönni. :)

