A január úgy elrepült, mintha igaz sem lett volna: dolgoztam, pihentem, szülinapot ünnepeltünk, sokat olvastam, és már itt is a vége. Nagyon sok szépségápolási újdonságot kipróbáltam (talán lesz is belőlük egy szerzeményes bejegyzés), de a többséggel még csak ismerkedem, így nem kerültek a kedvenc fázisba. Nézzük azokat, amik viszont igen. 😉
Már nem könnyű beszerezni a Catrice Luminice palettáját, de úgy rémlik, mintha a dupla Catrice állványokon még elérhető lenne. A sok pozitív vélemény hatására én még korábban vettem, bár a színösszeállítása elbizonytalanított, mert sokkal jobban szeretném, ha valamivel hűvösebb tónusokból állna. Ami igazán kiemelkedővé teszi, az az állaga: puha, már-már krémszerű, engem a The Balm Mary-Lou Manizerére emlékeztet.
Egy szett része volt ez a mini kiszerelésű Estée Lauder Pure Color Envy Lip Repair Potion, és bár sokat nem vártam tőle, mostanra igencsak megszerettem. Színe szerencsére nincs, egy egyszerű, áttetsző ajakápolónak gondolnám, ha nem lenne elképesztő hatása. Ugyanis tényleg segít még a cserepes ajkakon is. Eleinte éjszakára kentem fel, és úgy reggelre mindent helyretett, de mostanra rájöttem, hogy nappal is működik, egyetlen suhintás, és a hidratáló hatás mellett a látványon is sokat javít. Nem tudom, hogy nagy kiszerelésben megvenném-e, mert az egyetlen konkurenciája, a La Roche-Posay Cicaplast ajakápoló jelentősen olcsóbb, viszont az biztos, hogy nagyon szépen teszi a dolgát, többet nem is lehetne elvárni tőle.
Még valamikor ősszel szereztem be ezt a NARS szemhéjalapot, de az ilyesmit szeretem sokáig tesztelni. Szárazabb, sokkal kevésbé testes a formulája, mint bármelyik másik általam próbált bázisnak, ugyanakkor valamivel mindegyiknél jobb. Szebben élénkíti a színeket, az eldolgozást sem nehezíti meg, és tartósabb is vele minden. Olyan ritkán kell ilyesmire beruházni, hogy azt hiszem, mostantól inkább a drágább változatokat választom, mert egyértelműen van különbség.
Januárban több parfümöt is használtam, de leginkább a J'Adore Infinissime kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Gyakorlatilag a jázmin és az ylang-ylang játéka (előbbi általában nem a kedvencem, utóbbi igen), édeskés, puha, mégis markáns és elegáns. Számomra egy kis csavar, valami plusz izgalom még hiányzik belőle, ezért nem fogok vásárolni teljes kiszerelést, de így is egy jól sikerült illatnak tartom. Jut eszembe: engem nagyon emlékeztet a Lush egyik korábbi tusfürdőjére, a Flying Fox-ra. Ha azt szeretted, ez is tetszeni fog. 😊
A szokásos Maximum Protection mellett szerettem volna kipróbálni egy új dezodort, és mivel a Biobazával csupa pozitív tapasztalatom van, ráadásul sok jót hallottam erről a típusról (emlékeim szerint Szandrától), adtam neki egy esélyt. A hatása majdnem olyan, mint a nagy kedvencemé, de most ez is bőven elég, és összességében sokkal könnyedebb érzetet ad. Az illatától tartottam kissé, mert a citrusok rajtam nagyon furcsán át tudnak alakulni, viszont ebben inkább a zöld tea dominál: friss, zöld, minimálisan fanyar.
Decemberben és januárban végre nem sajnáltam az időt a kádfürdőzésre, és ezzel egyidejűleg az összes itthon lévő habfürdőt elfogyasztottam. A legnagyobb favoritom az Avon Goodnight Sweetheart, azt újra is rendeltem, azonban amíg vártam rá, beszereztem ezt a Teteseptet a Műllerben. Kellően habzik, és otthonos, krémesen édes illata van, kifejezetten jól esett a hűvös estéken.
Ha régebben követtek, tudjátok, hogy elképesztően erős és dús, ráadásul göndör hajam van, amit megszelídíteni majdnem lehetetlen. A legtöbb drogériás hajápoló nem is képes erre, de a TRESemé Keratin Smooth családjával nagyon meg vagyok elégedve. A hatása a Kérastase Chronologiste pakolásához áll a legközelebb, ez is azonnal simábbá és puhábbá teszi a hajamat, és ezáltal a vasalás is jelentősen könnyebb folyamattá válik.
Karácsonyra kaptam egy szerettemtől ezt a karkötőt, és a januáromat teljes mértékben végigkísérte. Egyszerű, de nagyszerű kiegészítő, tökéletesen illik a karórámhoz és minden outfitemhez, ráadásul nagyon kedves emlék. 😊
Ezt a Bepanthent még Máténak vettem egy kisebb probléma kapcsán, de ő csak lenyalogatta, viszont amikor ő okoz nekem sérülést (például a képek készítése közben három csíkot kaptam a homlokomra), kifejezetten hasznos. Korábban nem tettem semmit a karmolásokra "begyógyulnak úgy is" alapon, azonban ha már volt itthon, kipróbáltam, és valóban sokkal gyorsabbá teszi a gyógyulást.
2 comments
Gyönyörű az a Catrice paletta. *.*
VálaszTörlésTényleg szép, de olyan jó lenne, ha létezne hidegebb színekben is. :)
Törlés