Catrice,

Januári kedvencek

január 31, 2016 Arabella 10 Comments

A január nagyon sűrű hónap volt számomra, ami ezen a héten a blogos aktivitásomon is meglátszott. Ezt nagyon sajnálom, de őszintén szólva attól tartottam, hogy még ettől is hosszabb ideig kell szabadságolnom magam. Szerencsére nem, túl vagyok a vizsgaidőszakon, és mostantól két hétig csak a munkámra és a hobbimra koncentrálhatok. :)

Catrice MoYou

Mint ahogy már olvashattátok, a legnagyobb januári kedvencem a nyomdázás volt. Nem volt olyan manikűr, amire vagy azonnal, vagy nagyon rövid idő után ne került volna díszítés. A Fashionista 07 lemez az, amelyikről mindegyik mintát egyformán szeretem, nagyon régóta meg szerettem volna venni, és végre másodkézből hozzájutottam.

A Catrice Lilactric pirosító roppant kellemes meglepetés volt. Amíg a kifutó termékek közé nem került, észre sem vettem, pedig igazán különleges színe van, főleg figyelembe véve, hogy egy drogériás termékről van szó, és még azon belül is pénztárcakímélő. A minősége nem rossz, ugyanakkor nem is kiemelkedő, viszont bármilyen sminkhez illik, nem lehet vele túlzásba esni, igazi gyöngyszem.

Januári kedvencek

Az utóbbi időben nagyon sok alapozóhoz volt szerencsém, és a többségüket szerettem is, de a dolgos hétköznapokon visszatértem a Max Factor CC krémhez, és megint arra jutottam, hogy ettől jobb számomra nincs. Kellően világos, nem lesz maszkszerű, nem szárít és nem emeli ki a száraz részeket - pont azokat tudja, amikre nekem szükségem van. 

A Berry Smoothie ajakvaj továbbra is tartotta magát, tízből kilencszer biztos, hogy ezért nyúltam, ami többek között annak is köszönhető, hogy ezt tükör nélkül is bátran használom. Volt róla külön bejegyzés is, kattintsatok ide a részletekért. :)

Túl a pasztellen

A Magic-re mindig örömmel gondolok, és önmagában is szívesen felkenem, viszont arra is rájöttem, hogy kiváló alap nyomdázáshoz, mint ahogy az Essence Dare it nude is. Sima nude lakkozást ritkán (vagy inkább soha) nem viselek, viszont fekete nyomdával nagyon tetszett a természetes alap kontrasztja, annyira, hogy több mintával is kipróbáltam.

Az igazi szerelem azonban az Obsessed with Marilyn volt. Lényegében a megjelenése óta vágytam rá, mégis elszalasztottam a lehetőséget, és nem vettem meg akkor, amikor még a Naillandnél is elérhető volt. Szerencsére egy közös rendelés folyományaként a készletem része lett, és azt kell mondanom, hogy sokkal-sokkal szebb, mint amilyennek hittem.

Lush Comforter Twilight

Az utóbbi hetekben magamra jutott a legkevesebb idő, így azt a keveset, ami volt, igyekeztem maximálisan kihasználni. Ezzel a két Lush tusfürdővel szinte spa élménnyé vált az esti zuhanyzás, ha csak valami tündérmesés-cukros boldogságra vágytam, a Comforter volt a soros, ha pedig jöhetett egy kis boszorkányos fondorlat, a Twilight volt a befutó.

L'Oréal Extraordinary Oil

Többször is írtam már, hogy az én hajamnak szüksége van a professzionális, komolyabb termékekre, viszont hirtelen kifogytam mindenből. Így került elő ismét az Extraordinary Oil pakolás, és még mindig úgy gondolom, hogy ez az egyik, ha nem a legjobb drogériás pakolás. Érezhetően táplálja és puhábbá teszi még az én makacs, vastag szálú hajamat is, és ha erre képes, akkor valóban tud valamit.

Nektek mik voltak a kedvenceitek? :)

Ajánlom Neked

10 megjegyzés:

  1. boszorkányos fondorlat :-) most kénytelen leszek bemenni egy lush üzletbe, hogy megszagoljam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy rémlik, hogy a Twilight tusfürdő csak az ünnepekre tért vissza, és akkor is csak ajándékcsomagban lehetett kapni. :( Viszont kell legyen ilyen fürdőbomba is, és a lila Palmolive tusfürdő is hasonló illatvilágú, az az örök kedvencem. :)

      Törlés
  2. Megpróbálom fellelni még ezt a Catrice pirosítót valahol!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, találsz még, mert tényleg nagyon jó darab. :)

      Törlés
  3. Sajnos ebben a hónapban két dolog nem tűnt fel: hogy január van, és hogy vége a januárnak. Nagyon csúnyán elúsztam mindennel, a Szelencével, a tervekkel, a találkozókkal, mindennel :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tanulás miatt nálam is sok egyéb teendő felhalmozódott, most igyekszem behozni a lemaradásomat mindenhol. Egyszer majdcsak utolérjük magunkat. :)

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Szerintem szeretnéd, tényleg maga a cseppfolyós vigasztalás, ráadásul koncentrált is, a kis flakon ellenére sokáig kitart. :)

      Törlés
  5. Gratula a vizsgákhoz :) Nekem még mindig az AE Cathy a kedvencem, de sokszor elővettem a kék párját is, a Spirit of the Moorst. A Fashionista lemezből nekem a cikkcakkos nagymintás van meg, azt hiszem, a 4-es.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      A kék lakkokat én mostanában mellőzöm, pedig ha nem is sokat, de néhányat kifejezetten kedvelek. Nekem is úgy rémlik, hogy a 04-es a cikkcakkos, az is nagyon szép lemez. :)

      Törlés