Avon Life by Kenzo Takada

kedd, november 08, 2016 Arabella 6 Comments


A könnyen elérhető márkák és a neves alkotók kollaborációit mindig szeretem, így aztán nagyon örültem, amikor először hallottam az Avon és Kenzo Takada együttműködéséről. Annak is örültem, amikor kaptam egy üveggel ajándékba az Avontól, viszont az első próba után bebizonyosodott a feltételezésem: ez nem az én illatom.

De most lépjünk túl ezen, és nézzük a részleteket:


A csomagolás kiválóan tükrözi azt, amit az illat is ötvözni szeretne: a letisztult jelen és a gazdag múlt találkozását.
Maga az üvegcse mind a formavilágát, mind a használt betűtípust tekintve végtelenül egyszerű, a kupak viszont igen sokrétűen díszített. Ugyanez a kettősség lágyabban ugyan, de a dobozon is megjelenik: egyszerű kivitel nyomott mintás anyaghasználattal párosítva.


Az illat a virágos-fás családba tartozik némi citrusossággal kiegészülve - ez az a kategória, amiben igazán nehéz jót, kiemelkedőt pedig szinte lehetetlen alkotni. 


A kifújás pillanatában a jázmin minden egyebet elnyom, egy-két perc elteltével viszont óvatosan mellésimul több más virág: egy önmagában igazán könnyed, csak mérsékelten karcos rózsafajta, meglepően erős ugyanakkor a cseresznyevirág, és a parfümökben ritkán felbukkanó árvácska is határozottan érezhető. 
A virágos robbanás lecsendesülése után finoman, és tényleg csak finoman megjelennek a gyümölcsök: főként citrusos jegyek, amik még savasabbá teszik a parfümöt, illetve némi mandarin és körte is fel-feltűnik az édeskés hatás kedvéért.

Az illat legjobban sikerült része szerintem maga az enyhén muskos-fehér teás alap. A citrusok elhalványulása közben érezhető először, és ez az, ami utoljára távozik a bőrről. Könnyed, légies és tiszta a fehér tea, és hiába ugyanezt az irányt képviseli a musk, mégis csempész bele egy kis füstös, ködös izgalmat. Pillanatokra csatlakozik az alaphoz némi földesség is (valószínűleg írisz), de az nem számottevő, a letisztult, friss alap a Life meghatározó eleme. 


Értem a koncepciót annak minden szépségével és nehézségével együtt, azt is muszáj megismételnem, hogy ebből az alapötletből hozzám illő illatot nem lehetett volna kihozni, viszont úgy érzem, ezen túl sem sikerült maximálisan teljesíteni a feladatot. 
A virágos nyitás szimbolizálhatja a burjánzó múltat, a minimalista alap pedig a modern jelent és a jövőt, ez rendben van, de úgy érzem, formabontót vagy kirobbanót nem sikerült alkotni... csak egy erős közepest. 

Próbáltam minél elfogulatlanabb lenni, de ha objektíven ítélem meg az illatot, akkor is ez a véleményem. Csak azoknak ajánlom, akik eleve szeretik ezt az illatcsaládot, illetve nem vágynak semmi kirívóra. Akik viszont igen, és egy igazi nagyágyút szeretnének, azoknak a következő parfümvéleményben fogok mutatni valami figyelemreméltót. :)

6 megjegyzés:

  1. Annyira durva, hogy mennyire mást éreznek ki az emberek a parfümökből, én korántsem éreztem ebben ennyiféle illatjegyet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig szerintem ennél is sokkal több van benne, ritka, hogy egy parfüm csak 4-5-6 jegyből álljon. :)

      Törlés
  2. akkor most nagyon kíváncsi vagyok a következőre :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az AVON Premiere Luxe lesz, régen hozott már illat ennyire lázba. :)

      Törlés
  3. Avontól tüsszögök, már nem csábulok el rájuk. Kár, mert nem drágák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg kár, de szerencsére van bőven más parfüm, még ha kicsit drágábban is. :)

      Törlés