Túl a pasztellen

Parfümök tekintetében eddig maradtam a dizájner vonalon, de kötődöm Tihanyhoz, és szerettem volna megismerni a Minya Viktória által megálmodott Eau de Tihany Premier illatot. Szeptemberben jártunk Tihanyban, akkor egy villámlátogatást tettem az üzletben, és a teszter meggyőzött arról, hogy legalább egy mintát vásároljak belőle. 
Hagyomány, hogy mindig összefoglalom a kedvenceimet a blogon, és bár 2023-ban nem blogoltam aktívan, ezt a szokást nem szeretném megtörtni. 


Az év során az egyik legfontosabb feladatom az volt, hogy megtanuljak pihenni. Még bőven van hová fejlődnöm, de már egyérelműen haladok, és mindez kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy a terheltebb időszakok könnyebben menjenek. Voltam nyaralni, már szokásos módon jártam Tihanyban, az otthonomat pedig komfortosabbá tettem. Az utóbbi néhány évem kifejezetten pozitív mérleggel zárult, de nem akarom ezt magától értetődőnek, természetesnek venni. Hálás vagyok 2023-ért, mert ez is csatlakozik a jó évekhez. 

Tavasszal felfrissítettem a lakást, majd nyáron parkolópáylára tettem a projektet, ősszel viszont szeretném befejezni a hálószobát. Egy nagy tétel van még hátra, az ágykeret, ezen kívül néhány új lakásdekorációs elemet szeretnék. A koncepció a következő: fehér és tölgy bútorok, krémszínű fal, valamint bordó kiegészítők. 



Néhány napot Prágában töltöttünk, és Sephora látogatást is terveztem. Végül három üzletben is szétnéztem, és sok dolgot kipipáltam a kívánságlistámról. 😊
 

 

Az elmúlt évek során majdnem minden szépségápolási kategóriában megtaláltam a kedvencemet. Pontosan tudom, hogy milyen színeket, milyen állagot és illatokat szeretek, és az elvárásaim is egyre magasabbak. Emiatt ha valami újjal kísérletezem, egyre gyakrabban szaladok bele abba, hogy bár jó-jó a termék, de mégsem az igazi, mert tudom, hogy van jobb is. Ebben a bejegyzésben ezeket szedtem össze. 😊

 

Újévi fogadalmat nem tettem, de elhatároztam, hogy legalább év elején jobban odafigyelek magamra, és törekszem a minél hatékonyabb feltöltődésre. Többet olvasok, komfortosabbá teszem a környezetemet, és nem utolsósorban a gyors zuhanyokat alkalmanként kádfürdőzésre váltom. Ebben az egyik legjobb támogatóm a Lush. A karácsonyi leárazáson vettem két ajándékcsomagot, majd az őszi MondoCon után a télin is részt vett a Lush (Instagramon mutattam képeket), és ott is beszereztem néhány dolgot. 

Számomra 2022 nem volt túl eseménydús év, viszont összességében nagyon jól telt. Jelentősen kevesebbet blogoltam, havi kedvences posztokat pedig már nem szoktam készíteni, ezért most megragadom az alkalmat, és megmutatok mindent, amit az elmúlt évben ismertem és szerettem meg.  😊


A drogériákban és a parfümériákban a karácsonyi szezon a legerősebb: sorra jönnek ki az újdonságok, a korábbi sikerek pedig szettekben is elérhetőek. Ez szuper, de ajándékvásárláskor nagyon könnyű tévútra kerülni, és a forgatagban végül csak felkapni valamit, ezért most iránymutatóként igyekeztem megkeresni a legjobb vételeket. Amit csak lehet, linkelek is! 😊



A könyves kívánságlistám végtelenül hosszú, ezért ha alkalmam adódik valamit kedvezményesen beszerezni, általában megteszem. A Black Friday alatt a Librinél 10 ezer forintos rendelés fölött kétezer forint kedvezmény járt, és egyébként is ki-be pakolgattam a könyveket a kosaramból, úgyhogy éltem a lehetőséggel. A könyveket szombaton vettem át, és bár még egyiket sem kezdtem el, mindnek nagyon örülök. 😊



Idén az adventi kalendáriummal kezdtem a dekorálást, majd fokozatosan elkezdtem kirakni a szokásos, ezüst-arany-rose gold, valamint bordó díszeinket. Viszont ezeknek a többsége már öt éve szolgálja az otthonunkat az ünnepi időszakban, és kedvet kaptam valami újhoz. A legtöbb újdonságot a Sinsay-ből szereztem be, és bár majdnem mindent konkrét céllal vettem, a hétvégén próbáltam megkeresni a helyüket a régi díszeink között.

Minden év végén kíváncsian várom az Yves Rocher ünnepi kínálatát, mert mindig nagyon erős a karácsonyi felhozataluk. Idén szakítottak a hagyományokkal, és a klasszikus illatvilág helyett két mesés téli újdonsággal, a Lágy mandulával és az Édes vörösáfonyával készültek a szezonra.

Nemrégiben összeszedtem, hogy nekem idén melyik adventi naptárak tetszenek a leginkább, és a bejegyzés írása közben körvonalazódott bennem, hogy a Lancome lenne a legjobb választás számomra. Nemcsak nincs benne olyasmi, amit fölöslegesnek tartok, hanem mind a 24 dologra nagyon kíváncsi vagyok. Naponta tervezem majd kinyitni, így a tartalmát most nem fedem fel, de nagyon sok helyen megtalálható a részletes lista. Ebben a posztban csupán azt szeretném megmutatni, hogy minek örülök mostanában. 😊
Régebbi bejegyzések

Created with by beautytemplates