kék,

A kék smink jó!

április 23, 2015 Arabella 9 Comments


Úgy vettem észre, hogy a nők kék szemsminkkel való viszonya elég rossz: a többség inkább kerüli ezt a színt, mert a korábbiakban vagy nem volt sikerélménye vele, vagy... csak kevésbé jól sikerült kivitelezéseket látott eddig, és ezek elrettentették a kék szemhéjpúderektől. Az utóbbit - a kevésbé előnyös kék sminkeket - egyébként egyáltalán nem csodálom.

Az én szemszínemet semmi nem emeli ki úgy, mint a megfelelő kék festékek, éppen ezért elég sokat kísérleteztem velük, és rá kellett jönnöm, hogy rengeteg buktatója van az igazán mutatós kék sminknek. Meg merem kockáztatni, hogy szerintem ezt a legnehezebb kivitelezni.

Barna szem és kék smink:


A fenti kép mutatja, miért nem szabadna úgy ahogy van, elfelejteni a kék szemhéjpúdereket, még ha problémás is velük dolgozni. :) Semmi, de tényleg semmi nem hangsúlyozza ki úgy a barna szemet, mint a kék - nekem apró, nem túl figyelemreméltó szemeim vannak, de ha kék kerül a közelükbe, szinte világítanak. És ez nem az én érdemem, hanem a kék megfelelő árnyalatáé.

Ha már árnyalat, itt az első buktató: nagyon jól kell megválasztani. Általánosságban azt vettem észre, hogy a világosabb kékek problémásabbak, ha már kék, akkor erőteljessel érdemes próbálkozni - a kivételt a szürkéskékek jelentik, a hamvas hajú lányoknak isteniek azok is.

Nem szabad túl nagy felületen satírozni. Úgy a legkönnyebb monoklihatást elérni, ha csak a szempillatőben marad meg intenzíven, és mindenhol máshol finoman beleolvad a bőrbe. A lehető legeslegkisebb felületen kell elfinomítani, ami nem egyszerű, de ha nem megy, akkor jobb, ha inkább marad egy határozottabb vonal, mintha szétmaszatolódna.

A kék mellett minden fehérebbnek tűnik, és rikítóan fehér highlighterrel a legkevésbé sem lesz természetes hatású. Még a hűvös fényű bőrszínek is szinte fehérnek hatnak a kék közelében, ezektől világosabb árnyalatokkal nem érdemes párosítani.


Ha már párosítás: itt a következő óriási buktató, amivel a már elkészült, önmagában gyönyörű kékes szemfestést el lehet rontani. Babarózsaszín - esetleg még világosabb - pirosítóval és rúzzsal vagy szájfénnyel kiegészítve szinte minden esetben nagyon furcsa hatású lesz a smink, én ilyenkor a "plasztik" jelzőt szoktam használni rá. Persze ha valamilyen szinten pont ez a cél, Barbie-hatás, '80-as évek nosztalgia, akkor mehet, de van a kéknek egy ettől valamivel hordhatóbb formája is. :)

Két út áll előttünk:
Párosítható vagy bronzosítóval, mályvás pirosítóval és ilyen rúzzsal/szájfénnyel, így egy kicsit természetesebb, nyári(as) hangulatú lesz, vagy... kereshetünk egy olyan színt, ami nagyon erősen kontrasztos a szemünkön lévő árnyalattal. Lehet bordó, mélyebb piros, sötét, lilába hajló pink, élénk fukszia, a lényeg az, hogy szinte vibráljon a kékkel. Ehhez a verzióhoz kell némi bátorság, sajnos nem áll jól mindenkinek és nem is illik minden alkalomra, de egyszer érdemes lehet kipróbálni. Ha pedig nem működik, marad a mályvás-bronzos színvilág.


Amennyiben a fentiek túl soknak bizonyulnak, kevésbé látványosan is csempészhetünk kéket a sminkünkbe: a tavaly nyáron nagyon divatos színes szempillaspirálok tökéletesek erre. Egy teljesen natúr sminket is kiegészíthetünk egy kék spirállal, de egy (sötétebb)barna szemfestés mellé sem rossz választás, ráadásul ezzel a módszerrel két legyet ütünk egy csapásra. Így a barna szemű vagy olyan karakterű lányoknak is viselhetővé válik a barna smink, akiknek egyébként annyira nem előnyös.

Végül pedig a kedvenc kék szemfestékeim illusztrációképp:


Sleek Bad Girl paletta (Obnoxious): Nagyon tömény, nagyon tiszta kék, alkalmi sminkekhez tökéletes.

