MUA,

MUA Undressed paletta

augusztus 18, 2012 Arabella 8 Comments



Mindig is hidegen hagyott a Naked paletta, sőt, bevallom, azt sem értettem igazán, hogy miért lett belőle ilyen népszerű darab. Úgy gondoltam, hogy ha már Urban Decay, akkor a 10 Year Anniversary inkább. De persze olvasva a sok lelkes véleményt, néha felmerült bennem, hogy vajon tényleg igazam van? Vajon tényleg unalmasak, nem nekem valók ezek a színek?
Aztán a MUA bejelentette az Undressedet, én pedig kaptam az alkalmon és bedobtam a kosaramba, már csak azért is, hogy megbizonyosodjak róla, valóban helytállóak-e a korábbi feltevéseim.:)





Ami a legnagyobb félelmem volt a palettával kapcsolatban, az csomagolás, az összes képen, amit eddig láttam róla, nagyon gyengének, kicsit gagyinak tűnt. Nos, a valóságban sem a legerősebb, legminőségibb darab, de azért nincs is vele olyan nagy baj. Kifejezetten jól záródik, annyira nem is könnyű, bár azért a Sleek paletták szerintem kicsit profibb hatást keltenek, ez azért érezhetően gyengécskébb, főként a teteje.





A tizenkét szín szépen sorakozik egymás mellett/alatt két sorban, a festékekhez mellékeltek egy applikátort is, ez kicsit keményebb darab, gumisabb jellegű, nagyon csillámos, hullásra hajlamos festékekhez jól fog jönni.:)




A festékek állaga (és pigmentáltsága is) különbözik attól függően, hogy matt vagy fényes színekről van szó. A fényesek textúráját nagyon szeretem, viszonylag keményebb, de ugyanakkor nagyon-nagyon selymes, a porzásuk pedig minimális.
A mattak még keményebbek egy fokkal, de nem olyan selymesek, ugyanakkor kicsit porosabbak, de mégis, ecsettel nehezebb felvenni őket.




A színek fantázianevet sajnos nem kaptak, csupán számot, amit nagyon sajnálok, de a másik MUA paletta árnyalatai még így sincsenek jelölve. 
A számok mellett zárójelben mindig azt tüntetem fel, hogy melyik szín hasonmása akarna lenni a Nakedből.:)

1 (Virgin): Tudom, hogy sokan ezt a matthoz sorolják, de szerintem van egy enyhe szaténfénye. Egy szép világos bőrszín, nem a legpigmentáltabb, de szerintem ebben az esetben ez nem is akkora baj, a többség úgy gondolom, úgyis a széleket fogja eldolgozni ezzel.
2 (Sin): Egy gyönyörűű rózsaszínes-enyhén bronzos pezsgőszín, az egyik kedvencem::)
3 (Naked): Egy sötétebb matt bőrszín lenne, de sajnos alig-alig pigmentált, az egyik gyenge pontja a palettának. 
4 (Sidecar): Világosabb, kicsit talán fáradtabb, de elég fényes bronzos árnyalat, nagyon szép.:)
5 (Buck): Matt világosbarna lenne, de sajnos ugyan az a probléma vele, mint a 3-assal, nagyon gyengén pigmentált, ez a másik sebezhető pontja a palettának. 
6 (Half baked): Egy nagyon erőteljes, kicsit vöröses arany erőteljes fénnyel. Először azt hittem, ez lesz az egyik szín, amit nem fogok használni, annyira nem volt szimpatikus, de rájöttem, hogy nagyon is szép!
7 (Smog): Világos bronzosbarna aranyos fénnyel. Erről is azt hittem, nem fogom szeretni, eleinte nem tetszett, de most már kifejezetten szépnek látom. 
8 (Darkhorse): Ez már egy sötétebb, hidegebb tónusú, kissé szürkés barna, nagyon apró arany csillámokkal. A 2-es mellett ez a másik kedvencem, nagyon-nagyon megszerettem.:)
9 (Toasted): Rózsaszínes, bizonyos fényviszonyok között lilás bronzbarna, különleges kis szín! 

10 (Hustle): Szürkésbarna nagyon apró aranycsillámokkal, hasonló a 8-ashoz, de az intenzívebb, én jobban kedvelem azt.
11 (Creep): Ezüstcsillámos sötétszürke, már-már fekete, de én azért nem nevezném annak.:) Nincs vele különösebb baj, picit építgetve teljesen rendben van, de a képen minden szín egy vonással készült, nem akartam csalni.:) 
12 (Gunmetal): Kékes fényű, fémes középszürke, kicsit építgetve sötétebb lesz, úgy is nagyon szép. 

A színek pigmentáltságával -a 3-as és az 5-ös kivételével- elégedett vagyok, nem a legerősebbek, de azért nem is gyengék. A tartósságuk önmagukban is egész jó, nem mondom, hogy a nap végéig bírják kopás nélkül, de azért néhány órát igen, szemhéjalapozóval pedig tényleg nincs gond.:)

És hogy helytállóak voltak-e a korábbi feltevéseim... nos, igen is meg nem is.:)
Megszerettem ezt a palettát, ez kétségtelen, viszont azt még mindig fenntartom, hogy bár nagyon sokak -szinte mindenki- számára remek alapdarab lehet, sajnos én vagyok a kivétel. Nagyon meg kell kínlódnom, hogy olyan sminket hozzak össze ezekkel a festékekkel, ami nem sápaszt, vagy teszi karikássá, fáradttá a szemem. Nem a tél típus színe a barna, a bronz és árnyalatai, és... annyira nem is érzem hozzám illőnek ezeket. Kék szeműeknek viszont valóban csodás!

Mindent összevetve mégsem bántam meg, hogy beszereztem, mert ha kedvet kapnék ilyen színekhez, vagy ha másokat sminkelnék -amire szerencsére egyre több alanyt találok:)) - akkor ez egy remek kis paletta, főleg ennyiért. Viszont ha egyszer beneveznék egy Urban Decay-ra, biztosan nem a Naked lenne az.



Szeretnél nyerni egy ilyen palettát?:) Akkor kattints IDE!

Ajánlom Neked

8 megjegyzés:

  1. Nekem ez a paletta annyira tetszik, hogy el sem tudom mondani mennyire! :D

    VálaszTörlés
  2. Eddig kétségtelenül ez a legjobb Naked utánzat, a színek is egész hasonlóak, viszont a swatchokról is látni, meg mondjuk nekem is van MUA palettám, tudom milyen az állaguk, és hát ég és föld... Az UD festékei krémesek, és nagyon szépen fednek, a MUA palettáiról ugyan ez nem igazán mondható el, dehát nem is ugyan az a kategória. Ennek ellenére nagyon kedvelem a termékeiket :)

    VálaszTörlés
  3. :)
    Persze az Urban Decay biztosan jobb, de nekem a fényes színek állaga nagyon tetszik, ahogy észrevettem, ezeknek kicsit más a textúrájuk, mint a másik MUA palettámban lévő színeknek, szerintem ez márkán belül is változó lehet.:)

    VálaszTörlés
  4. olyan szép színek :)
    http://vogueandlife.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek a színek :)

    Lili

    VálaszTörlés
  6. Ilyet hol árulnak?

    VálaszTörlés
  7. Lili: Örülök, ha tetszenek.:)

    Névtelen: Azt hiszem, több webshopban is megtalálható, de talán itt a legkedvezőbb az ára: http://www.muastore.co.uk/index.php/eyes/eye-shadow/palettes

    VálaszTörlés