Alverde,

Alverde vaníliás mandarinos tusfürdö

május 09, 2012 Arabella 5 Comments



A vásárfiás bejegyzésben már mutattam, hogy beszereztem egy Alverde tusfürdőt, most erről szeretnék kicsit részletesebben írni.:)
Egy régebbi rossz tapasztalat miatt nem igazán mertem az utóbbi időben natúr tusfürdőkkel kísérletezgetni, de most győzött a kíváncsiság, és mellette szólt az is, hogy a márka limitált vaníliás-mandarinos testvaja nagy kedvencem lett, így szerettem volna kipróbálni a család többi tagját is.


A csomagolása semmi különös... bár azt hiszem, mégis inkább tetszik, mint sem, olyan vidám ez a sárga flakon, ráadásul jól is záródik, nem tudok komolyabban belekötni.




A tusfürdő teljesen átlátszó, elég folyós, mint ahogy a képen is látszik, azonnal le akart csöppenni a karomról. Az illata azt reméltem, pontosan olyan lesz, mint a testvajé, de nem, én ebben erőteljesebbnek érzem a vaníliát egy csöppet, de igazából ez nem baj, mert így is nagyon finom, bár sajnos a bőrömön egyáltalán nem tartós. Amit nagyon nem szeretek benne, az az, hogy nem habzik eléggé. Ilyen szempontból kicsit hasonlít a Balea Young cukorfalatjához, ebből is mindig úgy érzem, hogy még többet és többet kéne használnom. Ezért hiába a normál, 250 ml-es kiszerelés, lassan ki is fog fogyni... nálam azért ennél jóval tovább szokott tartani egy tusfürdő.
A bőrömmel tulajdonképp nem csinált semmi különöset, se nem hidratált, se nem szárított, ilyen szempontból átlagosnak mondanám.


Összefoglalva: Nem sikerült belopnia magát a szívembe, pedig tényleg szerettem volna szeretni... Az illata finom, a csomagolásával sincs probléma, a bőrömre se volt negatív hatással, viszont sajnos a gyenge habzása miatt nem gazdaságos. Szeretnék további természetes összetevőket tartalmazó tusfürdőket kipróbálni, de azt hiszem, legközelebb más mellett teszem le a voksom.

Ajánlom Neked

5 megjegyzés:

  1. Nekem az Alterra tusfürdőkkel van ez a gondom, hogy hiába isteni az illatuk, de nem habzanak :(

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem, Anyukám használt olyat, de ő se volt elégedett vele.:/

    VálaszTörlés
  3. Habrózsát-fürdőrózsát kell használni kb 200 forint és jól felhabosítja, én már évek óta natúr tusfürdőt (is) használok, de nem zavar hogy nem habzik annyira sőt, inkább fogyjon több mint hogy minden káros anyagot magamra kenjek :)

    VálaszTörlés
  4. Azt használok mindig! Lehet, hogy bele kellett volna írnom a bejegyzésbe, de nekem így természetes, és elfelejtettem.:$
    Nekem azzal sem habzik eléggé, vagyis... semmiképp sem úgy, mint egy normál. Abban viszont van valami, hogy még talán így is megéri... de ez meg már egyéni preferencia kérdése szerintem.:)

    VálaszTörlés
  5. Hát majd mutatok képet vagy nem tudom és láthatjátok hogy nagyon nagyon habzik :D:D szóval lehet nálam minden szuperül működik :D bár én az Alterrásat használom azok krémesebbek meg finomabb az illatuk :))

    VálaszTörlés