IsaDora,

IsaDora Silk Road

február 02, 2013 Arabella 9 Comments


Szemezgettem ugyan már korábban is az IsaDora lakkjaival, de igazán csak Edina bejegyzései hozták meg a kedvem a márka körömdolgaihoz.
Hosszas hezitálás után aztán az őszi/téli kollekcióból a Silk Road árnyalatra esett a választásom, annak ellenére, hogy a kék most nem tartozik a kedvenceim közé, viszont ezt nagyon különlegesnek éreztem.

Az üvege nekem tetszik, kicsit talán sok rajta a felirat, de alapvetően szép, és nagyon jól záródik. 6 millis, ami elsőre kevésnek tűnhet, pláne ebben az árkategóriában, de aztán alaposabban végiggondolva rájöttem, hogy nem sok lakk van, amiből ennél többet elhasználtam volna.



Az ecsete lapított és széles, nagyon széles. Emiatt kicsit ügyeskednem is kellett vele, de összességében ez is megszokható. Az állaga szuper, nem túl sűrű, könnyen terül, álom vele a lakkozás.
Általában nem szoktam írni a körömlakkok illatáról, kellemetlenek, de már megszoktam őket. Itt viszont muszáj megjegyeznem, hogy az átlagostól rosszabb a helyzet,  persze ez is kibírható, de azért kicsit zavaró.




Két réteg mindenképp kell belőle, a színe nagyon érdekes, mert alapvetően egy szürkésebb, fáradtabb kék rengeteg ezüst csillámmal, de néha, erős fényben némi aranyat és egy nagyon kevés zöldet is vélek felfedezni benne. Viszont mesterséges fényben van, hogy egy sima fémes szürkének látom ezüst csillámokkal... trükkös, az biztos!:)
(Leginkább az utolsó képen, a mutatóujjamon sikerült lekapni, milyen természetes fényben.)

A tartósságát az átlagosnál jobbnak mondanám, a képek a harmadik napon készültek, és imitt-amott már azért látszik egy kicsi kopás, de csak nagyon minimális, ráadásul ebben a pár napban bizony volt hajmosás, mosogatás is... így nem rossz ez a teljesítmény szerintem.

Hajaj, most úgy érzem, a készletemben lenne a helye a Black Amethyst-nek és az Ancient Ruby-nak is, sőt, a karácsonyi Polar Nights-ért is egyre jobban fáj a szívem... Nem lesz ennek jó vége.


Próbáltátok már az IsaDora lakkjait?:)

Ajánlom Neked

9 megjegyzés:

  1. Bármekkora túlzásnak is tűnhet, én imádom az IsaDora körömlakkokat. Ha olyan helyen vagyok, általában hazajön velem egy :D
    Az ecsettel én nagyon ki vagyok békülve, picik a körmeim, de tökéletesen illik rá, és így pikk-pakk kifestem őket.
    Annyira szép színük van! Ebben a lakkban sem csalódtam, így képek alapján.
    A Polar Nights-ért én is megveszek, annyira tetszik, de legutóbb sajnos már nem láttam a Camponában :( Majd máshol is körülnézek, hátha...

    VálaszTörlés
  2. Én is egyre jobban megszeretem őket.:)

    Itt sincs már sajnos a Polar Nights-ból (Nyíregyháza), azt hiszem, arról én már sajnos végleg lecsúsztam.:(

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű, és le a kalappal, hogy 3 nap után ilyen szép még :O

    VálaszTörlés
  4. csaktlakosom Klauhoz, szerintem is szép szín, és tartóssága is jó. :)
    Még nincs IsaDora lakkom, mily' véletlen itt ezt sem lehet kapni.. sőt,még a környékünkön sem. :(

    VálaszTörlés
  5. Isten hozott az IsaDora lakk rajongók között! :D Imádom őket, nincs mit tenni, meg is vettem már a tavaszi kollekció rózsaszínjét, de szigorúan eltettem tavasziasabb napokra. A többi színnek még egyelőre ellen tudtam állni, de nem tudom meddig fogom bírni. A Silk Road is gyönyörű, annyiszor nézegettem már... *_*

    VálaszTörlés
  6. Fairyland: Örülök, ha elnyerte a tetszésed.:)

    CRaPTRaSH: Szerintem is szép teljesítmény!:)

    M.: Jaj, de kár, az IsaDora dolgait kifejezetten jónak tartom.:(

    Edina: Én sem biztos, hogy a mentának ellen tudok állni, még úgy sem, hogy most nem különösebben csábítanak a világos színek és van már hasonlóm... Hajaj, csöppet beszippantott az IsaDora-láz.:)

    VálaszTörlés