csacsogós

Új ruhát kapott a blog!

február 29, 2012 Arabella 6 Comments

Hosszabb ideje érlelődött már bennem a gondolat, hogy egyedibbé, átláthatóbbá kéne tennem a blog külsejét, de soha nem tudtam rászánni magam, valamiért nagyon kötődtem az előző dizájnhoz, pedig emlékszem, azt alig egy óra alatt dobtam össze.:) Két nappal ezelőtt viszont végleg elhatároztam magam, és nekiláttam az új külső elkészítésének, ami lehet, hogy elég merész tett volt a részemről, mivel még soha ezelőtt nem próbálkoztam ilyesmivel komolyabban, kérlek, ilyen szemmel nézzétek ezt most.:)

Ugyan beleütköztem néhány akadályba, becsúszott pár baki, de szerencsére pár óra munkával sikerült mindet megoldanom, sőt, a fenti menüvel még túl is teljesítettem a tervet.:)
Bevallom, első ránézésre nagyjából elégedett vagyok az eredménnyel, de lehet, hogy ebben közrejátszik az is, hogy így éjjel fél három magasságában már nem vagyok a legfrissebb.:D

Igyekeztem többször leellenőrizni mindent, de kérlek titeket, ha esetleg találnátok valamit, ami nem működik, nem kényelmes nektek, vagy csak bármilyen észrevételetek van, jelezzétek, nagyon hálás lennék érte.:)

Ajánlom Neked

6 megjegyzés:

  1. Szép letisztult, nekem nagyon tetszik

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, nagyon kedves vagy.:)

    VálaszTörlés
  3. nekem is nagyon tetszik. sokkal jobb mintha vakító színek lennének :D

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, kedvesek vagytok, örülök, hogy elnyerte a tetszéseteket.:)

    VálaszTörlés