csacsogós,

Lakk-stop

november 13, 2012 Arabella 15 Comments



Már jó ideje érlelődik bennem a döntés, végül Edina elhatározása adta meg az utolsó lökést, hogy ideje nekem is megálljt parancsolni egy időre az új lakkoknak. Viszont tudtam, hogy a vámpíros kiadás csábítását nemigen fogom kiállni, így inkább megvártam, míg feltankolhatok belőlük, de most már nincs kifogás, belefogok én is egy kis "kihívásba".

A legfontosabb szabályok:
- addig nem vehetek új lakkot, amíg legalább kétszer nem használtam mindet a készletemből (nem kell "teljes" manikűr, elég csak díszítés is)
- nem kérhetek senkitől körömlakkot ajándékba, de ha véletlenül mégis kapnék, addig nem próbálhatom ki, míg nem végeztem a kihívással
- ha tesztelésre nyílik lehetőségem, és választhatok lakkot is, megtehetem, de azt sem próbálhatom ki csak akkor, ha már végeztem a készletemmel
- fedő- és alaplakkot beszerezhetek, de szigorúan csak annyit, amennyi szükséges

Lényegében ennyi.:) 

Hogy miért vágok bele ebbe? Minden bizonnyal több lakkom van, mint egy átlagos lánynak, de még nem érzem óriásinak a készletemet, az összes elfér egy kis kosárkában. Viszont mindig van egy új szerelmem, amit meglátok a polcon, beszerzem, odáig vagyok érte, eltervezem, hogy majd mikkel fogom párosítani... de erre soha nem kerül sor, mert belezúgok egy újabb árnyalatba és így tovább...
Az elsődleges célom tehát az, hogy végre kipróbáljam azokat az ötleteket a kis szépségeimmel, amiket már régóta tervezek, de soha nem került sor rájuk, na meg persze jó lenne újra felfedezni a készletem egy-két elfeledett darabját.:)

És egy kis motiváció a végére: Ha sikerül végigcsinálnom, megjutalmazhatom magam egy extrább lakkal, talán egy A-Englanddal.:)

Ajánlom Neked

15 megjegyzés:

  1. Úúú, hajrá-hajrá, Veled vagyunk! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  2. Hajrá! :]
    Én ezt így nem döntöttem el tudatosan, de már egy ideje kevesebb lakkot veszek (de mindig nyerek valahol egyet.. :D) Ezért most 2 holo lakkot szeretnék egyelőre, a többi ráér :]

    VálaszTörlés
  3. Reni: Jaj, de kedves vagy, köszönöm!:)

    CRaPTRaSH: Nekem tudatos döntés nélkül nem megy... mindig elcsábít valami... vagy egy csillámcsoda, vagy egy szép zöld, esetleg egy piroska... de most muszáj lesz kitartanom.:)

    VálaszTörlés
  4. Sok sikert hozzá, menni fog :) Kíváncsian várom a elkészített manikűröket! :)

    VálaszTörlés
  5. Menni fog, főleg a motiváció miatt szerintem :]
    de azért ez aranyos: "- ha tesztelésre nyílik lehetőségem, és választhatok lakkot is, megtehetem, de azt sem próbálhatom ki csak akkor, ha már végeztem a készletemmel" :P

    VálaszTörlés
  6. Sok sikert! :)
    Én csak azért nem tartok lakk stoppot, mert egyrészt, már egy ideje tényleg csak a különcebb darabokra vadászom, másrészt pedig én másra nem nagyon költök. Jó ideje nem vettem semmilyen ruhát,cipőt, sminket és hasonlók. Csak a kis lakkocskák. :)

    VálaszTörlés
  7. Dii: Köszi, igyekszem!:)

    CRaPTRaSH: :))

    Thündérke: Köszi!:))

    Verus: Köszönöm.:) Ruhára, cipőre én sem nagyon költök, pedig elférne még ez-az a szekrényemben... na majd most a lakkok helyett talán.:)

    VálaszTörlés
  8. sok sikert! lehet nekem sem ártana.. :D

    VálaszTörlés
  9. De jó ötlet! Együttérzek veled, mert én is hasonló helyzetben vagyok. :D Egyre veszem az újabbnál újabb lakkokat, és van amit még mindig nem próbáltam ki... XD Lehet, hogy csatlakozok hozzád. :)

    VálaszTörlés
  10. Welcome, welcome. ;) Sok kitartást kívánok az elhatározáshoz! Jó ötlet, hogy az ajándékba kapott lakkokat sem használhatod a kihívás végéig - bár én szerencsére ezt nem kötöttem ki - így még szigorúbb a dolog. Hajrá! :)

    VálaszTörlés
  11. Amindenit! Ez aztán a komoly kihívás!
    Így értem már, mitől vagy tegnap óta olyan szétszórt, zilált és zaklatott...

    VálaszTörlés
  12. Nóra, JinglingApricot: Köszönöm, kedvesek vagytok, ha belevágtok, hajrá!:)

    Edina: Köszönöm, nekem ezt azért volt fontos kikötni, hogy ne terelődjön el a figyelmem a meglévő szépségeimről, remélem, a következő hetekben (újra) felfedezek köztük pár kincset.:)

    N.N.: Én mikor nem vagyok olyan?:D Egyébként meg segíthetnél, majd kapsz te is a körmeidre a lakkjaimból!:P

    VálaszTörlés
  13. Sok sikert, biztos sikerülni fog! :))

    VálaszTörlés