körömlakk,

Misslyn - Spark of Hope

július 11, 2014 Arabella 3 Comments



Bevallom, néhány lakkal előfordul, hogy roppant lelkesen beteszem a kosaramba, majd hazahozom, és hosszú ideig nemhogy nem próbálom ki, de rá sem nézek. Eszembe sem jut, csak kallódik valamelyik táskám alján.

A Misslyn zöld sand körömre valójával ez nem fordult elő szerencsére, de nem is csoda:  régóta vágytam már egy homok hatású lakkra, ami egyben zöld is, de magára a Spark of Hope-ra is. (Természetesen egészen pontosan Edina bejegyzése óta. :) )




Az üvege egész egyedi, és nekem az is kifejezetten tetszik, hogy csak a kupakon van matrica, a hagyományos kialakítású ecsetét viszont szívem szerint lapítottra cserélném.
Az állagát valamivel hígabbnak, már-már folyósnak érzem más márkák hasonló finisű lakkjaihoz képest, ami számomra nem baj, mert én jobban tudok bánni a kevésbé sűrű körömre valókkal, de talán ebből következik az is, hogy szükséges belőle három réteg.
Nem tragédia ez persze, főként figyelembe véve a viszonylag gyors száradását, de így mégsem mondhatom rá azt, hogy a legjobb minőségű lakk, amivel valaha dolgom volt. Viszont nem is gyenge, arról sincs szó. :)

A minap mutatott Wasabi hint-tel egyetemben ezt is egy megosztó árnyalatnak gondolom, több okból is: egyrészt zöld, másrészt a zöldnek egy melegebb verziója, plusz még sand is.
Nekem határozottan tetszik ez az olívás, csöppet (tényleg csak csöppet!) aranyló zöld, de azt hiszem, ez sem egy olyan szín, amit bárki bármikor szívesen viselne. Én viszont igen. :)

Ajánlom Neked

3 megjegyzés: