Elfogyott!#17

hétfő, november 23, 2015 Arabella 4 Comments

Ha csupán a darabszámot vesszük figyelembe, most magamhoz képest csak egy kisebb adagnyi kiürült kozmetikum gyűlt össze, viszont már ezekkel is telítődött a gyűjtésre kinevezett dobozkám, úgyhogy itt az ideje a bejegyzésnek. :)


Rögtön itt van egy sorozatnyi Palmolive tusfürdő, még mindig ezeket szeretem a legjobban, kellemes az illatuk, szinte selymes az állaguk, jól habzanak és nem is szárítanak. A Vibrant kivételével mindet újravenném (azt csak azért nem, mert a végére kicsit meguntam), a lila pedig az örök kedvencem, abból mindig kell legyen itthon.


Tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy a hővédő az hővédő, mindegy, milyen fajta, de nem, számomra erre alaposan rácáfolt a Tigi S-Factor. Több mint egy éve használom, és ezzel valóban nem hagyott nyomot a hajamon a szárítás, emellett selymesebbé és könnyebben kezelhetővé is tette a fürtjeimet. Sajnos nem olcsó, de minden fillérjét megéri, biztos, hogy ismét meg fogom venni.

A Palmolive tusolók mellett a Nivea arclemosó a legstabilabb visszatérője ezeknek a bejegyzéseknek. Ha ezt használom, olyan, mintha egy krémmel mosnék arcot, és ez a legjobb dolog, ami a száraz bőrömmel történhet.


Két pakolásnak is a végére értem, a L'Oréal nem kifejezetten az én hajtípusomra való volt, de annyira jó áron találtam, hogy sajnáltam volna nem megvenni. Nem táplált annyira, amennyire elvártam volna, viszont adott némi plusz tartást, amihez én nem ragaszkodnék, de másoknak szuper lehet. 

A John Frida Frizz Ease Wonderkurral több problémám is akadt: hiába volt hatékony, az engem férfidezodorra emlékeztető illata zavart, ráadásul roppant gyorsan fogyott, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy kissé borsos áron kapható. Biztos, hogy nem fogom újra megvenni.


A sminkek elég lestrapált állapotban vannak, ne haragudjatok. :)
Az Yves Rocher Sexy Pulp nem úgy teljesített, ahogy eredetileg vártam, az állaga folyósabb volt attól, mint amit én preferálok, és a pigmentáltsága is hagyott kívánnivalót maga után, viszont ez lett az állandó táskalakó szájfényem. Nem volt kiemelkedő, de igazán nagyot hibázni sem lehetett vele.

A L'Oréal Brow Artist a kedvenc szemöldökformázóm, a drogériában elérhető zselék közül messze ez fixál a legjobban, és a színező-kitöltő hatása is megemlítendő.

A Max Factor Masterpiece Glamour Extensions szempillaspirált főleg nyáron használtam, mert a látványos hatása szépen kiegészítette a minimál sminkeket, és a kifejezetten tartós formulája a kánikulában is a helyén maradt.


Tudom, hogy nagyon sokan szeretik a Bourjois CC korrektorát, de nekem annyira nem vált be. Túl sárgás volt, túl balzsamos jellegű és a fedését sem éreztem elegendőnek, ráadásul a ráncokban is hajlamos volt meggyűlni. Azt hiszem, inkább kevésbé problémás szemkörnyékre válhat be, ahová csak minimális takarás és egy kevés üdeség kell, semmi több. 

Egy sokadik Lady Speed Stick-nek is búcsút mondtam, eddig amikor soknak éreztem a Rexona Maximum Protection-t, ezt használtam, viszont most a Borotalco stiftes verziójával helyettesítem, és azt kell mondanom, eddig az áll nyerésre.

A Lush The Kiss ajakradírt még év elején vettem, először melléfogásnak tűnt, de aztán fokozatosan egyre jobban megkedveltem. A DIY verzióknál klasszisokkal jobb, viszont a Popcornt még hatékonyabbnak érzem, ahhoz szeretnék visszatérni.


Még egy réges-régi Primőr bloggertalálkozón kaptam egy Essence körömágyradírt és egy olajos ápoló tollat, de sokáig nem bontottam ki őket, és csak most értem a végükre. Az olaj semmi különöset nem tudott, a radír viszont engem is meglepett a hatékonyságával, ha még mindig kapható lenne, biztosan pótolnám.

Egy körömlakkot is sikerült kiürítenem, az hiszem, ezt a családot már nem forgalmazza a Bourjois, amit sajnálok, mert elégedett voltam vele, bár a kezemen nagyon hamar meguntam a színét (a 25-ös árnyalatról van szó, fantázianevet nem találok rajta). Főleg a lábamon használtam, ott sokkal mutatósabbnak tűnt számomra, és a felkenése is kifejezetten könnyen ment.

Ti mit fogyasztottatok el mostanában? :)

4 megjegyzés:

  1. Jó sok cucc! Nálam szinte minden most fogy ki, dezodor (Rexona), hővédő (Avon), tusfürdők (Balea, Nivea), lakkok (Moyra, SV), micellás víz (Bioderma), sampon-balzsam (Balea, Alterra), meg még ki tudja mi. Minden nap egy flakon kiürül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amióta fotóztam, nálam is megint elfogyott két kozmetikumom. :)
      Nem tudom, te hogy vagy vele, de én a nehezen pótolható vagy drágább dolgok kivételével mindig örülök, ha elfogy valami, olyan jó érzés tudni, hogy nem csak fölöslegesen vásárolok. :)

      Törlés
  2. Nálam egész jól elfogynak a dolgok, mert egyszerre csak pár dolgot használok, ha ki is próbálom, félreteszem az újdonságot, hacsak nem lehet nélküle élni :) Egyébként igazad van, bosszantó, ha valami megromlik, ha csak párszáz Ft volt, akkor is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanígy vagyok vele én is, a tusfürdőket váltogatom, de azon kívül mindenből igyekszem ugyanazt használni. :)

      Törlés