bizsu,

Glamour-napi szerzemények

október 14, 2012 Arabella 17 Comments



Megígértem, hogy lesz vásárfiás bejegyzés, nos, itt is van.:)
A két parfümöt már mutattam facebookon, azt gondolom, hogy ilyenkor ezt éri meg a legjobban venni, itt már azért bőven számít a 20 százalék is.
A Shalimart egyébként szülinapi ajándékként kaptam Anyukámtól, mint kiderült, meglepetésnek szánta volna, de inkább hazajött most, kedvezményesen.:)




Még pénteken újítottam be a Max Factor Fantasy Fire-t, ezen nem vacilláltam egy percet sem, már hetek (hónapok?) óta nézegettem.:) A Coloramat ajándékba kaptam, de gondoltam, egyúttal megmutatom azt is.:).


A Müllerben beszereztem télre egy Carmexet, itt eleve egész jó árban van, és erre tényleg ráfoghattam, hogy szükséges. Az Oreos Milkákhoz azt hiszem, nem kell magyarázatot fűznöm, csak annyit jegyzek meg halkan, hogy azt hittem, sikerült egész télre feltankolnom belőle... nos, ehhez képest a felét már el is majszoltuk.


A DM-es kuponok javát Debrecenre hagytam, amit így utólag már nagyon bánok, mert Nyíregyházával ellentétben ott óriási tömeg volt, és nem is volt kedvem ezzel tölteni az időt, így hát gyorsan letudtam, hogy mehessek várost nézni.
A két Color Infaillible rögtön a kosaramba pottyant, a zölddel már jó ideje szemeztem, a lila meg teljesen elvarázsolt. Még egy spirálon gondolkodtam a L'Oréal állványról, de végül azt kihagytam, még használható a mostanim, és nagyon csábít az egyik új Catrice, inkább kipróbálom legközelebb azt, esetleg egy Bourjoist.:) 
És igen, hiába ellenkeztem még a minap, végül jött az egyik Color Tattoo is, igaz, csak azért, mert el kellett érnem egy bizonyos összeghatárt, és még maradt egy Maybelline kuponom, viszont több lakkot már nem akartam tőlük, más meg nem igazán tetszett. Még a Colorsensational Popstick-okon gondolkodtam pár percig, de aztán elvetettem, sokkal jobban tetszik a Catrice hasonló kencéje, és ez talán mégis jobban megéri, még ha van is egy hasonló szemfestékem, igaz, az azért sötétebb ettől.




Itt mág két S-He lakkot szereztem be, ezeket már jó előre kinéztem, a Max Factort pedig a minap láttam Nikinél facebookon... csodás az üvegben, remélem, felkenve is ilyen szép lesz.:)

A DM-ben mivel volt "végösszegakármi" kuponom is, összesen annyit fizettem, mintha csak a Colour Tattoo-t és egy lakkot vettem volna, azt hiszem, jó vásárt csináltam.:)




Még a Zarába néztem be, felénk ez nincs, és itt nem volt annyi ember... de a ruhákat nem volt kedvem tüzetesebben átnézni, így rávetettem magam a parfümökre. Ahányat megszagoltam, mindről eszembe jutott egy másik illat, Cacharel Noa, Chanel Chance, Chloé... és mintha még a DKNY Be Delicious-hoz is hasonlított volna egy. Azóta is azon töprengek, hogy ennek örüljek-e vagy sem, azt hiszem, az erről való filozofálás megérne egy bejegyzést.

Végül a Black Peony hazajött velem, sokak szerint hasonló a Flowerbombhoz, amit sikerült nagyon megkedvelnem - épp akkorra, mikor már igencsak fogy a miniüvegcsém tartalma.
Egyébként Calo(z)nál is olvashattatok nemrégiben az illatról.:)
Nos, nem is tudom... bevallom, ezt kicsit bánom, hogy megvettem, de hátha megszeretem majd.

