barna,

OPI German-icure

február 04, 2013 Arabella 20 Comments


Az a szomorú igazság, hogy sikerült belezúgnom az OPI  lakkokba. Amint kipróbáltam az első árnyalatomat a márkától, tudtam, hogy lesz ennek még folytatása, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar. Aztán a German-icure elcsábított. Szinte kiabált értem a polcról, de először még erős voltam... másodjára már nem.


Az üvegcse továbbra is nagyon tetszik, egyszerű, de strapabíró, a kupak pedig nagyon ergonomikus.
Az ecsettel sincs gondom, lapított, nem lekerekített, ez a kedvencem.:)




Két réteg szükséges a megfelelő fedéshez, de én igazság szerint többet is szívesen kenegetnék belőle, mert az állaga tökéletes. Nem sűrű, könnyen terül, de nem is hajlamos lecsöpögni az ecset száráról.

A színe... nos, ez is trükkös, talán még egy fokkal inkább az, mint a Silk Road volt. A feketétől a barnán át a bordóig mindent láthatunk benne, engem leginkább valamilyen izzó, sötét folyadékra emlékeztet.

Napfényben talán leginkább a bordó felé hajlik, de mégis látszik, hogy van benne egy kis csavar. Mesterséges fénynél már inkább barnásabb, úgy is szép, de nekem a pirosasabb verziója jobban tetszik.
Fedőlakk nélkül is nagyon fényes, szinte tükörszerű, és a tartósságával sincs gond, pattogásra egyáltalán nem hajlamos, csak szépen, diszkréten kopik.


Atr hiszem, ezek után nyilvánvaló, hogy megszerettem a kicsikét, máris a legkedvesebb lakkjaim között van a The World Is Not Enough mellett.:)


Ajánlom Neked

20 megjegyzés:

  1. Ez nem volt az én színem..eddig..! Csodaszép, egyre jobban beleszerelmesedem az OPI lakkokba :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép, én először vörösnek néztem, ahogy a képre pillantottam. :D

    VálaszTörlés
  3. Mea: Tényleg vörösesebb a képeken, nappali, erős fényben ez az oldala domborodik ki.:)

    VálaszTörlés
  4. Hol szerzed be ezeket a lakkokat? Én győri vagyok és itt sajnos nem lehet kapni...Az Aréna Plázáig kellett mennem, hogy meg tudjam venni a The World Is Not Enough-ot.

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon nagyon nagyon szép!! Kifejezetten tetszik!! :))
    és milyen jól áll neked!!

    VálaszTörlés
  6. nagyon szép :)
    Hát lányok... én még most sem zúgtam bele ezekbe a lakkokba :DD
    Talán mert tudom magamról, hogy még az 500ft-os lakkokat is sajnálom megvenni, nem még egy 1500-2000 ft-os lakkot :DD
    Na igen... ez a fránya kapzsiság :$ :))

    VálaszTörlés
  7. Névtelen: Én nyíregyházi vagyok, itt van egy-két kisebb bolt, ahol lehet OPI lakkokat kapni.

    M.: Köszönöm.:)

    Vikii: Én mostanában úgy vagyok vele, hogy inkább egy ilyen, mint mondjuk két vagy három Catrice, pláne, ha egy különlegesebb színről van szó, de korábban én sem így gondoltam. :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is az OPI a kedvenc márkám, olyan 10 db lakkom lehet tőlük. Nekem az a fő bajom vele, hogy hatalmas az üveg és az életben nem használok el ennyi lakkot. Az állaga viszont elkezd romlani 1-2 év után. Az utóbbi időben inkább mini (5 ml) üvegekre vadászom, de sajnos az nem minden színből van.
    Örök kedvencem a Tickle my France-y, nem láttam még ennél szebb és érdekesebb nude lakkot.

    VálaszTörlés
  9. En nem szeretem a mini opikat
    cukik az uvegek de nincs benne golyocska,es hamar beszaradnak.valljuk be 15ml lakk nem kerul sokba akkor sem ha nem hasznalod el.:-)
    Nagyon szep kulonleges szine van...tetszik

    VálaszTörlés
  10. Hagi: Minik sajnos felénk egyáltalán nincsenek, amit kicsit sajnálok, mert szerintem is elég sok a 15 ml egy lakkból, ennyit én is csak akkor tudok elhasználni egy színből, ha nagyon rákapok. Mondjuk a The World Is Not Enough-omon máris látszik, hogy fogyogat. :)
    Meggugliztam a Tickle my France-y-t, tényleg nagyon szép!

    Agi Mdolla: Örülök, ha elnyerte a tetszésed.:)Azt egyébként én sem szeretem, ha egy lakkban nincs golyócska.

    VálaszTörlés

  11. Nagyon érdekes szine van :) Sajnos Opi lakkokat még én sem láttam sehol, de remélem majd valamikor összefutok velük )

    VálaszTörlés
  12. A minikkel az a baj, hogy az ecset is nagyon apró, ezért egyáltalán nem áll kézre. Plusz szerintem mindig az éppen aktuális kollekció leguncsibb lakkjai kerülnek bele a mini szettbe.:( A German-icure-t én is nagyon szeretem, de tényleg lehetetlen meghatározni a színét. :)

    VálaszTörlés
  13. Néha az eBay-en van egyesével mini, pl. a Shrekből a Fiercly Fionát így találtam. A pesti OPI boltban meg szokott lenni mini kollekció. Egy barátnőmmel közösen vettük meg a Hollandot és elfeleztük. Akkoriban 3 ezer Ft volt a 4 mini lakk.

    VálaszTörlés
  14. Fairyland: Valahol biztosan találsz majd, én sem hittem volna, hogy több helyen is van a városomban, de aztán mégis.:)

    Edina: Az apró ecset nem hangzik túl jól, ráadásul pont mostanában kezdek rájönni, hogy nekem a kisebb kupakkal is kényelmetlen a lakkozás... :/

    Hagi: A pesti OPI boltba sajnos nem sok esélyem van eljutni, pont tegnap jártam a fővárosban, de ha ott vagyok, mindig rohannom kell. Viszont ha egyszer lesz időm, talán belesek.:)

    VálaszTörlés
  15. Szia! Én is nyíregyi vagyok, de még sehol se találkoztam OPI lakkokkal. :( Te hol találtál? :)

    VálaszTörlés
  16. Szia!
    A Kossuth utca elején van két bolt is, ha Sóstó felé mész, akkor a jobb oldalon lévőt ajánlom inkább, egy cukrászda/pékség mellett van.:)

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Nincs mit, remélem, megtalálod.:)

    VálaszTörlés