kék,

Megint kék

március 11, 2013 Arabella 4 Comments


Készüljetek fel, most egy kis panaszkodás következik.:)
Nagyjából minden tizedik sminkemről érzem úgy, hogy megérné itt megmutatni, mert picit is jobb, érdekesebb a szokásosnál, viszont még az a tíz százalék is eléggé leredukálódik a rossz fotók miatt. Jellemzően ha véletlenül sikerült egy egész jó csukott szemes képet készítenem, biztos, hogy nyitottat már nem, és... és ah, unom már ezt! Szeretném kicsit emelni a sminkek arányát itt, úgyhogy úgy döntöttem,  csak  azért  is  megmutatom az egyik hétvégi kreálmányomat, annak ellenére, hogy sem sok, sem igazán jó fotóval nem szolgálhatok róla.




Mint már említettem itt, most épp kéklázban szenvedek, úgyhogy ismét ilyen színek után nyúltam. A szemhéjalapozót most sem hagytam el, viszont a színek élénkségére megpróbáltam rásegíteni egy fehér ceruzás alappal is, majd fogtam a 88-as palettámat, és elkezdtem a kék árnyalatokat kevergetni. A cél az volt, hogy belülről kifelé finoman sötétedjen a smink, majd végül a belső szemzugba egy fényes-jeges kéket tettem, ez a szín az egyik új kedvencemmé lépett elő.:)
A felső szempilláimnál most kivételesen ceruzát használtam, csakúgy, mint a vízvonalamon, és eztán jöhetett is a szempillaspirál.

Az arcomra egy nagyon kevés pink krémpirosító és highlighter került, a számra pedig egy pirosba hajló rózsaszín folyékony rúzst tettem.

Arc:
Skin79 Vital BB krém
E.L.F. Studio krémpirosító (Flirt)
Essence Blossoms etc... highlighter

Szemöldök:
E.L.F. Eyebrow Treat & Tame (Dark)

Szem:
Essence Colour Arts szemhéjalapozó
Essence szemceruza (04, White)
Catrice szemhéjpúderek (490, Vanessa's Paradise, 104, The Captain Of The Black Pearl)
88-as paletta kék színei keverve
Coastal Scents szemhéjpúder (Cyan Frost)
N.Y.C. Smooth Skin porpúder (741A, Translucent)
Essence Long Lasting szemceruza (01, Black Fever)
Max Factor Masterpiece Beyond Lenght szempillaspirál

Száj:
Fleur de Santé folyékony ajakrúzs (Red Heather)

Ajánlom Neked

4 megjegyzés:

  1. Szep lett
    johetnek a kek bejegyzesek :-)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, klasszul megy a pólód színéhez. :) De talán egy jegesebb rózsaszín szájfénnyel jobban tetszene :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi.:) Én a világos, különösen a jeges színektől tartok kicsit, borrrzasztóan sápasztanak, de legközelebb majd kipróbálom azzal is.:)

    VálaszTörlés