Biobaza,

Augusztusi kedvencek

augusztus 31, 2020 Arabella 1 Comments


Az augusztus számomra zömében a pihenésről szólt, kirándultam, lazítottam, engedtem a maximalizmusomból. Ennek a nyomát láthatjátok a képeken is: most erőlködésmentesen, minden extra nélkül csak az íróasztalomon fotóztam.


Ezt a Maybelline Pink Edge palettát extra akciósan vettem, és úgy fest, nagyon jó vétel volt. Ugyan nem tökéletes, de a hétköznapokra igencsak praktikus: a pirosítója csodás, van benne egy klassz satírozószín, és a számomra előnyös, hidegebb tónusú szemfestékekből is akad benne néhány.


Rúzsokból egyértelműen a fényesek felé fordulok, ebben a hónapban a L'Oréal Brilliant Signature-ök voltak a befutók. Ahogy Magdi is említette, a L'Oréal egyik korábbi folyékony rúzsához nagyon hasonló a formula, talán kicsivel könnyedebb. Tartósak, nem szárítanak, viszont kissé hajlamosak a foltosodásra, főleg a sötétebb színek. Két árnyalatot használtam: a Be Innovative-ot és a Be Powerfult. 
 

Jó pár hónapja (Talán már egy éve?) kaptam tesztelésre ezt az IsaDora alapozót. A formulája már akkor is lenyűgözött, viszont hajszálnyit sötétnek bizonyult. Jellemzően az év ezen szakaszában vagyok a legbarnább (ez annyit jelent, hogy a hófehérnél egyetlen fokkal sötétebb), és tettem vele egy próbát. Most egy cseppnyi korrektorral keverve tökéletes. :)


Több éve egy adott alaplakkot használok, sok-sok üveggel elhasználtam belőle, és soha nem volt probléma vele. Azonban minden előjel nélkül elkezdett nem működni: konkrétan egyetlen nap után egészben jött le a lakk a körmömről, gyakorlatilag úgy, mint egy lehúzható alapnál, csak még lehúzást sem igényelt. Ezek után kénytelen voltam váltani, és mivel tombol az Essie-mániám, befektettem a Here to Stay-re. Azt kell mondanom, megérte, mert nemcsak simán jó, hanem tényleg tartósabbá is teszi a lakkozást. Az ára miatt nem biztos, hogy kizárólag ennél maradok, de egy nagyon korrekt alaplakkról van szó.


Ha csak tehetem, kézfertőtlenítőből Pocketpopot választok, nem kizárólag a kellemes illat miatt, hanem azért is, mert semmilyen ragacsos érzetet nem hagy maga után. Ez most egy új, dinnyés változat, ugyanolyan jó, mint a többi. :)


Augusztusban vízparton is voltam, és oda a szokásosnál eggyel hatékonyabb naptejet igyekeztem vinni. Nos, ez a Garnier remekül vizsgázott, extra világos és érzékeny bőrre is bevált. Nem hinném, hogy idén még fogok strandolni, de ha a jövőben bármikor felmerülne hasonló program, ezt a fényvédőt fogom választani. 


Talán még egy év eleji kiárusításon vettem ezt a Biobaza szettet - azóta nem használtam, most viszont a vízparti kimozduláshoz nagyon jól jött. Mindkettőnek krémes-kókuszos illata van, és szépen teszik a dolgukat. A lazább, pihenéssel töltött napokra emlékeztetnek, így itt a helyük. :)


Jöjjön végül egy szeret-nem szeret dolog: a Zara Femme lassan egy éve megvan, de mindig mást gondolok róla. Nagyon hasonlít a Dior Hypnotic Poison-re, azonban két-három óra elteltével, mikorra az édes, tömény illatjegyek eltűnnek, ebből csak egy fás-muskos, visszafojtott alap marad. Ez az alap nagyon sok Zara illatban megjelenik, és sajnos egyáltalán nem szeretem. A megoldás ez ellen az, ha néhány óránként újrafújom (azt vettem észre, ezzel a parfümmel mások is ezt teszik), viszont akkor túl erős lesz. Meglepő módon normál használattal a markáns édessége jobban működik meleg időjárásban (ellenben a Diorral, ami mínuszokban a legszebb), csak sajnos nem marad olyan, mint kifújás után.

Szép volt az augusztus, de végre, végre jön az ősz! :)

Ajánlom Neked

1 megjegyzés:

  1. A Femme az egyik örök kedvenc illatom a Zarától, érdekesmód ez egy olyan illat, amit egész évben szívesek viselek. A másik kedvenceim a Fruity és a Black. Idény nyáron pedig az Orchid Sunset volt az illatom, remélem ez is állandó darab lesz. :)

    VálaszTörlés