Alverde,

Alverde hajápoló vaj

április 03, 2013 Arabella 8 Comments



A márciusi kedvencek között szerepelt már ez a kence, és említettem, hogy szeretnék bővebben is írni róla, nos, itt a bejegyzés.:)

Korábban az Alverde sima testvaját (is) használtam a hajamra, teljesen elégedett voltam vele, de szerettem volna kipróbálni a direkt hajra való verziót is.:)

Egyszerű tégelyben érkezik a 200 milliliternyi termék, a teteje jól zár, viszont a dobozka csordultig van a krémmel, ráadásul nem teljesen merev műanyagból készült, ahogy megfogom, hajladozik. Eleinte emiatt kicsit problémás volt a használata, mert mindig került belőle oda is, ahová nem kellett volna, de ahogy fogyott belőle, megoldódott ez a gond.
Nem a csomagolása a kedvencem, de elnézem neki ezt a kis gyengeséget. :)



Az illata viszonylag enyhe, hasonló a makadámdiós testvajéhoz, krémes, semleges, nekem mégsem a kedvencem, igaz, nem is találom zavarónak.
Állagát tekintve olyan, mint egy nagyon sűrű krém, ebben is a márka testvajára hajaz.

A címke szerint kétféleképp alkalmazható: hajmosás előtt, lényegében pakolásként, vagy hajmosás után, tulajdonképp hajvégápolóként.
Nos, én az előbbi módon csak egyszer vetettem be, mert más pakolással kísérletezem, úgy is bevált, puhább, lágyabb lett tőle a hajam, de csodát a már száraz hajammal tett. Egyszerre nagyon kis mennyiséget használok, lényegében csak hozzáérintem az ujjam a tégelyhez, és azt belemasszírozom a hajamba. Ha kevésnek érzem, akkor esetleg megismétlem ezt a "procedúrát". Azért nem használok egyszerre többet belőle, mert elég nehéz nagyobb adagot eldolgozni a hajban, és ha nem sikerül, egyrészt összeragadnak a szálak, másrészt látszik is a fehér krém.
Ha viszont úgy használom, ahogy írtam, az eredmény egy erős, de mégis lágyabb, kevésbé szúrós frizura, aminek még a tartása is jobb és formázhatóbb is. Márpedig ez az én göndör hajamtól nagy szó.:)
Ha elég türelmem van hozzá, akkor mikor beledolgozom a hajamba, kis loknikat is megpróbálok kialakítani, és ezek javarészt meg is maradnak.

Két kép közvetlenül a használata után:


Lehet, hogy nem úgy látszik, de higgyétek el, az én hajamtól nagy teljesítmény, hogy csak ennyire tűnik szálkásnak, durvának.:)

A hosszú távú hatásáról nem tudok beszámolni, mivel még csak pár hete használom, de az biztos, hogy nagyon sokáig elég lesz ez a tégely még az én igen dús hajamra is.


Összességében: A csomagolása nem a legjobb, és a használatára is rá kell érezni, viszont ha ez megtörténik, a durva tapintású, szálkás hajjal csodát művel, aki hasonló problémával közd, annak csak ajánlani tudom!:)

Ajánlom Neked

8 megjegyzés:

  1. Szupernek tűnik :P Mások is ajánlották már, tuti beszerzek belőle én is :P

    VálaszTörlés
  2. Nem zsírosít? Én mindig ezzel fürdök be a hajvégápolókkal.. :/

    VálaszTörlés
  3. Fruzsi: Szerintem érdemes tenni vele egy próbát!:)

    Zsófi: Háát... nekem kifejezetten száraz, szálkás hajam van, engem egyáltalán nem zsírosít, viszont nem esküdnék meg rá, hogy egy zsírosodásra hajlamos haj problémáját nem fokozná. :/

    VálaszTörlés
  4. mennyibe kerül? lehet beszerzem hétvégén.:)
    ugyanis úgy érzem úszás után (ami kötelezően van sulimban) jól jönne valami a hajamra, amit nem kell kimosni, mert nincs idő. meg egyébként is :)

    VálaszTörlés
  5. Joutsen: Húú... nem emlékszem pontosan, ráadásul én akciósan szereztem be, de valahogy ezer forint környékén van.:)

    VálaszTörlés
  6. Hajvaj. Már itt tart a szépségipar? Lemaradtam, annyi szent :)
    Az elfogy az argánolajkészletem, lehet megnézek magamnak egy ilyet.
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  7. Akciósan 999ft (volt), teljes áron kb 1199.
    Én már pár hónapja használom, de még mindig nem merek róla tesztet írni :D Valamikor úgy érzem, isteni, valamikor pedig, mintha nem használna. De lehet csak már az én hajam nem túl jó. Összességében amúgy nagyon szeretem :)

    VálaszTörlés
  8. Reni: Amikor először hallottam róla, nekem is hasonló volt a reakcióm.:)

    Dii: Köszi!:) Hajravalókról én is nehezen írok általában, de ez nekem a fent leírt módszerrel egyértelműen bevált, bár úgy sejtem, ez a kence kifejezetten az én hajtípusomra ideális.:)

    VálaszTörlés