bizsu,

DIY Adventures - Ékszerek

augusztus 30, 2013 Arabella 4 Comments



A DIY sorozat augusztusi része az ékszerekre fókuszál, ennek a témának nagyon-nagyon örültem.:) Kiskamasz koromban nagyon szívesen fűztem gyöngyöt, és bár elég nehezen jöttem bele, a végére már bonyolultabb dolgokat is tudtam kivitelezni. 

Igen ám, de az már régen volt, így bár a kedvem rögtön megjött hozzá, kicsit tartottam is az ékszerkészítéstől. Már az első pillanatban volt egy ötletem egy egyszerű karkötőhöz, de csak tartaléknak szántam, végül mégis ezt csináltam meg. 




Sajnos nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, ráadásul a felénél ki is fogytam az alapanyagokból, nem vagyok büszke rá, de azért leírom, hogy készült.:)

Maga az alap egyszerű fonott zsinór, a színkombináció nem az igazi, de érdemes kísérletezni vele, mert rengeteg ékszert - főleg karkötőt - lehet így készíteni. Nekem annak idején nagyon sok hasonlóm volt, a legjobb barátnőimnek is fontam egyet-egyet, teljesen egyforma volt mindhármunké.:)
Erre az alapra már akkor is előszeretettel raktam gyöngyöket, medálokat és kagylókat, az egyik nyáron teljesen tele is zsúfoltam egyet, de arra már nem emlékszem, mi lett vele, pedig kedves kis emlék lehetne.
Most sajnos elszámoltam magam, azt hittem, sokkal több apró dísz van itthon, de nem, csupán három volt. Az arany gömböcske varrva van - közelről sajnos látszik, hogy nem a legszebben -, a kagylóban lévő szerelőkarikát ráhajlítottam a zsinórra, és ugyan ezt tettem a gyöngyben lévő szerelőpálca végével is.
Kicsit csupasz lett, biztosan feldobom később még ezzel-azzal, de már így is hordtam.:)

Tudom, hogy ez most vérszegény lett, de időtöltésnek, nyári csecsebecsének talán nem olyan rossz. :)

Nézzetek be a többiekhez is:

Bellala (Bellala Blog) 
CRaPTRaSH (CRaPTRaSH ViLáGa)
 Rami (Stílus és egyéb katasztrófák)

A vendégünk ebben a hónapban Thimmyke: (http://thimmykevilaga.blogspot.hu/ )

Ajánlom Neked

4 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos ez a kis karkötő, én is szeretek ilyesmikkel elpepecselni. És szerintem ezekben pont az a jó, hogy nem tökéletesek, ettől válnak egyedivé :)

    VálaszTörlés
  2. Hümm... van benne valami.:) És köszi!:)

    VálaszTörlés
  3. De szép lett :]
    Bakker én megint elmaradtam, tényleg mindig utolsó pillanatra hagyom, pedig nagyon nem kéne.. :D

    VálaszTörlés
  4. Köszi!:)
    Én rájöttem, hogy jobb, ha előre készülök, másképp nem lesz meg időben.:)

    VálaszTörlés