bloggerek akik inspirálnak,

Bloggerek, akik inspirálnak - Miss Chievous

április 12, 2013 Arabella 4 Comments



Mikor kipattant a kobakomból ennek a sorozatnak az ötlete, négy bloggerről rögtön egyértelmű volt, hogy írni szeretnék, viszont volt egy ötödik, akinek a rám gyakorolt hatásában nem voltam biztos, de mégis hiányérzetem lenne, ha nem említeném meg. Ő Miss Chievous.

Bevallom, nagyon kevés Youtube-gurut követek, mert a legtöbbjük hangját nem tudom megszokni. Nincs velük semmi gond, egyszerűen csak a fülem nem tud ráállni a kiejtésükre, a hangmagasságukra, nem is tudom pontosan meghatározni, de ez abszolút az én hibám.:)
Viszont Julia-val soha nem volt ilyen problémám, még néhány éve az egyik kedves barátnőm, Zsú ajánlotta figyelmembe a videóit - ő szokott néha vendégbejegyzéseket írni :) -, s rogton megkedveltem.








Hogy miért? Mert nagyon ügyesen sminkel, az arab stílusú szemfestés, tusvonal isstenien áll neki, miatta kezdtem el annak idején én is kísérletezgetni ezzel.:) Továbbá azért is nagyon kedvelem, mert ő végre időnként mert erősebb szemhez élénkebb szájat párosítani, és mert a nude ajak nála az utóbbi időben már véletlenül sem olyan, mintha korrektort használt volna, hanem üde, természetes.
Az ő hatására kezdtem el én is az ilyen, kicsit sötétebb nude rúzsokra vadászni, igaz, még ezekkel sem sikerült teljesen kibékülnöm, de azt hiszem, már jó úton haladok.:)

Körömről ritkán esik nála szó, viszont szinte minden videójában belehabarodok a lakkba, amit éppen visel. Néha parfümökről is ír, az egyik kedvenc videóm tőle az, mikor a parfümkollekcióját mutatja be, igazi ínyencség számomra.
Kifejezetten tesztjellegű bejegyzést, videót nem túl gyakran készít, viszont ha igen, olyasmiről, ami kiemelkedő. Nála olvastam először például a Maybelline Color Tattoo-król, de a L'Oréal Infallible szemhéjpúdereiről is, és miatta vágyom már hosszú ideje egy Revlon Lip Butterre is.


A Youtube csatornája és a blogja címe:



Ajánlom Neked

4 megjegyzés:

  1. ő nagyon ügyes tényleg :)
    én régebben sok videot néztem youtube-on,mondjuk engem inkább az olaszok érintettek meg-mondjuk igy-ha már itt élek ,és ezt éreztem közel magamhoz. rengeteg guru van szine lehetetlen megszámolni:)

    VálaszTörlés
  2. Én eddig olaszokat még pont nem néztem, pedig valaha nagyon érdekelt a nyelv. Ha lesz egy kis időm, keresek is majd egyet-kettőt.:)

    VálaszTörlés
  3. Őt én is elég régóta követem, és nagyon szeretem. És az egyik legutóbbi videója alapján pedig nagyon fel is nézek rá - az indonéziai vlog miatt, aminek a durvább része egyébként a vlog channeljén van fent. Hihetetlen, hogy ezek után/közben is képes volt mosolyogva videókat készíteni....

    VálaszTörlés
  4. A nem sminkeléssel foglalkozó videóit bevallom, nem mindig van időm követni, de amint lesz egy nyugodt estém, mindenképp pótolni fogom.:)

    VálaszTörlés