Alverde,

Alverde újdonságok

március 04, 2013 Arabella 10 Comments


Az Alverde rengeteg újdonsággal készül idén tavasszal, ha minden igaz, ezek mind az alapkínálat részei lesznek. Nézzük is egyesével, mik.:)

Érkezik egy kettő az egyben alapozó, szerintem nagyon jól mutat a képen, én nagyon kíváncsi vagyok rá. Egyedül csak azon csodálkozom, hogy nem nevezték el BB krémnek.:D


Érkezik még egy alapozó a kínálatba, erről semmi érdekeset nem tudok mondani. 


Jön egy ásványi sminkbázis is, szerintem ez még mindig hiánycikk a drogériákban, úgyhogy éljen, éljen! 


Az egyik limitált kiadásban már volt sminkfixáló folyadék, most azonban az alapkínálatba is bekerül, bár nem tudom, különbözik-e tőle, és ha igen, miben. Ez mindenesetre a nyár közeledtével nagyon szimpatikus, ha nem tipikus "Alverdeillata" lesz, lehet, benevezek majd rá.:) 


Ugyan a képen nem úgy látszik, de ez egy átlátszó porpúder, ezt is csak üdvözölni tudom.:)


Jön még egy "csíkos" alapozó a pumpás verzión kívül, ezt krémesnek ígérik púderes hatással.


Érkezik egy kétvégű, a szemekre-karikákra specializálódott korrektor is,  erre (is) nagyon kíváncsi vagyok.


Arcra kapunk még egy folyékony highlightert is, ennek is nagyon örülnék, viszont azt hiszem, nekem ez a szín csöppet túl sötét lesz. 


A szemre való dolgokkal folytatva,  a kínálat része lesz egy új szempillaspirál is, engem ez nem csábít különösebben, de majd meglátjuk.:)


Jön még egy éjszakai szempillaszérum is, én az ilyenekre sokáig csak legyintettem, aztán kipróbáltam a Catrice már forgalomból kivont verzióját, és azt elég hatásosnak éreztem, viszont ugye az utánpótlás kérdéses... talán ez lesz a megoldás.:)



Két kétvégű szemhéjpúderstift is a kínálatba költözik, én ezért a formátumért nem vagyok elragadtatva, szinte biztos, hogy kihagyom őket.


És akkor következzenek a szájra valók, elsőként jön egy ajakbalzsam, a csomagolás szimpatikus, szerintem itt is az illat lesz a döntő részemről.

Sunburst

Pink whispering


Forest berry

Nude secret

Raspberry in love

Új, ajakdúsító hatást ígérő szájfények is érkeznek, egyből öt árnyalatban.

Soft plum 

Neutral beige 

Light magenta

Az ajakdúsító mellett egy másik, magasabb fényt ígérő szájfény is jön, a Soft Plumra kíváncsi leszek.:)

30 Light Apricot


20 Pretty Pink 

10 Candy Rose 

Az összes újdonság közül talán a legérdekesebbek az arc- és ajakszínezők, nem vagyok nagy híve az ilyen univerzális termékeknek, de ezekkel szívesen tennék egy próbát.:)


Nektek hogy tetszenek az újdonságok?:)

Ajánlom Neked

10 megjegyzés:

  1. több dolog is felkeltette az érdeklődésem, kíváncsi vagyok rájuk:)

    VálaszTörlés
  2. nagyon jónak tűnik, a Raspberry in love így képen nagyon dög:D

    VálaszTörlés
  3. Sminkbázis, korrektor, áttetsző púder amik érdekelnek. Alverde-ből nálunk még mindig az "almás" sminktermékek vannak a polcon...jó lenne már a frissítés. :)
    Főleg, hogy egyre jobban vevő vagyok a natúr termékekre. :)

    VálaszTörlés
  4. Nem voltak eddig túl jó tapasztalataim Alverde sminktermékek terén, de ezek érdekesnek ígérkeznek, talán teszek egy próbát. A sminkbázisra pedig külön kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon kellemes meglepetés az Alverde-től, hogy ilyen sok érdekességet dobnak most a piacra. A sminkfixáló, a sminkalap, a korrektor mind nagyon izgalmasan hangzik. Én külön örülök, hogy nem BB krémnek nevezték el a színezett hidratálót, mert ma már szinte a csapból is BB vagy CC krém folyik. Az illattal kapcsolatban egyetértek remélem nem lesz olyan fura illatuk, mint szokott. :S

    VálaszTörlés
  6. Joutsen: Nem vagy vele egyedül, én is kíváncsi vagyok sok mindenre.:)

    Lívia: Szerintem is, az ajakdúsító szájfények közül az a legcsábítóbb.:)

    Szamóca: Nálunk is rájuk férne egy kis frissítés, mert bár én különösebben nem vonzódom a natúr termékekhez, de ha választani lehet, akkor azért inkább erre teszem a voksom.:)

    Odil: Nekem sem, vagyis... inkább vegyes. A sminkbázist én is meg fogom lesni ,majd.:)

    Edina: Én is örülök, hogy nem BB lett ez is, nekem is sok már kicsit belőlük. :)
    Mindig reménykedem benne, hogy a termékek illatán változtatnak, mert bevallom, számomra az az egyik legnagyobb visszatartó erő a márkával szemben. :/ Na, de hátha majd most!:)

    VálaszTörlés
  7. Azt nem tudod esetleg, hogy mikortól lesznek kaphatóak?

    VálaszTörlés
  8. Hagi: Biztosra nem merem mondani, de elméletileg március vége.:)

    VálaszTörlés
  9. Mindig olyan szépen össze szeded a termékeket :) Egyébként nekem a bázis és fixáló nagyon szimpatikus így első ránézésre, lehet, hogy benevezek majd rájuk :))

    VálaszTörlés
  10. :) Azt hiszem, azt a kettőt nézem meg majd én is elsőként.:)

    VálaszTörlés