Catrice,

Catrice Crushed Crystals - Royal REDding

február 07, 2014 Arabella 6 Comments


A Crushed Crystals lakkok közül a Royal REDding-et próbáltam ki utolsóként, most már magam sem értem, miért. Ugyanis tudnom kellett volna, hogy ha lesz szín, amelyik úgy igazán, mélyen a szívembe lopja magát, akkor az ez a vörös szépség lesz.

Az üvegéről és az ecsetéről ezúttal már nem írnék sokat, röviden annyit róluk, hogy úgy érzem, az előbbiből kispórolták az anyagot, az utóbbi pedig kusza és lekerekített.


Ez már a harmadik olyan körömlakk, amelynek a közeli fotóján telt piros alapban sok apró piros (a képen aranyban játszó) csillám úszkál. Az első ilyen a Models Own Sardonyx volt, a második pedig a China Glaze Ruby pumps. Felkenve a Sardonyx alapszíne sokkal sötétebb, már majdnem fekete lesz, a Ruby pupms-ból pedig eltűnnek a csillámok. Mindkettőt szeretem, főként a Models Own-t, de egyik sem lett pontosan olyan a körmömön, mint amilyenre számítottam.

Bezzeg a Royal REDding... jaj. Jaj, jaj, jaj.




Ez kérem szerelem. Olyan igazi, mély, fájdalmasan boldog és örökké tartó.

Az egy dolog, hogy a szememnek tetszik, de mindenfajta önelégültség nélkül muszáj leírnom azt is, hogy szerintem jól mutat a kezemen.
Három vékony réteggel az igazi, így szerencsére már egyáltalán nem pinkes és nem is olyan furcsán fakó, mint volt az Essence pirosnak mondott homoklakkja. Ráadásul a csillámok felkenve is legalább olyan szembetűnőek, ha nem még látványosabbak, mint az üvegben.

A finisét nem tudom pontosan meghatározni, semmiképp sem olyan, mint a sand lakkok általában, de ez már a matt csillámos kategóriába sem fér bele, mint a lila társa, mert enyhe fénye van.

Az állagáról nem tudok csupa jót mondani, az ecset sem könnyíti meg a felvitelt, de a formula sem az igazi, terelgetni kell, bár az igaz, hogy legalább hagyja magát irányítani. A tartóssága viszont nem rossz, csak a harmadik nap végére alakult ki egy hajszálnyi fehér csík a körmöm végén, de igazán az is csak fényképeken volt kivehető, plusz ez ugye egy piros lakk, és a pirosak valamiért rendre hajlamosabbak az összes többi színnél a kopásra.

Még rengeteget tudnék írni erről a szépségről, hogy milyen különleges, milyen fenséges, hogy először Alexander McQueen Kingdomja jutott eszembe róla, aztán meg ez a kép. És hogy míg a körmömön volt, igazi drámakirálynőnek éreztem magam - de minden gondolatom nagyon elvont lenne, így inkább nem untatlak titeket velük. Vegyétek csak úgy, hogy ez a bejegyzés egy szerelmi vallomás volt, sem kevesebb, sem több.

Ajánlom Neked

6 megjegyzés:

  1. Káprázatosan gazdag, mély színe van, megértem, hogy beleestél :DDD
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép! Körülbelül mennyibe fájt? :)

    VálaszTörlés
  3. Reni: A "pirosmániámmal" igazából nem is volt csoda. :)

    Mea: Örülök, ha tetszik!

    Audrey: 1100 körül volt, plusz-mínusz egy százas. :)

    VálaszTörlés