bloggerek akik inspirálnak

Bloggerek, akik inspirálnak: Edina

május 18, 2013 Arabella 4 Comments




Az elmúlt hetekben rengeteg teendőm volt, ennek esett áldozatul többek között ez a sorozat is, de még ha kicsit nagy is volt a kimaradás, természetesen folytatom.:)

Ha jól emlékszem, elsős gimnazista korom óta festem rendszeresen a körmöm, viszont két évvel ezelőtt változtak meg gyökeresen a lakkozással kapcsolatos szokásaim. A mi családunkban az összes nő a rózsaszín körmök rajongója, így én is azzal kezdtem "pályafutásomat", de nagyon hamar ráuntam. Ráadásul ugye kamasz voltam, ilyen fronton még én is lázadtam, persze csak óvatosan: ezüst és piros körmökkel "különcködtem".
(Igen, innen ered a piros lakkok iránti vonzalmam.)

Majd felfedeztem a BTGN fedőlakkot, és azzal együtt az extrémebb színeket is. Először korallokkal kísérleteztem, majd jöttek a narancsok, a lilák, a zöldek... és végül a kékek. Azonban elég véletlenszerű módon, nem igazán tudtam/éreztem, mi a különbség a formulák között, és a finisekkel sem foglalkoztam, két kategóriára osztottam a kis üvegcséket: simák és csillámosak. Igen, ennyi.
Aztán jött Edina.







Ebben a bekezdésben azt kéne felsorolnom, hogy mi mindent tanultam tőle. Az a helyzet, hogy bajban vagyok, mert lakkok terén tényleg szinte mindent az ő blogjából lestem el.

Azért megpróbálok kiemelni pár dolgot, amit neki köszönhetek: foil finisű és csillámos lakkok iránti vonzódás, A-England csodák utáni sóvárgás, Orly és IsaDora szerelem, melegebb, bordós-lilás lakkokkal való szimpatizálás, NYC fedőlakk felfedezése, H&M tűzijátékkék lakkocska... és még holnapig  sorolhatnám.:)

Azt hiszem, a Lakkomlakkom blogot a legtöbben a remek fotók miatt kedvelik. Valóban élvezet nézegetni a csodás fényképeket, de gyakran mondogatom, nekem a jó képek önmagában nem elegendőek. Még az ennyire jók sem. Kell mellé a hasonló színvonalú szöveg, és ez ebben az esetben megvan.
Edina eeeelképesztően jól ír. Élvezet olvasni a sorait, és olyanja van, ami keveseknek: stílusa. Nem túlzok, ha száz oldalnyi szövegben kéne megkeresnem két mondatát, megtalálnám.

Zárásképp ugyan azt tudom bepötyögni, amit már Maránál is írtam, nem hiszem, hogy van olyan lány az országban, aki szereti a körömlakkokat, és nem ismeri az oldalát, de természetesen linkelem:




Ajánlom Neked

4 megjegyzés:

  1. Edina blogját szerintem tényleg mindenki ismeri! Remek lány, csodás körmökkel, képekkel és ötletekkel! A finiseket én is Neki köszönhetem! :)

    VálaszTörlés
  2. Napok teltek el, de még mindig csak irulok-pirulok. ^^

    VálaszTörlés