film,

Kaliforniai álom: igenek és nemek

november 01, 2017 Arabella 4 Comments


A La La Land (Kaliforniai álom) esetén nem véletlenül vagyok majd' egyéves késésben. Nem sokkal a mozikba kerülése után megnéztem, méghozzá csodára várva. Aztán csalódtam, de óriásit. Nagyon szenvedtem a film közben, egy bő óránál, egy bizonyos jelenetnél nem is bírtam tovább. Előbb-utóbb, a kellemetlen élmények halványulásával mindenképp pótolni akartam - a napokban került rá sor.

La La Land Kaliforniai álom

A legnagyobb problémám az volt... és még most is az, hogy a film első felében a zenés betétek nem jókor és nem jól szólalnak meg. Legyen az opera, operett vagy musical, a zene felcsendülése mindig azért történik, mert van valami, amit prózában már nem lehet elmondani, kell a plusz eszköz, és ez a plusz eszköz hozzáad a történet egészéhez. De amíg még nem alakul ki az alapsztori, nincs, amit tovább dramatizáljon, nem épít semmit. Itt pedig jó darabig csak önmagáért szólal meg a zene, ráadásul eltúlzottan hosszúak a betétek.

Az viszont elvitathatatlan, hogy a zenék önmagukban mesteriek. Mind magán hordozza a musical jellegzetességeit, bennük van egy enyhe jazzes fuvallat és a régi Hollywood nosztalgikussága is. Külön kiemelendő a City of Stars. A film legjobb momentumainak esszenciája.



Addig, amíg a történet igazán be nem indul, nem csak a zene lóg ki: sokszor látványfilmmé válik. Óriási, követhetetlenül vágatlan nagytotálok, ez a grandiózusságot remekül szemlélteti, és a filmgyártás nagy korszakát is feleleveníti, de jó darabig üres, tartalom nélküli. Ilyenek a Disney mesékbe illő animációk is. Hiába a szimbolikusság, a csillagok közé emelkedő tánc a planetáriumban már végtelenül elrugaszkodott - ez volt az a jelenet, aminél hónapokkal ezelőtt feladtam.

Ennek ellenére a szimbólumrendszer kellően érzékeny, ügyesen használt: szól-szól a zene, majd lejár a bakelit, nappal-éjszaka váltások... és még rengeteg egyebet említhetnék. Az évszakokra felosztás viszont bár jó ötlet, nem használják eléggé ahhoz, hogy megfelelően kidomborodjon. Így csupán határvonalak, amelyek nem hagyják teljesen egybemosni a szakaszokat.

La La Land Kaliforniai álom

Ryan Gosling alakítását csak dícsérni tudom: amikor kell, lecsúszott, máskor büszke és csökönyös, máskor megy előre, megint máskor olyan szenvedéllyel beszél a jazzről, hogy még azzal is megkedvelteti, aki nem szereti. A filmen és a valóságban egyaránt.

Emma Stone viszont - Oscar ide vagy oda - szerintem nem mozog igazán otthon Mia szerepében. Egy ártatlan, csupa jóság szomszédlány bőrébe próbál bebújni, de egyszerűen nem fér el benne. Hozzá sokkal jobban illenek a kicsit furcsa, kicsit irritáló, azonban éppen ezért szerethető fruskák.

La La Land Kaliforniai álom

Egyre fontosabb, lassan központi kérdéssé válik az, hogy ki mire hajlandó a sikerért. Feladja-e az álmát, vagy eléri, csak a végén más lesz az, esetleg az út más a dicsőség felé, mint amire számított. Meddig tart a nyitottság, a józan belátás, és hol kezdődik a megköthetetlen kompromisszum?

Ezt a kérdést érdemes lenne tovább boncolgatni, és bár ez a Kaliforniai álom egyik kulcspontja, a szerelmi történet miatt mégis elterelődik a néző figyelme róla, hiába szorosan összekapcsolódik a kettő.

La La Land Kaliforniai álom

Érdekes szempont lehet az, hogy ez a film Hollywood alkotása Hollywoodról - ilyennek látják ők a környezetüket. A filmgyárban játszódó jelenetek igazi ínyencségek: szerelmes jelenetet vesznek fel, néhány méterre pedig egy temető van berendezve, aztán jön egy legendás díszlet, és így tovább. A kávézóba betoppanó színésznők váltakozása pedig az egész filmvilág váltakozását mutatja be.
Ebből a szempontból igazi posztmodern munka.

