Maybelline Super Stay Better Skin alapozó

péntek, június 19, 2015 Arabella 5 Comments

A májusi kedvencekben már említettem ezt az alapozót, és azóta is töretlenül használom, úgyhogy azt hiszem, éppen ideje beszámolnom róla. :)


Alapvetően kétféle alapozót keresek (én ebbe a kategóriába sorolom a BB és a CC krémeket is), vagy olyat, ami "porcelánbaba" arcot varázsol, és ebben az esetben azt sem bánom, ha nem hat természetesnek, mert csak alkalmakra használom, vagy egy könnyed érzetű, enyhe fedésűt, ami észrevétlenül teszi egységesebbé a bőrömet. 
A Better Skin egyértelműen az utóbbi kategóriába tartozik, és ha így nézzük, akkor hibátlanul teljesít - pedig amíg nem próbáltam ki, valamiért nem akartam elhinni ezt.


Pumpás kiszerelésben kapható, aminek én különösen örülök, mert egyértelműen ezt a kiszerelést tartom a legpraktikusabbnak. A kupakja jól zár, a pumpa alatti rész pedig üvegből készült, így kellemes súlya van. A megvastagított és lekerekített alj pedig egy kis plusz érdekességet csempész a külsejébe.
A matricán láthatjuk, hogy 20 faktoros fényvédőt tartalmaz, de én ennek ellenére ki szoktam egészíteni az Eucerin fényvédőjével.


Az állaga egyszerre folyós és krémes, még ha ez ellentmondásosnak is tűnik. Folyós, mert könnyen terül, könnyű eloszlatni, ugyanakkor krémesen gazdag is.

Az én árnyalatom a  005-ös Light Beige, természetesen ez a legvilágosabb.

Alapozó nélkül:


Alapozóval:


Azt hiszem, az egyértelmű a fotók alapján, hogy nincs túl erős fedése, viszont a képen láthatótól azért valamivel többre lenne képes, de az utóbbi időben jobb időszakát éli az arcom, így nem tudom szemléltetni.
Szerencsére nem túl matt, de nem is csillog olajosan, én bőrfényűnek mondom - olyan hatása van, mint egy normál típusú bőrnek, és ennek is köszönhető a természetes hatása. 

Kézzel és ecsettel is eloszlatható, de én leginkább a Beauty Bay sminkszivacsommal szeretem felvinni, mert azzal nagyon alaposan bele lehet dolgozni a bőrbe, és nem csak láthatatlanná, de érezhetetlenné is válik.

Ennek megfelelően egyáltalán nem nehéz viselet, olyan, mintha nem is lenne semmi rajtam, viszont egy fokkal egységesebbé varázsol, arról már nem is szólva, hogy sokkal-sokkal tartósabb a pirosító, a highlighter vagy a bronzosító bármelyike rajta, mint a csupasz bőrön.

Ami a furcsa benne, és amire végképp nem is számítottam, az az, hogy a könnyedsége ellenére tartós - a drogériás kínálatból még nem volt dolgom olyan alapozóval, ami egyszerre tudná mindezt. Ha reggel hétkor felteszem, még este kilenckor is szinte maradéktalanul ott van, ahol lennie kell, és azt hiszem, ez szép teljesítmény.

Elméletileg bőrszépítő hatással is rendelkezik, ezt én kritikával kezelném, de annyi biztos, hogy nem szárít, és ez nekem fontosabb, mint sejthető lenne, az én bőröm ugyanis nagyon egyszerűen működik: ha valami minimálisan is szárítja, problémás és egyszerűen csak csúnya lesz. Ha viszont ez nem történik meg, nincs komolyabb gondom, úgyhogy ha így nézzük, ha nem is szépít, de biztosan nem ront a bőrképemen.

A kifejezetten erőst fedést keresők és a zsírosabb bőrűek számára szerintem nem lenne jó választás, mert a fényesedést nem hinném, hogy képes kontrollálni, de mindenki másnak szívből ajánlom. :)

5 megjegyzés:

  1. Akkor ezek szerint száraz bőrön is működhet? Csak mert sok olyat olvastam már, hogy a száraz bőrűek pl nem szeretik. :D Köszi a tesztet, örültem neki! :)

    VálaszTörlés
  2. Enyhén szárazra és normálra jó szerintem. Igazán szárazra a Max Factor CC jobb, mert krémesebb és gazdagabb, de holtbiztos, hogy nem szárít és nem túl matt. Mondjuk eleve az is van ráírva, hogy normál bőrre. :)

    VálaszTörlés
  3. Az én bőröm elég zsíros, de neked nagyon jól áll, természetes hatása van!

    VálaszTörlés
  4. Na, akkor megnézem magamnak a Max Factor CC krémet, mert nekem nem enyhén, hanem nagyon száraz a bőröm. Köszönöm a tesztet, mert még ha áttételesen is, de hasznos volt :-)

    VálaszTörlés
  5. Audrey80: Akkor neked azt hiszem, ez nem lenne jó, de nekem meg a sokak által dicsért és zsírosabb bőrre ajánlott új L'Oréal alapozó nem ideális. És köszönöm szépen, hétköznapra pont az ilyen természetes(ebb) hatást szeretem. :)

    Djkaty: Nagyon száraz bőrre el sem tudok jobbat képzelni a Max Factor CC-nél, ősszel és télen rendre visszatérek ahhoz. :)

    VálaszTörlés