csacsogós,

Sminkszett - felsőfokon

február 26, 2012 Arabella 6 Comments



Éss el is érkeztünk a sorozat harmadik, egyben utolsó részéhez.:)
Az első bejegyzésben a legalapabb dolgokat vettem sorra, azokat, amik feltétlenül szükségesek egy komplett smink elkészítéséhez, majd a következő héten ezt kiegészítettem pár olyan holmival, amik érdekesebbé, változatosabbá teszik a festegetést.
A mostani bejegyzésben olyan dolgok fognak szerepelni, amik nélkül véleményem szerint egy földi halandó simán leéli az életét, sőt, klassz sminkeket is tud készíteni ezeket mellőzve, de mégis... a fanatikusokat vonzzák ezek a kis kincsek, bevallom, én is szívesen kipróbálnám az alábbiakat, így aztán kissé talán az én kívánságlistám is ez a bejegyzés.:)


 

1. Primer
A szemhéjalapot egyértelműen az alapkészletbe soroltam, az arcra való bázist viszont amióta csak hallottam róla, kicsit feleslegesnek érzem. Ennek ellenére mégis... szörnyen kíváncsi vagyok rá,  nagyon nehezen tudom visszafogni magam attól, hogy beszerezzek egyet.
Ami nekem nagyon tetszik: az E.L.F. Studio primerje, főként a csomagolása vonz, de a Catrice-é is szimpatikus, hihetetlenül selymes az állaga, de a L'Oréaléra is kíváncsi lennék.


2. HD termékek
Azt hiszem, jó egy-másfél éve kerültek be a köztudatba a HD termékek, amik szintén nem biztos, hogy egy átlagember számára kihasználhatóak, hiszen mégsem mindennapos az, hogy fényképeznek, filmeznek minket, de ennek ellenére... az én fantáziámat nagyon felkorbácsolta ez a kis rövidítés, szíves örömest kipróbálnék ilyen termékeket.
Amivel szemezgetni szoktam, az az Astor Mattitude HD alapozója, de a NYX-nek például komplett HD termékcsaládja van, primer, púder, alapozó, pirosító, szemhéjalapozó... mondanom sem kell, szívesen kipróbálnám mindet. Púderből egyébként az E.L.F.-nél is van HD, de arról említést teszek majd a következő pontban is.
3. Loose púder
Mostanság egyre nagyobb teret hódítanak a loose, azaz por állagú púderek. Ezek javarészt -főleg, ha nem színezettek, nincs fedésük- fixálásra valók. Erre megint nem vagyok biztos, hogy egy átlagos nőnek szüksége van, mégis... én is szívesen kísérletezem vele.
Én az N.Y.C. púderét használom, ha az ár-érték arányt is figyelembe vesszük, akkor szerintem kifejezetten jó, de az E.L.F.-é is ilyen, csak azt pluszban még HD-nek hirdetik.:) 

4. 88-as paletta
Tudom, hogy sokan javasolják akár a kezdőkészletbe is, mondván, hogy ezzel le lesznek tudva a szemhéjpúderek, de... én úgy gondolom, hogy mindennapi használatra nem a legpraktikusabb, plusz szerintem nem is fed le minden színt egy ilyen paletta. Én eddig akár hány képet láttam róla, mindig az volt a benyomásom, hogy bár látványos, és tényleg úgy tűnik, mintha a szivárvány összes színében pompázna, de a színes-világos árnyalatok dominálnak benne, azok, amiket úgy gondolom, hogy a többség viszonylag ritkán használ. (Babakék, világosrózsaszín, világos sárgászöld.) Ellenben sötétebb, füstösebb színek nemigen találhatóak benne, még az alsó sor se tűnik annyira annak.
Ennek ellenére mégis úgy érzem, ez tenné teljessé a sminkkészletemet, és... és... jó lenne tudni, hogy van. Bármilyen élénk sminkbe belefoghatnék gondolkodás nélkül, nem kéne félnem attól, hogy nem lesz egy kiwizöldem vagy egy élénk pinkem.
A legismertebb beszerzési forrás talán a Coastal Scents webshopja, na meg persze a magyar oldalak, de ebay-en is bele lehet futni, méghozzá nagyon kedvező áron... talán onnan tényleg megérné megvásárolni.

