China Glaze,

China Glaze Ruby Pumps

január 03, 2014 Arabella 5 Comments



Azt hiszem, ezzel a bejegyzéssel kicsit megcsúsztam, még az ünnepek előtt kellett volna megmutatnom ezt a lakkot, de annyi más szépség volt, amit nem volt szívem halogatni...

Az üvege és az ecsete a szokásos China Glaze, az előbbi egyre jobban tetszik, az utóbbival pedig kezdek megbarátkozni, bár azt továbbra is fenntartom, hogy ha lapított lenne, sokkal jobban szeretném.


A közeli képen szinte egy az egyben olyannak tűnt, mint a Models Own Sardonyx, de miután felkentem, megnyugodtam, körmön szerencsére már nem sok közük van egymáshoz.




Piros, és a pirosakkal rendre elfogult vagyok, elvégre a kedvenc színem, de most mégsem éreztem azt a nagy, elsöprő szerelmet, amit vártam. Szép-szép, de bevallom, én kicsit többre számítottam. Egyrészt a fedése nem a legjobb, kell belőle három réteg, másrészt a csillámok nekem valamiért nem lettek olyan szembetűnőek, mint voltak Aggie-nél. Pedig lakkozás előtt alaposan felráztam az üveget - ez kihagyhatatlan lépés, mert a csillámok előszeretettel süllyednek le az üveg aljára vagy tapadnak fel az oldalára.

Az állagáról és a tartósságáról nem tudok sok érdekeset mondani, mindkettő átlagos, kicsit folyós, de kezelhető, és három napot bírt ki.

Említettem korábban, hogy képtelen voltam dönteni közte és a Skyscraper között. Nos, most már más a helyzet, a kékeslila csodát sokkal különlegesebbnek látom, ebben csalódtam picit, de még így sem tudnám nyugodt szívvel Nailland-éknél hagyni.

Ajánlom Neked

5 megjegyzés:

  1. Hát ez most annyira nekem sem dobogtatta meg a szivem.. szép, de nem annyira extra mint vártam :(

    VálaszTörlés
  2. Abszolút nem tetszik. Simán elsétálnék mellette. :(

    VálaszTörlés
  3. Imádom...szerintem a tökéletes karácsonyi lakk!! Évek óta love.

    VálaszTörlés
  4. Mea: Akkor hasonlóan viszonyulunk hozzá. :)

    Fairyland: Azt hiszem, nekem is ez a gondom vele... szép, de nem annyira különleges.

    Bokorbogi93: És nem is biztos, hogy kár lenne érte. Én is csak azért sajnálnám, ha kihagytam volna, mert rajongok a pirosakért, és fájna a szívem érte... De egyébként kihagyható szerintem is.

    Bettynova: Nekem az NYC Red me the news a tökéletes karácsonyi lakk, de kicsit ebben is látom a karácsonyt. :)

    VálaszTörlés