Lovely,

Lovely Classic Nude paletta

május 06, 2016 Arabella 17 Comments


Annak idején, amikor megjelent a Naked 3 paletta, mindenhonnan azt hallottam, hogy az a tökéletes natúr darab: mindenkinek jól fog állni. Én pedig csak néztem ki a fejemből, hogy tényleg? Ugyanis a hidegebb barnák még csak-csak elmennek, de a rózsaszínes és főleg a rezes árnyalatoktól számomra előnytelenebbet elképzelni sem tudtam.

Ez pedig kíváncsivá tett: Vajon tényleg úgy van, ahogy rajtam kívül mindenki gondolja? Azonban annyira még sikerült megőrizni az agyam egy smink- és körömlakkőrülettől mentes szegletét, hogy csak ezért ne akarjam megvenni. Legalábbis az eredetit, mert a dupe-ok már nagyon is veszélyesek voltak rám, a Lovely-ra pedig néhány hete képtelen voltam nemet mondani.



A csomagolása nem a legmegnyerőbb, a kinézetével még nincs nagy baj, viszont kopogós, gyenge műanyagból készült és nehézkes a kinyitása. Nem hinném, hogy sokáig sérülésmentes maradna, viszont az ezer forint körüli áráért nem is lehet többet várni. 

A benne lévő applikátor ellenben egész jó, az a tömörebb típus, amit szívesen használok csillámos festékek felütögetéséhez.



A festékek állaga és pigmentáltsága - összességében a minőségük - elég hullámzó: vannak puha darabok, puha, de kissé porolós színek és száraz, gyérebb pigmentáltságú árnyalatok. 

A Lovely palettában nincsenek elnevezve a színek, a könnyebb érthetőség kedvéért mindig feltüntetem, hogy melyik UD szemfesték rokonáról van szó. :)



1. (Strange):
Selymes és a pigmentáltságára sem lehet panasz, csak az én bőrszínemen nem túl látványos. Tökéletes highlight-szín.
2. (Dust): Remek állagú és kellően erőteljes, ezüstös fényű rózsaszín. A belső harmadra vagy füstös szín esetén kívülre nem rossz, de nem árt óvatosan bánni vele, mert könnyű kisírt szemet festeni vele.
3. (Burnout): Kellemes tapintású, de halványabban fogó barackos réz. Számomra a színe miatt sajnos használhatatlan.
4. (Limit): Piszkos-mályvás rózsaszín kissé krétásnak tűnő állaggal, de ennek ellenére mégis nagyon könnyen használható. Más szempontból is csalafinta: a palettában sokkal világosabbnak néz ki és mattnak tűnik, pedig valójában selyemfényű.
5. (Buzz): Ezüst fényű meleg rózsaszín, szintén jó állaggal és erősséggel. Ezzel sem árt óvatosan bánni, de kellő odafigyeléssel szép sminkeket lehet vele készíteni.
6. (Trick): Bronzos-narancsos réz, a válogatás legjobb minőségű, és egyben legveszélyesebb darabja. Nagyon könnyű mellényúlni vele, igazság szerint nekem eddig csak azt sikerült.
7. (Nooner): Szárazabb állagú és gyengébb szín, építgetnem kellett a mintán látható eredményhez. A színe ennek valóban univerzális lehetne, hol hidegebbnek, hol melegebbnek tűnő, szinte matt középbarna.
8. (Liar): Vörösesbarna hideg fénnyel és korrekt pigmentáltsággal. Meleg színtípusoknak jó lehet, hűvösöknek viszont érdemesebb elfelejteni.
9. (Factory): Száraz állagú, alig pigmentált árnyalat, mégis ez az egyik kedvencem. A rétegezésével spórolni nem lehet, viszont cserébe egy kellemes, lágy barnát kapunk.
10. (Mugshot): Puha, de nem túl erősen fogó taupe-ba hajló bézs, hiába nem tökéletes minőségű, az egyik legkihasználhatóbb szín.
11. (Darkside): Szinte teljesen fénytelen, enyhén zöldes mélyszürke nagyon kellemes állaggal és meglepő pigmentáltsággal. A szempillatőbe téve csodás!
12. (Blackheart): A pan-ben pink csillámos feketének tűnik, sminkben már inkább csak fakó fekete lesz egy-két elvétett csillámocskával. Jóval szerényebbé válik, de még úgy is különleges. Minőség tekintetében középutas: nem kiemelkedő, de nem kell építeni, és az állagára sincs komoly panaszom.

A tizenkét árnyalatból öt olyan van, amire nyugodt szívvel azt tudom mondani, hogy szeretem, és ezek pont a válogatás karakterébe kevésbé vágó, hűvös, rózsaszínt nélkülöző festékek. A többi sem rossz, a rózsásak kellő odafigyeléssel használhatóak, a rezes árnyalatokkal viszont nagyon gondosan kell bánni. Zöld szemhez például mennyeiek lehetnek, de barnához vagy karikákra hajlamos környezetben roppant rosszul mutatnak.