5. Ajakszínezők
Bajban voltam a megnevezéssel, mert nem igazán tudok erre magyar megfelelőt... olyan termékekre gondolok ezalatt, amik kaphatóak extrémebb színekben is, és keverhetők-kavarhatók akár együtt is, de a már meglévő rúzsainkkal, szájfényeinkkel is. Egyfelől ez szerintem nagyon praktikus, mert ha épp kedvünk szottyan egy bizonyos árnyalathoz, nem kell leállnunk rúzst keresgélni, megvenni, hanem kikeverhetünk magunknak akár egyetlen alkalomra valót. Plusz... én már eddig is nagyon szerettem ajakszíneket kotyvasztgatni, nekem ez maga lenne a paradicsom.
Sajnos nem sok ilyen terméket ismerek, itthon elérhetőek közül egyedül a Sleek Pout Paintját, de azok nagyon tetszenek.:) 


6. Pigmentek
Bár nehezebb lehet ezekkel a por állagú csodákkal dolgozni, én mégis nagyon régóta szeretnék kipróbálni már valami ilyesmit is, mindig nagyon tetszettek a pigmenttel készült sminkek.:)
Amik képek alapján megnyertek maguknak, azok a BarryM varázsporai, de a MAC pigmentekről is csupa jót hallottam.:)


7. Duo Fibre ecsetek
Nagyon szeretem a krémes termékeket, ennek ellenére engem ezek a vegyes szőrből készült ecsetek annyira nem hoztak lázba... soha nem értettem, hogy mitől lehet ez olyan jó, krémeshez szintetikus, poroshoz természetes és kész, valahogy számomra a józan ész ezt diktálja, de mégis... nagyon szívesen kipróbálnék egyszer ilyen eszközöket is, ha másért nem is, hát azért, hogy megcáfolják az elméletemet.:)
A legismertebbek talán a Sigma ilyen típusú ecsetei, de az E.L.F.-nek is van egy duo fibre ecsete, talán arra hamarosan benevezek.:)


8. Duo műszempillaragasztó
Régebben szívesen kísérletezgettem műszempillákkal, viszont jó ragasztó híján hamar elment a kedvem tőlük. Amióta először hallottam róla, azóta ácsingózom egy Duo ragasztóra, egy gond van: sajnos a közelemben nem elérhető. Viszont erre bátran azt mondom, hogy ha tehetitek, szerezzétek be, jól jön egy ilyen a háznál.;)

9. Extrém műszempillák
Régebben imádtam az egyszerű sorost és a tincsest is, viszont egy jó ragasztóval szívesen kipróbálnék időnként valami különlegesebbet is, szerintem egy egyszerű sminket is nagyon alkalmivá, egyedivé lehet tenni egy-egy ilyen kis szépséggel.
A NYX kínálatában sok-sok csodaszépet láttam, de az e-bayen is mindig belefutok pár igazán különleges műszempillába, sőt, a Catrice limitált kiadásaiban is egész szépek szoktak lenni.



+1: Ajakradír
Akinek hajlamos kiszáradni a szája, főként a téli időszakban úgy gondolom, jó, ha használ ilyet, viszont ezt otthon is elkészíthetitek, a múlt hónapban én is többfélét kevertem ki magamnak. Viszont... ha szeretnétek áldozni rá, azt is megértem, mert iszonyú cukikat lehet kapni.:)
A Lush-é is nagyon tetszetős, de engem a Baviphat nyert meg leginkább magának, annyira édes ez a csomagolás!

Azt hiszem, a fenti pár dolog egyike sem létszükséglet, sőt, van, ami ellen lehet egy-két negatívumot is felhozni, mégis, én szívesen szemezgetek velük, egyszer örömmel szorítanék helyet ezeknek a sminkes fiókomban.:) 

Ajánlom Neked

6 megjegyzés:

  1. én a duo fibre ecsetet az alapkészletbe tenném, az alapozó felviteléhez nincs ennél jobb. amíg nem próbáltam, én se hittem el de fantasztikus, "airbrushed+ finist lehet vele elérni. (nekem egy sűrűbb, sigma f80am van amit alapozóhoz használok, és egy ritkább sörtéjű mac, amit krémpirosítóhoz) :)

    ja én én próbálam az ELF HD púdert, és nekem nagyon bevált!

    VálaszTörlés
  2. Nekem a cicanyelves sima alapozóecset vált be nagyon, igaz, duo fibre-t még nem használtam, lehet, hogy megváltozik a véleményem, ha egyszer kipróbálok egy olyat is.:)

    VálaszTörlés
  3. akkor ez a HD alapozó arra jó, hogy a pórusokat teljesen eltüntesse, hogy ne látszódjon a vakus fényképeken? :D ha jól értem :D bocsi nemvagyok otthon az alapozók világában, valaki felhomályosítana? :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, a nagyfelbontású HD kamerák/fényképezők miatt találták ki ezeket a termékeket, mert azoknál ugye megesik, hogy olyasmit is láttatnak, amit nem kéne, vagy élőben nem is szembetűnő... tágabb pórusok, esetleges bőrhibák stb. Az ilyen kencék elméletileg ezt küszöbölik ki, nyilván azzal, hogy még egységesebbé teszik a bőrt, én legalábbis így tudom.:)

      Törlés
  4. nekem a cicanyelvessel mindig csíkos lett :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nagyon folyékony az alapozó állaga, akkor tényleg hajlamos vele csíkosodni, a hagyományosakkal, kicsit sűrűbbekkel viszont nekem egy álom.:)

      Törlés