AvonCbLEssenceMoo Moo's SignaturesNailmailNCLApiCture pOlishRexonaThe Body ShoptheBalmToSaveUrban DecayYves Rocher
Augusztusi kedvencek
Az augusztusom még a szokásosnál is pörgősebb volt, az utolsó két nap kivételével tényleg minden percem be volt osztva. Részben emiatt most a sminkelés kevésbé kötött le, így kevesebb kedvencem lett, részben pedig a leárazásoknak köszönhetően éppen a ruhamániás korszakomat élem. Ennek lesz még nyoma a blogon, de előbb nézzük a havi befutókat. :)
![Yves Rocher theBalm Avon Yves Rocher theBalm Avon](https://c1.staticflickr.com/5/4432/36010477753_c9e54dba29_c.jpg)
Az Yves Rocher rúzst (18-as Rouge groseille árnyalatban) nagyon sokszor mutattam már, de hát mit csináljak, kellemes a formulája, a színe pedig számomra a tökéletes nyári piros.
Ha valami mattra vágytam, a theBalm folyékony rúzst vettem elő, a Loyal egy igazi, klasszikus piros, és bár apróság, de az édes-mentolos illatáért is rajongok.
Ha már mentol: az Avon Luxe új rúzsai közül meg kell említenem a Tangerine Dream árnyalatot. Hűsítő, kissé ajakduzzasztó hatása van, és bár visszafogottabb szín, mint amiket általában viselek, mivel valamelyest áttetsző, nem tompítja le túlságosan a szám természetes színét.
![Essence Avon ToSave Essence Avon ToSave](https://c1.staticflickr.com/5/4363/35985155674_f868788f2b_c.jpg)
Az Essence éppen kifutó pirosítója jó ideje a készletem része, de csak most fedeztem fel. Melegebb árnyalat, mint amit keresni szoktam, viszont annyira nyári, hogy nem tudtam nem használni.
Az Avon Luxe paletta is gyakran előkerült, a három árnyalat összekeverve gyönyörű, és hibázni sem lehet vele.
Nem véletlen, hogy a színes ecset több képen is felbukkan, ugyanis ez volt a legjobb segítőtársam. Bronzerhez, pirosítóhoz, highlighterhez... mindenhez szuper, ráadásul nagyon mutatós.
![Urban Decay Avon Urban Decay Avon](https://c1.staticflickr.com/5/4374/36010470743_56e877c556_c.jpg)
Az Urban Decay Naked korrektor majdnem bekerült egy nem vált be posztba, és még most is fenntartom, hogy nem tökéletes, de tény, hogy fotókon jól mutat és jól fed, márpedig a szemkönyékemet igencsak el kellett fedni az utóbbi hetekben.
Persze az erős fedésnek megvan az ára: sajnos élőben sehogyan sem lesz természetes, azonban eljött az a pont, amikor a minél magasabb fedés már fontosabb volt.
A korrektoron túl a legnagyobb támaszom az Avon Anew Cinical szemkörnyékápoló volt, kiváló alapot biztosít, és valamelyest világosít is. :)
![Moo Moo's Signatures Dark Balance piCture pOlish Colors by Llarowe NCLA Moo Moo's Signatures Dark Balance piCture pOlish Colors by Llarowe NCLA](https://c1.staticflickr.com/5/4355/36819649035_42854319c2_c.jpg)
Amennyire maradtam az alapoknál sminkelés terén, annyira szívesen lakkoztam augusztusban. :) A Dark Balance-t természetesen mindig szeretni fogom, nagyon-nagyon örülök, hogy annak idején ilyennek álmodtam meg, mert azóta is pontosan azt az érzést adja vissza számomra, amit kerestem. Az első üvegem lassan kifogy, de szerencsére pont jött utánpótlás. :)
A piCture pOlish O'hara élénk, nyári piros, többször is felkentem, azonban már egy kis őszi fuvallat is megjelent. A Colors by Llarowe Breathless élőben döbbenetesen szép, szebb, mint bármelyik képen, az NCLA Kamchatka pedig egy igazán különleges téglaszín.
![Rexona Rexona](https://c1.staticflickr.com/5/4423/36422954500_c4a54983d2_c.jpg)
A meleg hónapok megmentője számomra a Rexona Maximum Protection, az összes változatát kipróbáltam, de mind illat, mind hatékonyság szempontjából az én favoritom a Stress Control verzió.
![The Body Shop The Body Shop](https://c1.staticflickr.com/5/4416/35985126924_f0f52bb0b2_c.jpg)
A The Body Shop epres testápolóját már tavaly is előszeretettel kenegettem, de idén nyáron sem volt másként. Könnyed, tényleg hűsít, az illata pedig mennyei... nincs is már sok benne.
![Túl a pasztellen Túl a pasztellen](https://c1.staticflickr.com/5/4393/36819657045_0e85de7f15_c.jpg)
Néhány lógós fülbevaló is elrabolta a szívem, viszont ami állandó társam volt, az a képen lévő, belül már eléggé megkopott karkötő. Mivel több színből áll, minden szetthez illik, ugyanakkor mindhez ad egy kis pluszt.
Neked mik voltak a kedvenceid? :)
2 comments
nekem az, hogy végre felmondtam 😊
VálaszTörlésannyira nyomasztott, hogy meg kell tennem, hogy mindenre rányomta a bélyegét, nem is nagyon érdekelt semmi, úgyhogy most, higy túl vagyok rajta, lesz majd mit bepótolni 😊
Ha ennyire nyomasztott, akkor nagyon jó, hogy túl vagy rajta, és bár kívülállóként nyilván keveset tudok, de már hosszabb ideje az volt a benyomásom, hogy érik ez a döntés.
TörlésPótolj be mindent, amit csak lehet! :)