Amaze (Blue): Az alapszíne meleg szürke, de pont annyi kék van benne, ami kiemeli a barna szemet - ez egy visszafogottabb kék, kék alapon viszont ez is "megvadítható".

Bourjois (12, Bleu Magnétique): A fotón meleg lilának tűnik, de valójában kék-lila duokrom. Az én szememben van egy icipici zöld, ezért a liláskékek számomra különösen kedvesek.

L'Oréal Color Infaillible (006, All Night Blue): Ez a legjobb minőségű mind közül, és olyan, mintha lenne egy plusz dimenziója.

L'Oréal Quad Pro paletta (Midnight Blue középső színe): A palettát, ami ezt a színt tartalmazza, sajnos törötten vettem, de ezt az árnyalatot így is elő-előveszem. A nem kifejezetten világos kékek közül ez a legélénkebb, amivel eddig dolgom volt, drogériás fronton nincs is hasonló. Remek alternatívája a Nars Outremer-nek.

Max Factor Wild Shadow Pencil (35): Lilába hajlik, ezért ezt is kiemelten kedvelem, még ha a minősége nem is kifogástalan. Az Amaze szürke alapú kékjével mennyei.


Szoktatok kék szemfestéket használni? :)

Ajánlom Neked

9 megjegyzés:

  1. nekem is barna szemem van de én valahogy alapból sose szerettem a kéket, nem csak sminkben, hanem sehol :/ én a lilára esküszöm meg a zöldre:)

    VálaszTörlés
  2. Ez igazán hasznos bejegyzés :) nagyon jól áll neked ez a kontrasztos, sötétkék szem - sápadt bőr - vörös rúzs kombó. Én szeretem a kék sminket, nem is tudom, miért nem hordok gyakrabban. Pedig a kék tust nagyon kedvelem. Egyébként az én barna szemszínem enyhén zöldes, talán ezért van, hogy inkább a lila emeli ki látványosan, látványosabban, mint a kék.

    VálaszTörlés
  3. Kéket nem szoktam használni, nekem az természetellenes. Nem tudom, miért :) Többnyire bronzos, rezes árnyalatokat használok, ritkán zöldet, lilát. Nekem nem egyértelműen barna a szemem, ha barnát kenek mellé, akkor zöldes, főleg a bal, ami elég hülyén néz ki, hogy nem egyforma a két szemem.

    VálaszTörlés
  4. Én is a kék nagy szerelmese vagyok. :)

    VálaszTörlés
  5. Joutsen: A kék színnel én is hadilábon állok, de pont a smink a kivétel, abban szeretem. :) A kék lakkokkal viszont pl. nagyon kritikus vagyok, csak néhány árnyalatot szeretek.
    A lila és a zöld sem rossz barna szemhez, sőt... hétvégén csinálok is valami zöldet. :)

    nuada Stenonis: Örülök, ha annak találtad! :) A sötétkék szem - vörös rúzs kombinációt én is nagyon szeretem, de mielőtt így sminkelnék, kétszer is meggondolom alkalmak előtt is, hogy nem-e lesz sok. De a múltkor színházba pl. be mertem vállalni. :)
    Nekem is van egy icipici zöld a szememben, érdekes módon én azt vettem észre, hogy a zöld tónus pont a zöld sminkek mellett érvényesül. Lilákat én is szoktam használni, főleg taupe-ba hajlókat, de azok néha úgy látom, "kimossák" a többi színemet. Ettől függetlenül ha valami visszafogottabbat, de színest szeretnék, lilás taupe szemhéjpúdereket veszek elő.

    Audrey80: Kifejezetten természetes szerintem sem lesz soha egy kék smink. Engem a meleg barnák/bronzos/rezes színek sajnos fáradttá tesznek, de a hűvösebb fémes színeket szeretem. :) Nekem a két szemem formája nem teljesen egyforma, de annyira talán nem látványos az eltérés.

    Smejka: Smink esetében én is! :)

    VálaszTörlés
  6. Wow, micsoda kékségek, és milyen jól állnak neked! Azok a paletta színek valami mesések!

    VálaszTörlés
  7. Megaera: Köszönöm szépen! :) Szerintem is a paletták színei a legütősebbek.

    VálaszTörlés
  8. Én imádom a kék színt, és sminkelni is nagyon szeretek vele. :) Az általad bemutatott kékek pedig gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  9. Örülök, hogy tetszenek, és sminkben én is kedvelem a kéket. :)

    VálaszTörlés