Flormar,

Flormar U31

október 22, 2013 Arabella 4 Comments



A Nailland-től kapott lakkok közül utoljára a Flormar-t próbáltam ki, mert hiába volt nagyon csábító a kicsike, a többi, számomra eddig még ismeretlen márka jobban vonzott.
Az üvegéről csak egy mondatot írnék: nem a legpraktikusabb, de nekem nagyon tetszik ez a karcsú kupak. Az ecsete hagyományos-hengeres, én továbbra is jobban szeretem a lapítottakat, de ezzel is el lehet boldogulni.:)





Az állagába nem tudok belekötni, mégsem érzem helyénvalónak a tökéletes jelzőt. Talán mert egyik jellemzője sem kiemelkedően jó, igaz, nem is rossz. Kicsit terelgetni kell az ecsettel, két rétegre szükség van belőle és a száradása is átlagos. Fedőlakk mindenképp kell rá, mert önmagában nem túl fényes, azzal együtt a második nap végére kezdett kicsit megkopni.

Ami a színét illeti, elég trükkös, ugyanis egy sötétbordó-meggy alapesetben, de néha mintha egy kis lilás tónust is vélnék felfedezni benne. Azonban nagy bánatomra azok a püspöklila-pink (?) csillámok, amik az üvegben még egész jól kivehetőek, felkenve teljesen eltűnnek. Kár, bár azért szerintem így is elég szép ez a lakk.:)

Ui. 1: Egy kép az üvegben még meglévő csillámokról:


Ui. 2: Ugyan nem tökéletes hasonmások, de ha valaki lemaradt volna az IsaDora Ancient Ruby-ról, ez nem rossz alternatíva helyette!:)


Ajánlom Neked

4 megjegyzés:

  1. Ó, ez igazi bünti szín, nagyon dögös! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. O.O Megláttam és kész lettem *-* Felírtam ^^

    VálaszTörlés
  3. Reni: :D

    Szandra: Nekem is tetszik, a csillámprobléma ellenére is.:)

    Azrail: :)

    VálaszTörlés