Nem váltak be

vasárnap, augusztus 07, 2016 Arabella 6 Comments


Bármennyire igyekszem elkerülni, időnként belefutok olyan termékekbe, amelyek ilyen-olyan okból kifolyólag nem válnak be. Szerencsére egyre kevesebbszer fordul ez elő, de most ismét összegyűlt egy kisebb csoport.


L'Oréal Hair Expertise selymesen ápoló krémsampon

Szikikon, szulfátok és parabének felhasználása nélkül készült, és ez biztató volt számomra, eddig ugyanis azt tapasztaltam, hogy a "mentes" samponok számomra ideálisabbak, mint a mindent bele verziók. Úgy vettem észre, hogy a szilikon nem elegendő a hajam megzabolázására, és az ezt nélkülöző termékek mintha a többi hatóanyagot - hogy minél inkább kiváltsák a szilikon hiányát - koncentráltabban tartalmazták volna. 

Tehát egy érvem már volt emellett a sampont mellett, aztán jött az, hogy a család tubusos, szintén óvatosabb összetételű samponja az abszolút kedvencem, a hab a tortán pedig az volt, hogy a 400 milliliteres kiszerelés ár-mennyiség aránya is jutányos volt.


Az illata szinte egy az egyben olyan, mint a favoritomé, az állaga is hasonlónak tűnik, egészen addig, amíg bele nem nyúl az ember. Mert akkor már érezhető, hogy egy ragacsos, nyálkás valamiről van szó.

Egyáltalán nem habzik, de ezt az összetevők (hiánya) miatt előre tudtam, ráadásul erre fel is hívják a figyelmet. Ezt még elfogadnám, azt viszont nem, hogy nem lehet eloszlatni a hajon. Hiába vízzel hígítva teszem oda, ahová, nem mozdul egy centimétert sem. Nem tisztítja meg a hajat, és ami a legrosszabb: nem lehet kiöblíteni. 

Ragacsos ás nyálkás maradt tőle a hajam, de ugyanakkor hihetetlenül sprőddé is tette azt. Csak egy másik samponnal sikerült eltávolítani a frizurámból. 

Ezt tényleg nem ajánlom.


Dove pisztáciás és magnóliás tusfürdő

Év elején előszeretettel használtam a család testápoló olaját, és annyira megkedveltem az illatát, hogy úgy gondoltam, jó ötlet lenne beszerezni a tusfürdőt is. Nem, sajnos nem volt az.


A flakon kupakját felpattintva ugyanaz a lágy, édeskés pisztáciaillat fogadott, mint az olaj esetén, azonban a bőrömmel érintkezve sajnos teljesen átalakul. Én leginkább romlott krémre asszociáltam róla (pedig nem, nem járt le a szavatossága), de eleinte még arra gondoltam, hogy biztosan csak velem nem kompatibilis. Viszont mint kiderült, egy kedves barátnőm is hasonlóan járt vele, használat közben ugyanez a változat romlott tejre emlékeztette. Megint más szerint hányásillata van. 

Ezen túl az állaga sem ideális. Túl sűrű, ugyan valóban táplál, de nehéz kinyerni a flakonból, eloszlatni és vízzel felhabosítani pedig lehetetlen. 
Mostanában a pedikűr előtti lábfürdetésre használom, síkossá teszi a vizet, és valamelyest puhít is, viszont jól látható, nagy darabkákban kering a víz felszínén - az oldódás tehát enyhén szólva nem az erőssége. 

Csak saját felelősségre!


Essence Little eyebrow monsters szemöldökzselé

A csomagolása helyes, a színe nekem pont tökéletes lenne, fixálásban nem jár az élen, de cserébe nem is keményíti meg a szálakat, így ezen túl tudnék lépni, az alábbin viszont nem:


Hosszú és óriási keféje van, amivel lehet ugyan ügyeskedni, de egy íves dolog követésére semmiképp sem ideális. Ráadásul tocsog a festékben, minden alkalommal legalább a kétharmadát le kell törölnöm róla azelőtt, hogy a szemöldökömhöz érinteném. Ez pedig gazdaságosnak csöppet sem mondható. 