A mozi rengeteg legendás alkotás legendás mozzanatát idézi meg (Ének az esőben, Grease stb.), ezek bravúros megmozdulásuk, csak egyrészt kissé elcsépeltek, hiszen már ezerszer láthattuk őket, másrészt mi értelmük azon kívül, hogy megmutassák, ők is tudnak ilyet? Hangulatidézés? Esetleg.

A befejezés zseniális. Él a film minden eszközével, és mesteri fogás, hogy az alternatív befejezést filmen keresztül látjuk. Filmen. A valódi pedig az, ami valószerűtlenebbnek tűnik. A lezárás az én értelmezésemben happy end - legalábbis a szereplők szempontjából biztosan. Hiszen teljesült az álmuk, és ők döntöttek így.

La La Land Kaliforniai álom

Abban pedig nincs semmi újdonság, hogy előbb neked is csillaggá kell válnod ahhoz, hogy lehozd a másiknak, a legkedvesebbnek a csillagokat az égről.

A kérdés számomra az, hogy elég-e az, ha egy történet csak arra játszik, hogy a vége majd elképesztő lesz? Ha közben nem történik semmi szintén zseniális, akkor az én válaszom az, hogy nem. És itt bizony a zenét leszámítva 120 percen át nincs semmi ilyen.

Ha az első szakaszban csínján bánnak a zenével, és a siker kérdését erőteljesebben párhuzamba állítják a szerelmi szállal, sokkal kerekebb, intenzívebb, minden pillanatban élő filmet hozhattak volna létre. Így azonban bizonyos jelenetsorok panganak, és a két megközelítés - karrier és szerelem - bár egymástól függ, ezt mégsem érzékeli eléggé a befogadó.

Nem rossz a Kaliforniai álom, nem azt mondom, de számomra nem is adott igazán sokat. Kedves, bájos film néhány jól sikerült részlettel. Ha mélyebb tartalmat keresel, nézz meg mást, viszont kikapcsolódásnak jó.

Neked mi a véleményed róla? :)

Ajánlom Neked

4 megjegyzés:

  1. Nekem is hasonló a véleményem, az elején picit feszengtem, a közepén (a planetáriumos jelenetnél) megrettentem, viszont a film második fele, főleg az utolsó tíz perce engem mindenért kárpótol, megvettek kilóra. Annyira tetszik, hogy végre nem egy szirupos happy end lett, hanem sokkal inkább reális, mint az átlag romantikus filmekben. Mikor depresszív hangulatba kerülök, vagy épp szakítok előveszem ezt a filmet -van hogy csak az utolsó tíz percét- megnézem, és tudatosítom magamban, hogy attól még boldog lesz a vége, ha nem úgy alakul ahogy tervezzük. Én is azt hiszem, hogy ők tulajdonképpen boldogok és az az elképzelt élet soha sem jöhetett volna össze, de jó volt pár percre belesüppedni, a mi lenne, ha gondolatokba. Emiatt megbocsátom neki az elejét, és ha az is olyan szuper lenne, mint a vége, akkor nem napokig, de hetekig lettem volna a hatása alatt, ami azért nem lett volna egészséges :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A planetáriumos jelenet annyira nincs a helyén... valahol örülök, hogy nem csak én éreztem így. :/

      A vége viszont nekem is nagyon-nagyon tetszik. :) Tejesen igazad van, ha az eleje is hasonlóan sikerült volna, akkor tényleg beszippantott volna engem is... nem biztos, hogy az mindig jó, bár én nem bántam volna. :)

      Törlés
  2. nem mostanában láttam, de emlékszem, hogy nagyon tetszett 😊
    én nem vártam tőle mást, csak egy gondtalan másfél órát, és azt abszolút hozta, az meg, hogy ennyire jó volt a zenéje, már csak a ráadás volt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is emlékszem, hogy tetszett neked, azt hiszem, Twitteren írtad. :)

      Könnyen lehet, hogy nekem voltak túl magasak az elvárásaim, túl sok jót hallottam már róla a megnézése előtt. De az biztos, hogy a zenéje szuper. :)

      Törlés