Még a minőségről néhány gondolat: ebben az árkategóriában ettől többet szerintem nem szabad várni, sőt. Az a meglepetés számomra, hogy ennyit is tud ez a paletta - mert ez sem kevés. Összevetve az Urban Decay Naked 2-vel (nem szín, csak állag és pigmentáltság szempontjából) nyilván van különbség, még úgy is, hogy én a Naked 2-t tartom életem legrosszabb smink befektetésének. Viszont ez a különbség közel sem ég és föld. Az Urban Decay palettából sorra potyognak ki a színek, talán kicsit puhábbak és pigmentáltabbak, de még ha szőrösszívű is vagyok, a Lovely esetén 50-50 százalék az aránya a jó és a gyenge szemhéjpúdereknek, a Naked 2 esetén pedig 75-25. Ez szerintem nem akkora különbség, ami megéri a tízszeres vagy akár még többszörös árat.

A végső tanulság: nem, továbbra sem gondolom, hogy ez egy univerzális, mindenkinek-kell paletta, mert bár vannak általánosan használható színei, pont az összeállítás lelkét adó rezes-pink tónusok nem azok. Viszont annyit, amennyibe a Lovely verzió kerül, kalandozásképp pont érdemes áldozni rá. :)

Ajánlom Neked

17 megjegyzés:

  1. Nekem ebből a sima nude paletta van meg (azóta már talán kivonta a Lovely, de a RdL-nak van egy ugyanolyanja) Rengeteget utazott velem, de soha nem sérült meg, pedig mindig csak úgy bedobtam a táskámba. Én nagyon szeretem azt a palettát, talán ár-érték arányban a legjobb befektetésem volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ár-érték arányban szerintem is nagyon jó! Megnyugtató, hogy a tiednek nem lett semmi baja, akkor én sem fogom jobban félteni. :)

      Törlés
  2. Nekem is megvolt, de a barátnőmnek adtam, mert nekem már megvolt az Iconic 3. De jó helyre került, mert ő is imádja. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindkettő szerintem is felesleges, sokáig szerettem volna az Iconic 3-at, de így már letettem róla. :)
      Örülök, hogy neki is bevált, jó kis paletta ez. :)

      Törlés
  3. nem is értem, hogy írhatja bárki is bármire, hogy mindenkinek jól áll, nincs olyan (annyira mérges tudok lenni ezrt), de persze értem, ezzel a szöveggel nyilván könnyebb eladni. :-/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is bosszant, és olyan sok mindenre mondják. A barna és a natúrnak tartott szemfestékekre meg pláne, pedig ezeknél aztán pont nagyon-nagyon fontos az árnyalat. :/

      Törlés
  4. Valamelyik nap kacérkodtam vele a drogériában, aztán rájöttem, hogy a fiókban lapul a MUR Iconic 3 palettája, és mostanság azt sem használom túl gyakran. Érdekes viszont, hogy szintén a MUR-tól van egy smokey palettám, azt hittem imádni fogom, de nem használtam háromnál többször...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Iconic 3 mellé szerintem már nem érdemes megvenni, legfeljebb ha abból kifogyna egy-két szín. :)

      Az Iconic Smokey az? Annak a szürkéi nagyon tetszenek, de a barnák miatt félek tőle.

      Törlés
    2. Nem, hanem a Hot smoked paletta https://www.pinkpanda.hu/termek/makeup-revolution-szemhejpuder-paletta-hot-smoked
      Cink, a nevét sem tudom :D Látszik, hogy milyen sűrűn használom. Azt hiszem eddig kétszer került a kezembe, nekem hiányoznak belőle a világos színek, hogy legyen mit mivel kombinálni. A sötétzöldje viszont hibátlan, csak én nem tudom kihasználni, pedig annyira vágytam rá :/

      Törlés
    3. Ó, pedig nagyon szépnek tűnik! Engem kicsit a Sleek Bad Girlre emlékeztet, az is ilyen, hogy jó paletta szép színekkel, de nem lehet minden nap azzal sminkelni.

      Törlés
    4. A szépségével, minőségével, pigmentáltságával nincs is baj, csak túl sötét. Mármint tudom, "hot smoked" paletta, de jól jött volna bele néhány világos szín is, mondjuk fele-fele arányban, mert így nem érzem annyira kihasználhatónak önmagában - és éppen ezért nagyon keveset, sőt, alig nyúlok hozzá.

      A Bad Girlt most le kellett csekkolnom hirtelen :] Egyébként az UD Smoked paletta jóárasított verziója.

      Törlés
  5. Á, nekem sem állna jól, én a zöldes-bronzos vonalon mozgok, esetleg némi lila jöhet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor szerintem neked sem lenne telitalálat ez a színvilág. :)

      A zöldeket én is szeretem, este színházba megyünk, és pont most gondoltam ki, hogy zöldes sminket fogok csinálni.

      Törlés
  6. Nekem is megvan ez a paletta -illetve a másik lovely paletta is- és meg kell mondjam ár-érték szempontjából szuper. Egyre többször nyúlok utána a hétköznapokon, ugyan van benne tényleg olyan szín, aminél kell egy kis türelem de ettől eltekintve megvagyok vele elégedve!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is nagyon jó darab, ennyiért meg aztán pláne. :)

      Törlés
  7. Múlt héten zsebeltem be, és meglepően jónak találom. Túladtam a Naked3 palettámon, mert gyakorlatilag sosem használtam, csak a 2 matt rózsaszínt. Na, erre ez a paletta tökéletes, szerintem ez a két szín az eredetitől sem nagyon marad el. A fényes rózsás is működik, a többit még nem próbáltam. Szuper ár ez, nem hiszem hogy mindennapokra kell ennél minőségibb darab. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem gondolnám, ennyiért ez tökéletes, hétköznapi sminkekhez meg pláne. :)

      Törlés