Six kupon ugyan nem volt, de ők is tartottak akciót, innen egy fülbevalót választottam, azt úgyis ritkán találok.:) 


Ruhaféleséget egyáltalán nem néztem, pedig a gardróbomra ráférne egy kis frissítés... a beauty-szekciómmal ellentétben, de olyasmit jobban megéri kiárusításkor beszerezni, és most valahogy hidegen is hagynak a ruhák.


Ti újítottatok valamit a hétvégén?:)

Ajánlom Neked

17 megjegyzés:

  1. Glamour napok kapcsán nem, de egy rakat Catrice metálfényű körömlakk jött haza velem, meg egy Essence és NYC is. A Zara parfümöket én is szaglásztam, volt vagy 10féle, és bevallom őszintén, egyik sem fogott meg, de talán próbálkozom még majd. Írnál majd egy bejegyzést a parfüm tartósságáról?

    VálaszTörlés
  2. A Graffitit én is megvettem. :) Arra a zöld s-he lakkra egész kíváncsi vagyok. ^^

    VálaszTörlés
  3. Mea: Biztos csodaszépek a lakkok.:)
    Lehet, hogy majd írok róla külön, hosszabban is, ha kicsit jobban megismertem, de azt máris érzem, hogy a tartóssága nem az igazi... legalábbis a Flowerbombhoz képest sehol sincs. Én újra biztosan nem venném meg.:/

    Verus: Akkor igyekszem gyorsan kipróbálni és írni róla.:)

    VálaszTörlés
  4. A fantasy firet én is beújítottam, a graffityn is gondolkodtam, de egy másik lakk jött helyette :)

    VálaszTörlés
  5. Ha nem tetszik a parfüm én szívesen megveszem tőled :-)

    VálaszTörlés
  6. Biu: Szabad tudni, mi lett végül helyette?:)

    Calo(z): Jaj, de aranyos vagy.:) Pár napot még adnék a dolognak, hátha megszeretem, de utána lehet, élek a lehetőséggel.:)

    VálaszTörlés
  7. Én is megvettem a fantasy firet, meg egy kupac Oreos Milka is hazajött :))

    VálaszTörlés
  8. Az Oreos Milka isteni, én csak nemrég fedeztem fel, de azóta nem tudok leszakadni róla.:)

    VálaszTörlés
  9. Az a zöld S-he nagyon Neked való szín, de mindnek a tesztjét nagyon várom :-) Az Oreo-s Milka pedig LOVE

    VálaszTörlés
  10. A lakkokkal igyekszem, a szemes dolgokról viszont már nem terveztem írni, mert más színekről már volt bejegyzés... de majd meglátom még.:)

    VálaszTörlés
  11. Belle: Az végül nem Max Factor lett, hanem Maybelline. 93-as árnyalat, ez: http://static.hiper.hu/media/catalog/product/cache/3/image/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/F/M/FM1206613_2.jpg

    VálaszTörlés
  12. Én az Oreós Milka tesztjét várom ám! :D Neem, csak viccelek, csodás zsákmány, nekem is pontosan erre a két Loreal szemhéjpúderre esett a választásom, ooolyan szépek, bár a zöld neve elég fun :D

    VálaszTörlés
  13. Jùj de jòkat szereztél! Remélem lesznek ròluk swstchok! :)))

    VálaszTörlés
  14. Niki: Tééényleg, rémlett is, hogy te is vettél két Color Infaillible-t, csak akkor a képen annyira a lakkra koncentráltam, hogy a szemhéjpúdereket nem figyeltem meg jobban.:) Bevallom, én azért nem írtam semmihez árnyalatnevet, mert azt nem vagyok hajlandó bepötyögni ide.:D

    xstrassberrykissx: Igyekszem írni akkor mindenről, legalábbis swatchokat csinálni.:)

    VálaszTörlés
  15. Juj mennyi minden! Én is kíváncsi vagyok a tesztekre. :)

    VálaszTörlés
  16. A szemes dolgokról már írtam is:
    http://www.lanyossarok.hu/2012/10/maybelline-color-tattoo-loreal-color.html
    :)

    VálaszTörlés