Friss zuhany

szombat, július 02, 2016 Arabella 10 Comments

Le sem tagadhatnám, hogy nem vagyok nyári gyermek: ha harminc fok fölé megy a hőmérséklet, szabályosan szenvedek, és ilyenkor csak napi több, minél hűsítőbb zuhany tudja megmenteni a közérzetemet.


Ebben a bejegyzésben azokat a kozmetikumokat szedtem össze, amiket ilyenkor a legjobban szeretek, hátha ti is találtok köztük kedvetekre valót. :)


Avon Palnet Spa Revitalising Harmony tusolóhab

Hiába hallottam sok jót a Palnet Spa családról, egészen eddig nem tudtam bizalommal fordulni a vonalhoz. Ez az első hab állagú tusfürdő, amit kipróbáltam, de nem az első moringás: az eddigi moringás kozmetikumaim édes-virágosak, akácos jellegűek voltak, ez viszont enyhén fás, friss és zöld, összességében kissé maszkulin.
Éppen azért, mert minden édességet nélkülöz, nagyon üdítő a használata, olyan, mintha egy esőerdő kellős közepén vennék fürdőt.


A habja lágy és pihekönnyű, amit nagyon szeretek, de azt fontos megjegyeznem, hogy strandolást vagy kerti munkát követően nem biztos, hogy ezért nyúlnék. Kánikulában viszont igazi felüdülés. :)


Palmolive Feel the massage radírozó tusfürdő

Szerintem már egyikőtök előtt sem titok, hogy mennyire szeretem a Palmolive tusfürdőket. A lila a legnagyobb kedvencem, abból mindig kell legyen itthon, de nyáron a kék a befutó.


A legjobb vizes illat valaha: ha kicsit is szeretitek az aquás megoldásokat, adjatok neki egy esélyt.
Zselés-géles állaga van, közepes mennyiségű, apró, de mégis nagyon gyengéd szemcsékkel dúsítva. 
Nyilván nem teljesít úgy, mint egy testradír, viszont még így is bőven érezhető a hatása, ugyanakkor ha egymás után többször is ezt használom, akkor sem sok. 

Próbáltam már olcsóbb és drágább radírozó tusfürdőket egyaránt, de mind közül magasan ez viszi a pálmát.


Fruttini My rebellion is kiwi testradír

Tavaly a mangós változat volt a sláger, most a kiwis, és azt kell mondanom, ez összességében is jobban tetszik.


Nem a leggusztusosabb kozmetikum, viszont más szempontból kiváló. Kiwiszörp illata van - icipicit mű, de éppen ezért nem túl fanyar. Az állaga már szinte olajos, és én pont ezeket a testradírokat szeretem: nagyon könnyen siklik, pillanatok alatt el lehet oszlatni, valamint a szemcséi is finomak. 
Nem extra erősen radíroz, inkább közepes hatékonyságú, viszont karcmentesen, kellemetlen érzés nélkül teszti azt, és számomra pont ez az elsődleges.


The Body Shop grépfrút body sorbet

A testápolókkal elég hullámzó a viszonyom nyaranta, de idén a TBS body sorbet-eknek köszönhetően nem marad ki a krémezés sem. Röviden: ezek a tökéletes darabok meleg napokra.


Hosszabban kifejtve a grépfrútos változat azok kevés citrusos kozmetikumok egyike, amelyek nem lesznek kesernyés illatúak vagy túlságosan szúnyogriasztó jellegűek a bőrömmel érintkezve. Friss, fanyar, de semmi egyéb. :) 
Vizes, kissé kásás állaga van, hihetetlenül gyorsan felszívódik, és éppen olyan mértékben táplál, amennyire most szükség van. Ez a verzió ráadásul egyértelműen hűti a bőrt, plusz pont, hogy mindezt nem alkohol segítségével éri el. Hűtőszekrényben tárolva pedig fokozható a hűsítő hatása.

Ti mivel frissültök fel a melegben? :)

10 megjegyzés:

  1. Mennyi minden :) Többnyire Baleát veszek, de most megnézem mi van a Tescoban :) A lakásban nálunk hűvös van, nem szenvedek, de a napon tényleg úgy szoktam érezni magam, mint aki menten szénné ég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg sok minden, most a testápolási termékekre vagyok rápörögve. :)

      A lakás nálunk is hűvös, de nekem még sokszor az is meleg, én a hideg időben érzem igazán jól magam.

      Törlés
  2. A TBS body sorbet-eit régóta szeretném kipróbálni, lehet most végre rá is szánom magam a vásárlásra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nagyon jók, legalábbis az epres és a grépfrútos, eddig azokat próbáltam. :)

      Törlés
  3. Ez egy tök jó bejegyzés, mert pont ilyesmi foglalkoztatott az elmúlt napokban :) 25 fok felett megszűnök létezni, simán 2-3 alkalommal is zuhanyzok, ha van rá lehetőségem. A kiwis testradírt ma szaglásztam meg a Müllerben, a poszt alapján holnap feltehetően visszamegyek érte ;)
    Nyáron a gél állagú tusfürdők jönnek be, mondjuk a nivea zuhanyzás közbeni testápolója pont nem az, de volt, hogy a benne lévő mentol miatt vacogva szálltam ki a kádból. A Fa Coconut wateres termékét is szeretem, meg van az adidasnak is egy talán lila színűje (lusta vagyok megnézni már), ezektől mindig olyan frissnek és tisztának érzem magam :) azt hiszem a TBS Pinita Coladas sorbet azzal hiteget, hogy hűt, de nálam ez nem működik. Ettől függetlenül szeretem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A radír teljesen korrekt, ha az illata tetszik, biztos szeretni fogod. :)
      A Fa kókuszost még nem próbáltam, de olyan sokan dicsérik, hogy előbb-utóbb muszáj lesz. Én kezdek arra gondolni, hogy a sorbet-ek nem egyformák, az epres engem sem hűsít, a grépfrútos viszont igen.

      Törlés
  4. Ez a tusolóhab izgalmasan hangzik. Mindenképp ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nincs ellenedre a kissé maszkulin (vagy édességmentes) illat, akkor szeretni fogod. :)

      Törlés
  5. A Müllerben kapható Original Source márkájú mentás-teafás tusfürdő brutális, nemcsak lehűti a bőröd, hanem szabályosan fázni fogsz miatta. 100%-osan kánikulai darab.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt én is nézegettem már, de csak a grépfrútos Original Source-t mertem eddig kipróbálni, mert az erősen mentás dolgokat nem mindig szeretem. Viszont ha nagy meleg lesz, lehet, hogy kockáztatni fogok. :)

      Törlés