krémes alap,

Az elsö MAC

április 27, 2012 Arabella 9 Comments

Azt hiszem, minden sminkimádó lány életében fontos pillanat az, amikor beszerzi az első Mac termékét. Nos, velem egy hete történt ez.:)




Múlt héten Pesten akadt dolgom, egész nap rohangáltam, de úgy alakult, hogy még a vonatom indulása előtt maradt egy kevés időm, és akkor már beugrottam az állomás melletti bevásárlóközpontba.

Bevallom, elég tájékozatlan vagyok Mac téren, igazából azt sem tudtam, hogy itt van üzletük.De ha már odakeveredtem, úgy gondoltam, benézek pár pillanatra, igaz, akkorra már tényleg csak néhány percem maradt. Nem volt konkrét dolog, amit meg szerettem volna tapogatni, de a krémes szemfestékek nagy hódolójaként azt mondtam, ezek közül szeretném a fényesebbeket megnézni.
Muszáj megemlítenem, hogy Suzy-hoz volt szerencsém, az írásai alapján is kedvesnek tűnik, de élőben még sokkal inkább az.:) 
Megmutatta egyébként a tubusos krémes festékeket is, azok valami brutálisan tartósak lehetnek, a kezemről alig akart lejönni a színminta. Végül egy tégelyes mellett döntöttem, azt hiszem, ez volt az első, amit megnéztem, ennek a színe nyert meg leginkább.




Nem csigázom tovább a kedélyeket, a Bare Study Paint Potról van szó.:)
Egy nagyon aranyos kis kartondobozban érkezik, igazából ez nem túl különleges, de én azért eltettem.





Az üvegtégely semmiképp sem csúnya, de nincs benne semmi olyasmi, ami kirívóan széppé tenné, igazi minimalista külső ez.
Nagyon-nagyon igényes, van egy kis súlya -még külön a kupaknak is!-, érezhetően nagyon jól "össze van rakva", mi tagadás, profi hatást kelt.

Nagyon jól záródik egyébként, sőt, ezzel még volt is egy kis problémám, először alig bírtam lecsavarni a tetejét, de azóta már nincs ilyen gondom.






A kis üvegtégely csordultig van, a festéknek csak egy nagyon enyhe műanyagos illata van, de szinte elhanyagolható. Az állagát én elég sűrűnek mondanám, ugyanakkor puha, jóval puhább például, mint a Catrice krémes szemfestéke. Korrektorecset nekem nem vált be hozzá, a legkönnyebben egy ferde tusecsettel tudtam a szemhéjamra felsimogatni, de kézzel is elég szépen fel lehet vinni.


 


A színe szerintem csodaszép, aranyos pezsgőszínnek mondanám, tipikusan egy olyan árnyalat, amit bármikor bármihez feldobhatunk. Úgy sejtem, nekem ez a hétköznapokon lesz a legkedvesebb társam, amikor reggelente szinte semmi időm nincs, olyankor isteni lesz feldobni, sőt, igazából már ezen a héten is így volt.

A tartósságával én teljesen elégedett vagyok, reggeltől kora estig kopás nélkül bírja, de hozzá kell tennem, hogy rajtam szinte minden krémes termék jól működik. Tudom, hogy sokan a szemhéjalapozót váltják ki ezzel, nos... nekem ez soha nem állt szándékomban és nem is fogom arra használni, mert nem élénkíti különösebben a színeket, márpedig nekem az nagyon fontos lenne. Viszont önmagában csodaszép, krémes alapként is bevethető, szép fényt ad a szemhéjpúdereknek, de mint írtam, élénkíteni nem fogja őket. Nekem talán úgy tetszett a legjobban, amikor ezt vittem fel az egész szemhéjamra, majd egy mélyebb zöldet elmaszatoltam a szemem külső sarkában, valamint picit a szempillák tövében, ezt majd még szeretném kipróbálni lilával is.


Összességében: Én nagyon-nagyon elégedett vagyok vele, a hétköznapokon biztos, hogy hű társam lesz, mert egyszerű, de nagyszerű.:)



Ajánlom Neked

9 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy tetszik, és hogy találkoztunk! :)

    VálaszTörlés
  2. :-) Jól választottál, biztos vagyok benne h imádni fogod!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok, nagyon jól választottál!

    VálaszTörlés
  4. Jól néz ki, majd tudsz róla sminket csinálni?

    VálaszTörlés
  5. Persze, mindenképp csinálok.:)

    VálaszTörlés