ecset,

Essence szemhéjpúderecset

március 19, 2012 Arabella 2 Comments





Amióta megvan, folyton ezt az ecsetet nyúzom, úgyhogy most már merek róla véleményt alkotni.:)
A szokásos kis műanyag Essence ecsettartó zacskóban érkezik, én ezt nagyon szeretem, mert utazáskor, vagy ha csak be kell dobni a táskámba, szuper ebbe visszacsomagolni, így kisebb az esélye annak, hogy valami baja esik.:)




A szára nagyon hasonló az Essence ferde- és Smoky eyes  ecsetéhez, nem a kedvencem, nekem picit túl könnyű, nem érzem elég strapabírónak, és nem is elég hosszú, de azt hiszem, ez eléggé szubjektív, van, aki épp könnyebb, kisebb eszközökkel szeret dolgozni. 




Az ecset feje lila, ez szerintem hihetetlenül cukivá teszi.:) A méretét én átlagosnak mondanám, még a viszonylag kicsike szemhéjamon is kényelmesen tudok dolgozni vele. Viszont úgy érzem, hogy kerülhetett volna bele több szőr is, nem extratömött, sőt, kicsit túl laza is, ráadásul pár szál eleinte kiállt belőle, igaz, az első mosás során sikerült ezeket elrendezgetnem. Ha már a mosás került szóba... két-három szálacska kihullott belőle, de azóta szerencsére nem fordult ilyen elő, pedig már többször is tisztítottam. 
A festéket szépen felveszi és le is adja, nem marad benne túl sok, ezzel nincs gondom.:)


Összességében: Nem lesz a kedvenc ecsetem, de használni fogom, egynek bőven megteszi, ráadásul ilyen, színfelvivő ecsetkéből szerintem soha nincs elég. Lehetne tömöttebb, nehezebb, de ha az ár-érték arányt nézem, akkor kifejezetten jó szerintem.:)


U.i.: Ezt az ecsetet már lassan egy hete vettem magamnak, azóta viszont kaptam ajándékba még egyet, azt majd szeretném kisorsolni köztetek, ha kitalálom, milyen formában, jelezni fogom.:)

Ajánlom Neked

2 megjegyzés: