CliniqueDoveEssieFossilGarnierGiorgio ArmaniGuerlainkedvencekLime CrimeMakeup RevolutionPhysicians FormulaPocketpopYves RocherYves Saint Laurent
2020 legjobbjai
2020 a világ számára kétségtelenül nagyon nehéz év volt, viszont számomra alig tartogatott negatívumokat. Fájdalmas volt látni, hogy mi zajlik a világban, és az év első felében voltak egészségügyi problémáim is, azonban nagyon hálás vagyok a testemnek azért, amiért addig még pont bírta a nyomást, ameddig muszáj volt. Ezen túl számomra csupa jót hozott 2020: a munkámban előreléptem, végre igazán volt alkalmam kiélvezni azt, amiért megdolgoztam, és a szeretteimmel is minden a legnagyobb rendben.
Beauty-fronton most nemcsak egy-egy terméket, hanem komplett márkákat is felfedeztem, illetve a sminkek terén egyre inkább elkalandoztam a magasabb kategóriába, de mindezeket majd látni is fogjátok az alábbiakban. 😊

A Dove az első újonnan felfedezett márka: gyakorlatilag nincs
olyan termékkategória, amit ne próbáltam volna ki tőlük 2020-ban. A nyári kiadás tusfürdőjéért szabályosan rajongtam, de a kókuszos és a kakaós is mennyei, fújós dezodort már csak tőlük veszek, bár a hatékonyabb változatokban is átpártoltam hozzájuk. Jaj, és a folyékony szappanjaik is nagyon jók!
A felfedezést két dolog motiválta: nem vagyok környezetvédő (ahhoz sokkal többet kellene tennem az ügy érdekében), és nem kizárólag cruelty free termékeket használok, viszont az óriási pozitívum, hogy állatkísérletmentessé váltak, és most már a kupak kivételével a flakonok zöme is újrahasznosított.

Az év nagy befutója kétségtelenül az Essie volt. Amióta elérhetővé vált Magyarországon, talán nem is vettem más márkától körömlakkot - annak ellenére sem, hogy a színválaszték nagy része alapvetően nem az én világom. Ezt azonban tökéletesen kiegyensúlyozza az, hogy a formula fantasztikus és tartós.
A kedvenc színeim: Sugar Daddy, Bordeaux, Blanc (a világ legjobb fehér körömlakkja!) és Really Red.
Azt hiszem, a gyűjteményem mérete egyértelművé teszi, mennyire szeretem ezt a márkát. 😊
Külön fotót nem készítettem róla, de meg kell említenem a Here to stay alaplakkot is. Amikor megvettem, azt gondoltam, egyszeri vétel lesz, kipróbálom, viszont rendszeresen nem fogok ennyit áldozni egy alaplakkra. Ehhez képest most már semmi másra nem akarok ránézni: egyrészt tökéletesen működik, másrészt nagyon lassan fogy, és nem is sűrűsödik. Így egyelőre vennem sem kell újat belőle, de ha majd szükséges lesz, akkor is mindenképp maradok ennél.

Ezzel a Clinique szettel egy fontos esemény után leptem meg magam, tulajdonképpen önjutalmazásként. Azóta mindhárom arcápolót nagyon megszerettem - azt hittem, a szemkönyékápoló pikk-pakk el fog fogyni, ehhez képest a kis kiszerelés ellenére szinkronban fogy a többivel -, és szeretném a rutinomban tartani őket. A krém "csak" egy sima hidratáló, csodát nem kell várni tőle, alapkrémnek viszont mennyei. Az éjszakai maszk tulajdonképpen egy klassz tápláló éjszakai krém, a szemkörnyékápoló pedig frissít és intenzíven hidratál. Már ki is néztem a következő ilyen szettet, hogy semmiképp ne fogyjak ki belőle. 😉
Ha olcsó és drogériában elérhető smink, most már a Revolutionra (vagy az I heart Revolutionra) szavazok. Nagyon sokáig nem szimpatizáltam a márkával, azonban folyamatosan fejlődnek, egyre több egyedi ötletük van a dupe-ok mellett, és ezt kár lett volna nem észrevenni. A csokoládé paletták újabb változatai kifejezetten jók, és a tasty-k között is van néhány gyöngyszem, például az avokádós. Ez a legszebb zöld paletta, amit láttam, pedig mostanság megjelent néhány.
Drágább paletták közül a Lime Crime Venus Immortalis volt a befutó. Az elképesztő formulán túl a színösszeállításért is rajongok, minden megvan benne, ami számomra fontos, de semmi nincs benne, ami csak fölösleges lenne. Számomra ez a tökéletes alap paletta.
A Physicians Formula Butter Bronzerét is kipróbáltam, de a pirosító sokkal jobban bevált. Ez a Plum Rose árnyalat, rajtam gyakorlatilag átmenetként funkcionál a pirosító és a bronzer között. Soha nem lesz túl sok vagy túl hangsúlyos, viszont életet ad a sápadtságomnak.
Az Yves Saint Laurent Touche Eclat alapozójáról mindig ódákat zengek, és most sem tudok mást tenni: ez számomra a tökéletes alapozó.
Az Yves Saint Laurent Touche Eclat alapozójáról mindig ódákat zengek, és most sem tudok mást tenni: ez számomra a tökéletes alapozó.
Az Yves Saint Laurent-nál maradva a Rouge Volupté Shine rúzscsalád abszolút kedvenccé vált. Olyannyira, hogy most már nem is igazán akarok más rúzsra költeni, ugyanis pénzkidobásnak érzem, mert lényegében csak ezeket váltogatom. Az élénkpiros Rouge Tuxedo árnyalatot használtam a leggyakrabban, de a két bordó, a Rouge Cape és a Burgundy Love is mesés.
A Guerlain púdergyöngyökről ritkán beszélek, egyrészt mert nem könnyen beszerezhető, másrészt nincs is túl sok mesélnivaló róla. Egyszerűen csak szebbé teszi a bőrképet, porcelánszerűen tökéletessé, de közben ragyogást is kölcsönöz. Amióta megvan, minden sminkelést ezzel zárok.
Sokáig messzire kerültem mindent, aminek köze volt az aloe verához, mert a bőröm egyáltalán nem tolerálta. A jó marketingnek köszönhetően azonban mégis tettem egy próbát a Garnier új családjának lemosójával, és azóta az esti rutinom elmaradhatatlan része. Lassan fogy, jól tisztít, és még az én száraz bőrömre sincs rossz hatással.
Ehhez az évhez kétségtelenül hozzátartoztak a kézfertőtlenítők. Az én kedvencem a PocketPop, főleg a dinnyés változat - az éppen kifogyott, viszont a többit is csak ajánlani tudom. Ha jól tudom, ezek vírusok ellen nem elegendőek, de nem hagynak ragacsos nyomot, nem szárítanak és illatosak.
Az Yves Rocher teljesen lenyűgözött, és nem kizárólag a fantasztikus karácsonyi kollekciójával. Nem tudom eldönteni, hogy csak korábban jártam szemellenzővel, vagy a márka fejlődött ennyit, de az biztos, hogy amit ebben az évben kipróbáltam tőlük, az kifogástalanul be is vált.
Néhány dolog, ami figyelemreméltó: fényes rúzsok, szemöldökzselé, Sexy Pulp szempillaspirál, barackos testradír, a teljes argánolajos termékcsalád, kézkrém, kamillás arclemosó, Hydra Vegetal arckrémek, körömlakkok.

Nem teljes mértékben az az illat, amivel azonosulni tudok, viszont 2020-ban az Armani Si Passione edp-t fújtam a leggyakrabban. Számomra egy hétköznapi, leginkább nyári parfüm, nem könnyed, nem friss, hanem édes, viszont gyümölcsösen édes.
A kiegészítőim közül egyértelműen a karórám volt a leghűségesebb társam. Ha elhagyni készülök a lakást, reflexszerűen nyúlok érte, de ha csak otthonra készülődök reggel, akkor is felteszem, tényleg minden egyes nap viseltem.
0 comments