Balea,

Novemberi kedvencek

november 30, 2015 Arabella 8 Comments

A november a kedvenc hónapom, ha rajtam múlna, az évek tíz novemberből, egy februárból és egy áprilisból állnának. Általában novemberben csupa jó dolog történik velem, most viszont változatos egészségügyi gondok tarkították a heteimet - a blogon lévő kisebb szünet is ennek a következménye. 
A kedvences posztok viszont szinte már hagyománnyá váltak számomra, ettől a bejegyzéstől semmilyen betegség nem tántoríthat el. :)


A parfümös posztban említettem, hogy a nagy-nagy kedvencem mellett vannak hangulathoz illő illataim is, a Trésor Midnight Rose az elegánsabb, alkalmi parfümöm. Az elmúlt hetekben viszonylag sokszor adódott lehetőségem viselni, és az is sokat elmond róla, hogy ez már a második üvegem belőle, pedig én ritkán fogyasztok el illatot.

A mellette lévő bizsu több éves szerzemény, sokáig csak kallódott a lakásban, de mostanában szinte minden nap ezt hordtam.


A folyékony Camouflage új kedvenc, mivel friss vétel volt, már csak a tesztelés miatt is ezt használtam. Még az én makacs karikáimat is eltünteti, és a tartósságával sincsenek komoly gondok, ha érdekel titeket részletesebben is, itt írtam róla bővebben

Az egyik reggel Máté egy jól irányzott karmolással ébresztett, egyetlen mozdulattal "keresztülvonalazta" az arcomat. Persze jó sokáig meglátszott a nyoma, de a krémes korrektor szerencsére maradéktalanul elfedte.

A Vichy Idéalia szemkörnyékápolót még egy L'Oréal blogger napon kaptam, és bár rendszertelenül, de azóta is szívesen használom. Tudom, hogy nem mindenki elégedett vele, azonban az elvitathatatlan érdeme, hogy a korrektoroknak remek bázist biztosít.


A piros ajakszíneket soha nem tudom mellőzni, viszont az utóbbi időben inkább az áttetszőbb finisűeket részesítettem előnyben. Aztán amikor ismét feltettem egy igazi, mély pirosat (a képen látható Catrice Bloody Red-et), újra fellángolt a szerelem.

Nem szoktam ilyet csinálni, de annak ellenére, hogy csak néhány napja vettem, a Revlon Lip Butternek (Berry Smoothie) is itt a helye. Egyrészt ezer éve vágytam már rá, másrészt tényleg olyan, mint a szám színe, csak szebb.

Ajakápoló gyanánt mostanság kizárólag az Eucerin Lip Aktiv kerül elő, nem olyan hatékony, mint például a La Roche-Posay Cicaplast, de a drogériákban elérhetőeknél azért klasszisokkal jobb.


A True Match alapozó egy óriási meglepetés volt - én abban a hitben éltem, hogy ugyanolyan, mint a már kivont régi kedvencem, az Accord Parfait, de nem teljesen. Sokkal hígabb az állaga, a finise szaténfényű, tartós és igazi porcelánbaba hatása van. Hétköznapra nekem kicsit sok lenne, de alkalmi sminkekhez csodás.

Eddig nem volt olyan alapozó/BB krém /CC krém, aminek a tónusát hajlandó lettem volna kevergetéssel orvosolni, sajnos én az ilyesmihez menthetetlenül lusta vagyok. Az Eucerin CC-ért azonban ezt is megteszem, mert tényleg tud valami egyedit. Olyan érzetet és látványt (!) kelt, mintha semmit sem viselnék az arcomon, miközben gyönyörű, egységes bőrképet ad.


A Catrice pirosítóról pont néhány napja írtam, továbbra is azt gondolom, hogy bár a minősége csak jó, nem kiemelkedő, a kialakítása és a színe annyira szép, hogy igazán megéri az árát.

A Pupa arany highlightere engem is megkísértett, mindenhol megcsodáltam, ahol csak felbukkant, viszont én nem vagyok túl nagy arany párti, és már van egy mesés arany kiemelőm a Mary-Luo személyében. Néha kissé elhanyagolom, de most a Pupának köszönhetően előtérbe került, és igen, még mindig csodásnak tartom.


Lakkok terén egyértelműen a pirosak és a bordók voltak a befutók, a Love, actually nem tud kikopni a kedvencek közül, és most csatlakozott mellé a The Mighty Red Baron is. Az utóbbihoz egészen idáig hullámzóan viszonyultam, minden tulajdonsága adott ahhoz, hogy szeressem, de eddig mégsem sikerült igazán közel kerülnie a szívemhez. Magam sem értem, miért, mert most rajongok érte. Ugyan csak finoman, de holo, és igazi mély, telt piros.

A Max Factor Glossfinity lakkjait mindig előszeretettel használom a lábamon, most viszont a kezemen is használtam őket. A fotón csak a Burgundy Crush van, de a Raspberry Blush-al és a Candy Rose-zal kombinálva viseltem a legszívesebben.


A Balea tusfürdőket inkább kerülöm, de olyan sok jót olvastam erről a téli kiadásról, hogy muszáj volt tennem vele egy próbát. Egy fokkal jobbnak érzem az állagát a szokásosnál, és szerencsére nem is szárít, viszont engem ennek az illata is (csakúgy, mint a többi bogyós gyümölcsös Baleának) felmosószerre, egészen pontosan Ajaxra emlékeztet, semmint egy fagycsípte virág- és gyümölcsmezőre. Ez nem baj, így is kedvelem, de meg kellett jegyezzem. :)

Nektek mik voltak a kedvenceitek?

Ajánlom Neked

8 megjegyzés:

  1. Nekem is nagyon bejött a Berry Smoothie ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nem vagyok vele egyedül. :)

      Törlés
  2. A cicák veszélyesek :) Eléggé utálom a novembert, de ahogy írtad, ilyenkor tényleg mindig jó dolgok történtek velem is és most az időjárás is szép volt. Megérkezett a MoYous csomagom és egy Naillandes, azokkal szórakoztam, nekem nincs új kedvencem, amit különösen sokat használtam volna novemberben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokszor nekem sincsenek új kedvenceim, csak régi, jól beváltak, bár most pont akadt egy-kettő.

      A Naillandtől mi szépet rendeltél? :) Én is pont most tervezek rendelni tőlük egy-két lakkot.

      Törlés
  3. Nem sok mindent, CG lakkot meg a Cathyt, azt sajnálom, hogy a többi AE-t nem, de most szűk a keret, a nagy része így is MoYou palettára ment, azokra most jobban rá vagyok kattanva, mint a lakkokra, sajna (?) sok lakkom van (mihez képest), van, amit még fel sem kentem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Cathy nekem is tervben van. :)

      Szerintem az pont jó, ha most jobban érdekel a nyomdázás a lakkújdonságoknál. :)
      Én sajnos épp fordítva vagyok, a nyomdázás vagy bármilyen technika nehezen csábít el, bezzeg az új lakkok... Pedig ha valamilyen nail arthoz is elővenném őket, jobban ki lennének használva.

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Szia!

      A nyíregyházi Müllerben, egyelőre nem minden Müllerben elérhető, de a Revlon Magyarország Facebook oldalán szerepel, hogy pontosan hol van állványuk. :)

      Törlés