A márka állandó kínálatában lévő színezett zselé sokkal jobb, a Catrice verziója pedig fényévekkel lekörözi, válasszátok inkább azokat. :)


L'Oréal False Lash Wings Intenza

Ha drámai hatásra vágyom, általában a L'Oréal spirálokhoz fordulok, nem volt ez másként a tavaszi kuponos napokon sem. A széles kínálatból viszont bevallom, a csomagolás alapján döntöttem: ez az ezüst, piros és fekete változat nagyon megtetszett, aztán mire hazahoztam, már közel sem voltam olyan boldog vele. 

Látjátok azt a sok karcolást a fekete részen? Elég csak rágondolni arra a területre, és máris nyoma lesz. Hihetetlenül sérülékeny, ez pedig így illúzióromboló.


A szilikonkefék esetén azt tapasztaltam eddig, hogy a nagyon kedvező árú darabok tüskécskéi hajlamosak szúrni, a drágább márkák megoldásaival viszont korábban nem volt gondom. Ezzel azonban van, szúrja a vízvonalamat. Minden alkalommal, és nagyon. 

Ezen túl drámai hatást sem nyújt, tartósnak sem tartós, a nap közepénél már kezdő panda vagyok, ugyanakkor lemosni rémesen nehéz - mind a szempilláról, mint a bőrről.

Vannak ettől sokkal-sokkal jobb szempillaspirálok, ha eddig kihagytátok, ne sajnáljátok. :)

Csalódtatok valamiben mostanában?

6 megjegyzés:

  1. Nálam most éppen ez a sampon van a "nem váltak be" lista első helyén: http://kremmania.hu/kremek/garnier-ultra-doux-szepsegrituale-sampon

    Az illata jó, és tetszik is, nyári, és viszonylag sokáig megmarad a hajban, viszont kimoshatatlan. Hiába öblítem mosás után bő vízzel sokáig, dörgölöm át folyó víz alatt a hajam minden, egyszerűen nem jön ki belőle a sampon. Sokszor érzem úgy öblítés közben, hogy sikerült kimosni, akkor még öblítem egy darabig, és szárítás közben veszem észre, hogy tapad a hajam. Nagyon nagyon bosszantó! Ugyanakkor a balzsamja elég jónak tűnik, azzal nem tapasztaltam hasonló. A sampon viszont bosszant!

    A másik termék, amin kerekedik a szemem egy Balea testápoló zselé: http://kremmania.hu/kremek/balea-body-gelee-testapolo

    Az illata kellemes, bár dinnyére közel sem emlékeztet. Az állaga fura, ilyen áttetsző lazacos színe van, ha felkened, akkor meg fehér lesz :D Felkenés után ragad, mintha Micimackó mézescsuprába huppantál volna, viszont száradás (?) után szépen felszívja a bőr, és elmúlik a ragacsos érzés, de ez hosszú percekig tart.
    Pozitív viszont, hogy talán a vízialga/menta miatt van egy enyhe hűsítő hatása, így nyáron a forróságban azért üdítő a bőrnek. Az én helyenként rinocérosz száraz bőrömnek viszont meg sem kottyan, hidratálni igazán nem hidratál (mondjuk az én bőrömet viszonylag kevés dolog hidratálja, főleg a testvajak vagy az olajok, ill. a Dove testápolók)

    Hirtelen ennyi :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ebből a hajápolási családból nekem az aloe verás nem vált be, (bár igazából semmit sem szeretek, amiben van aloe), ugyanazt tapasztaltam vele, mint te.

      A Balea testápolókat én már inkább kerülöm, nekem sem elég a hatásuk, ráadásul a legtöbb furcsa, soha fel nem szívódó réteget hagy maga után a bőrömön.

      Törlés
  2. A hányásillaton azért kiakadtam :) Ritkán kísérletezem új termékekkel, szóval nincs csalódás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a legjobb, ha megvannak a jól bevált dolgaid, és azokat használod. :) Csak én a blog miatt nem tehetem meg ezt, meg aztán élvezem is a kísérletezést, bár néha balul sül el.

      Törlés
  3. annak a tusfürdőnek tényleg hányás illata van :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezek szerint neked sem vált be. :(

      Törlés