A legszebb ecsetszettem

szerda, május 24, 2017 Arabella 0 Comments


Amikor megkeresett a ToSave oldal, hogy működjünk együtt, és megtaláltam náluk az unikornis ecsetszettet hihetetlenül jó áron, biztos lettem benne, hogy elfogadom a lehetőséget, és kérni fogok abból a szettből, viszont kellett még választanom mellé mást is.

Nézelődtem, nézelődtem, aztán rábukkantam valamire, megtetszett, és úgy voltam vele, hogy miért ne. Majd amikor megérkezett, meggyőződhettem róla, hogy jól döntöttem - ez a multikróm ecsetkészlet jó ideje a legszebb dolog, amit láttam.


Alapvetően a minél hosszabb nyelű ecseteket szeretem, mert azokat tudom a legstabilabban fogni, azonban ez rövidebb - bár nem mini - típus. Szerencsére még éppen nem túl kicsi, kényelmesen meg tudom fogni mindet, a látvány pedig... a képeken is elég mutatósak, de élőben még inkább. :)

Eddig egy szál sem hullott ki belőlük, a fém rész is tökéletesen passzol. Mindegyik extra puha, szintetikus szőrű, ebből a szempontból talán az Essence ecseteihez állnak a legközelebb.  

Lássuk egyesével:


Púderecset


Ezt kedveltem meg a legkevésbé, nincsen vele komoly baj, viszont én ha már púderezek, és amennyiben ecsettel teszem, inkább olyat veszek elő, amelynek a feje nagyobb átmérőjű. Pirosításhoz is be lehetne vetni, de ahhoz megvannak a direkt ahhoz szánt darabjaim.


Kúpecset


Úgy tökéletes, ahogy van. Az arccsont alatti kontúr felvitelét és eldolgozását egyetlen lépésben meg lehet oldani vele, és ha úgy alakul, a pirosító is feltehető vele.


Ferde ecset


Van tartása és kellően tömött, pirosítóhoz és highlighterhez egyaránt jó, de kontúrozáshoz is megfelel.


Lapított ecset


A szemre szánt ecsetekhez érkezve muszáj még egyszer kiemelnem, hogy ezek szintetikusak, és sejthetően ennek köszönhetően remekül működnek a ColourPop egyedi formulájával.

A lapított ecset sem teljesen lapos, de színfelvitelre így is tökéletes, akár koncentráltan, akár jobban szétterítve.


Csapott ecset


Ez az cset egyszerre lapított, de mégis pufi kissé, ráadásul ferdén vágott... érdekes, érdekes, szerencsére mégis megtaláltam a funkcióját. :) A szemöldökcsonton vagy a szemráncban használva tökéletes, és színfelvitelre is megteszi.


Satírozóecset


Eldolgozáshoz a kedvenceim a teljesen gömbölyded ecsetek, ez pedig pont olyan, ráadásul a szálak is szépen le vannak kerekítve. Nagyon precíz és gyors munkához egyaránt szuper!



Az egyértelmű, hogy szeretem ezt az ecsetszettet, bár az unikornisossal sem volt komoly problémám, ha csak az egyik maradhatna, ez lenne az. Szerintem mutatósabb és különlegesebb, ráadásul a minősége is jobb egy fokkal, és a hatból mindössze egyet nem tudok kihasználni. 

EZEN a linken találjátok meg, 6,59 dollárba kerül a készlet, bőven van olyan jó, mint a drogériás verziók, csak ez szebb és darabárra lebontva jóval kedvezőbb áron van.


Milyen ecset a kedvencetek? :)

0 megjegyzés: