Hello Winter! - Ezüst és piros
![](https://c2.staticflickr.com/6/5835/23270510319_3894a0c089_c.jpg)
Ha
már volt a héten olyan smink, ami a komfortzónám határán
egyensúlyozott, mindenképpen szerettem volna egy olyat is, ami alkalmi
ugyan, de mégis sokkal inkább a magaménak érzem. Nyilván egyből egy vörös rúzs után nyúltam, majd az is gyorsan eldőlt, hogy a szememre mi kerüljön: az előző bejegyzésben mutatott ezüst festékeket kombináltam.
![](https://c1.staticflickr.com/1/615/23638314655_94e290dc2c_c.jpg)
Egy vékony, de egyenletes rétegben eloszlattam az ezüst krémes alapot, majd egy nagyobb ecset segítségével a szemhéjam teljes felületére felütögettem egy fényes, ezüstös szürke szemhéjpúdert. A széleken porpúderrel futottam át, majd jöhetett egy kis plusz: a csillámos festék.
Ezt benedvesített ujjal simogattam fel, elsősorban a szemhéjam közepére és a pillatőhöz irányítva. Hogy némi keretet is adjak a sminknek, egy kis méretű, ferdére vágott ecsetet óvatosan fekete szemhéjpúderbe mártottam, leütögettem, és nagyon könnyed mozdulatokkal végigfutottam vele a szempilláknál - alul csak a külső harmadra koncentrálva.
A belső szemzugba egy kevés extra világos highlightert tettem, spiráloztam, és a szememmel el is készültem.
![](https://c1.staticflickr.com/1/570/23612211456_bb0f6e48c0_z.jpg)
![](https://c2.staticflickr.com/6/5751/23011225293_794caf3495_z.jpg)
![](https://c2.staticflickr.com/6/5784/23556141201_dbac9d030b_z.jpg)
Az arcomat rutinszerűen folytattam: a hétköznapitól eggyel erősebb alapozó, korrektor a szem alá, multifunkciós bronzosító-pirosító-highlighter az almácskákra, végül pedig természetesen szemöldökzselé.
![](https://c2.staticflickr.com/6/5722/23342866160_8922fc5080_z.jpg)
![](https://c2.staticflickr.com/6/5824/23342875890_90a17df8fe_z.jpg)
Az a helyzet, hogy szemfestés ide, szemfestés oda, számomra ez a smink a rúzs miatt kedves... azt hiszem, mostanában gyakrabban fogom elővenni.
Arc:
L'Oréal True Match alapozó (1.R/1.C Rose Ivory)
Catrice Liquid Camouflage korrektor (010 Porcelaine)
Essence Sun Club pirosító és bronzosító (01 sun light)
Sleek Bad Girl paletta (Innocence)
Szem:
Maybelline Color Tattoo (Eternal Silver)
Sleek Bad Girl paletta (Innocence, Noir)
L'Oréal Color Riche L'Ombre Pure (Place Vendome)
Bourjois szemhéjpúder (11)
NYC porpúder
Max Factor Velvet Volume szempillaspirál
Szemöldök:
L'Oreal Brow Artist Plumper
Száj:
Rimmel Kate Moss rúzs (11)
4 comments
Ez nagyon szép, magamon is el tudnám képzelni :) (Ha valaki megcsinálná :)
VálaszTörlésKöszönöm!
TörlésHa én meg tudtam csinálni, akkor biztos, hogy neked sem jelentene gondot. :)
Ah, a rúzs lett az abszolút kedvencem innen, olyan jól áll rajtad *.*
VálaszTörlésKöszönöm, azóta újra felfedeztem ezt a rúzst, nem is értem, miért hanyagoltam egy időben. :)
Törlés