IsaDora Emerald Crush

január 15, 2014 Arabella 8 Comments


Hosszú ideig próbáltam elkerülni az IsaDora sand lakkjait, mert úgy sejtettem, hogy a legizgalmasabb színek hasonmásaival gyorsan előrukkolnak majd az olcsóbb márkák. Ez részben be is következett, viszont pont a sötétzöld Emerald Crush-hoz hasonlót nem találtam sehol, pedig éppen az tetszett leginkább. :)

Az üvegéről és az ecsetéről nincs sok mondanivalóm, mindkettőt szeretem, a lapított-széles ecsetet különösképp. :)


A lakk az üvegében egy nagyon-nagyon sötét zöldnek (vagy talán már feketének?) tűnik rennngeteg smaragd csillámmal, igazi mély, boszorkányos és drámai szín. :)

Tudom, furcsa a kép, de csak itt sikerült elkapni a lilás-aranyos árnyalatot, az üveg alsó részét figyeljétek!

Bizonyos fényviszonyok között ha lehet, még különlegesebbnek tűnik, ugyanis néha egy kis aranyos-lilás játék is megfigyelhető benne.



Eddig minden szép és jó, felkenés közben sem volt problémám, mert az állaga is rendben volt, két rétegnél több sem kellett belőle. Viszont száradás után... Egyszerűen csak nem tetszett. A zöldes árnyalat szinte teljesen eltűnt, és egy furcsa, kifakult, fénytelen színné vált a körmömön. Ha máson nem is, a fénytelenségen biztosan segített volna egy fedőlakk, de én bizony elvárom, hogy az ilyen különleges finisű lakkok önmagukban is működjenek.

És a probléma sajnos tovább fokozódott: a második nap végére elkezdett pattogni, és nem kicsike darabokban, hanem nagyjából a körmöm negyedéről jött le egyszerre a lakk. Mivel eddig a homok lakkok nagy erősségének pont a tartósságot tartottam, nem voltam hajlandó hinni a szememnek. Biztos voltam benne, hogy én rontottam el valamit, de sajnos nem, amikor másodszor kentem fel, akkor is ugyanez történt.

Sajnálom, de ez nekem most egyáltalán nem vált be, ez az első sand lakk, amiben csalódtam. :( Azt hiszem, most egy ideig ha IsaDora állvány közelében leszek, inkább csak a sima lakkjaikat fogom nézegetni, mert amennyire szeretem azokat, annyira elégedetlen vagyok ezzel.

Ajánlom Neked

8 megjegyzés:

  1. Nekem is van egy pont ilyen színű homoklakkom (Look by Bipa márkájú) és nekem is ez volt vele a bajom, hogy üvegben még olyan szép volt, de felkenve már teljesen eltűnt belőle a zöld. :( Az szerencsére olcsóbb volt, de akkor is sajnálom.

    VálaszTörlés
  2. hűű nagyon szép, és mennyire jól áll Neked! :))

    VálaszTörlés
  3. kár érte mert nagyon szép.
    nekem rimmel-ben van,a total eclipse sand lakkja kiköpött mása ennek.Mivel ilyen márkájú lakkom nincs így sajnos nem tudom milyen lehet ez.

    VálaszTörlés
  4. Wow, olyan igazi sötétzöld Mardekáros szín :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a szín, kár, hogy nem valami tartós :(

    VálaszTörlés
  6. Nekem tetszik a színe, de botrányos amit a tartósságáról írtál, azért ilyen drága lakknál ez nagyon gáz: S

    VálaszTörlés
  7. Fru: Uh, akkor úgy látszik, ez ennek a színnek a "betegsége". :(

    Réka: Köszönöm! :)

    Ági: Jaj, azt a lakkot annyira sajnálom, hogy nem hozták be hozzánk!

    Mea: Engem inkább az A-England Tess emlékeztet a Mardekárra, felkenve ez annyira nem, bár a közelin valóban van benne valami Mardekárra hajazó. :)

    Megaera: A tartósságát fájlalom én is a legjobban, a színnel már épp meg tudnék barátkozni, de így... :/

    Manna: :)

    Azrail: A színével így, hogy nektek tetszik, azt hiszem, sikerülne kibékülnöm, de ez a tartósság ilyen ár mellett szerintem is nagyon nem helyénvaló.

    VálaszTörlés