Kirándulás, Müller Outlet, MAC, Flormar
Tegnap a fővárosba kellett utaznom egy hivatalos ügyből kifolyólag, bár eredetileg nem így terveztem a hetem, örültem, hogy végre kicsit kitehetem a lábam itthonról. Most nem készítettem túl sok képet, vagy amit mégis, nem az igaziak, így nem fárasztanálak vele titeket, csak pár mondatban bepötyögöm, mi jót csináltam.:)
Vonattal mentem, lehet, hogy furcsán hangzik, de kifejezetten szeretek azzal utazni, szerintem hangulatos.:) Már hagyomány, hogy az úton mindig olvasok, most azonban ezt megtörtem, ugyanis itthon maradt az éppen nyúzott könyvem (Jack Kerouac: Úton, nagyon ajánlom!), de nem is baj, visszafelé ugyanis szinte végig aludtam.
Délelőtt letudtam, amiért mentem, majd barátokkal futottam össze, velük kószáltam a városban. Nagyon élveztem, de rengeteget gyalogoltam, a nap végére már nem is éreztem a lábam, sőt, tulajdonképp még most sem, ma egész nap ki sem mentem a lakásból, tényleg piszkosul elfáradtam. Müller outlet: Épp csak benézni volt időm, a rúzsokról holnap szeretnék is írni, elöljáróban annyit, hogy a szavatosságukra érdemes figyelni.
A parfümöknek nagyon örülök, mindig is kötődtem a Cacharel illatokhoz, de ennek ellenére egyet sem éreztem igazán a magaménak, viszont néha jól esik beléjük szippantani.
Ezek 25 millis kiszerelések, bombaáron voltak, a Scarlett régóta tetszik (már csak az Elfújta a szél miatt is), a Noához pedig rengeteg emlékem kapcsolódik.
A sárga csomagolású Noát még nem sikerült beazonosítanom, pontosan milyen, melyik fiókillat (talán Paradise?), mindenesetre most az tetszik a leginkább, kissé napraforgós.
Ezeknek is szeretnék majd egy bejegyzést szentelni, de egy illatot képtelenség egy-két használat után kiismerni, erre kell egy kis idő.:)
Meg akartam nézni az új Paint Potokat, de azok közül, amik érdekeltek volna, csak egy árnyalat volt (az Antique Diamond), az viszont elég vérszegénynek tűnt. Helyette találtam egy rúzst (Hot Tahiti), és végre le tudtam csapni a Mean & Green-re is. Tudom, ennek a lakknak van hasonmása, talán több is, de az nekem még elérhetetlenebb.:)
A Flormar dolgaira csak néhány percet szántam, de ezt a lakkot sikerült azonnal kiszúrnom, az U18-as kódot kapta, az üvegében szerintem elképesztő, remélem, felkenve is ilyen lesz.:)
Tudom, kicsit el vagyok maradva a tesztekkel/bejegyzésekkel, de igyekszem utolérni magam.:)
11 comments
Hol lehet ezekhez a Flormar lakkokhoz hozzájutni??
VálaszTörlésWow...az a Flormar lakk nagyon szép így üvegen keresztül! : ) Kiváncsi várom a tesztet róla! : )
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésVoltak még Clinique cuccok az outletben? Esetleg alapozó? Érdemes még benézni, vagy már nem talál ott semmit az ember...? :(
Névtelen: Hú, Flormarban annyira nem vagyok képben, plázákban szokott lenni standjuk, azt hiszem!
VálaszTörlésIvett Bicsák: Igyekszem gyorsan kipróbálni.:)
Névtelen: Szia! Clinique dolgokat láttam, de inkább bőrápolási holmikat, alapozó talán inkább Guerlain volt.
Szerintem ha úgyis van arra dolga az embernek, érdemes benézni, de nem árt óvatosnak lenni a szavatossági idővel, felkészülni a tömegre és arra, hogy túl sok mindent (már) nem talál. Én is főleg a parfümökkel jártam jól, de azokkal nagyon nagy mázlim volt, ezeken kívül semmi, de semmi más nem tetszett.
Csodás dolgok, a lábidnak meg jobbulást! :]
VálaszTörlésJaj, nagyon várom az összes tesztet s a parfümleírásokat is. A könyvet pedig feltettem a kívánságlistámra. :-)
VálaszTörlésDe jók! :) Amúgy Flormart én eddig a Westendben láttam.
VálaszTörlésDe jókat vettél :) Amikor látom az ilyen posztokat nekem is kedvem támad vásárolni menni :) Az a flomar lakk nagyon szép.
VálaszTörlésCRaPTRaSH: Köszönöm!:)
VálaszTörlésDjkaty: Szerintem érdemes elolvasni, nekem tavaly kötelező is volt, már másodjára rágom át magam rajta.:)
Csincsi: Igen, úgy tudtam én is, az az egyik lelőhely, de a Flormarral kapcsolatban nem vagyok túl tájékozott.
Fairyland: Ha másoknál látok ilyesmit, én is így szoktam lenni vele.:)
Davidoff és CK parfüm még volt polcon? Nem emlékszel véletlenül?!
VálaszTörlésVolt mindkettőből még bőven!
VálaszTörlés