OPI - My Gecko Does Tricks

by - március 15, 2015

Pénteken végre volt időm felkenni az enails.eu-tól választott második, rám a narancstól jellemzőbb metálzöld lakkot, és ahogy sejtettem, ez egy pillanat alatt be is lopta magát a szívembe.
Nézzük a részleteket! :)


Az üvegéről és az ecsetéről nem tudok semmi újat mondani, az előbbi strapabíró és egyszerű, az utóbbi pedig lapított, aminek én mindig örülök.




A színét azt hiszem, nem fogom tudni megfelelően meghatározni, de én leginkább hideg tónusú középzöldként írnám le.

A finise metál(os), az erős fénye szerintem nagyon különlegessé teszi. Ez a színvilág és finis együtt nekem nagy-nagy kedvencem, de azt hiszem, pont a kettő kombinációja miatt lesz ez egy megosztó lakk, viszont én abszolút az igenlők táborát erősítem.

Engem összhatásában valamelyest bogárpáncélra emlékeztet - főleg mesterséges fényben. Ha már fény: azon kevés lakkok közé tartozik, amelyek természetes és mesterséges fényben ugyanolyan jól mutatnak - kicsit talán másként, de ugyanolyan jól.

Az állaga ennek is viszonylag folyós, akár a Go with the Lava Flow-é, és ebből is szükséges három réteg, viszont pozitívumként ez is tartósnak tűnik, legalábbis eddig. A harmadik napon még pontosan olyan, mint a lakkozást követően.

Mivel kedvelem ezt a finist és színvilágot, több hasonló(nak hitt) árnyalat is megtalálható a készletemben:


Balról-jobbra: China Glaze Cha Cha Cha, OPI My Gecko Does Tricks, L'Oréal Majestic Green

Itt tűnik ki igazán az OPI hűvös tónusa. :) A China Glaze nagyon-nagyon hasonló hozzá, de valamivel melegebb, aranylóbb, a L'Oréal pedig egyenesen bronznak tűnik mellettük, pedig valójában az is zöld, csak egy igazán meleg árnyalat.

Nem hinném, hogy mindenki kedvencévé válna a My Gecko Does Tricks, ahhoz egyszerűen túl merész, de azoknak, akik hozzám hasonlóan szeretik az örült zöldeket, mindenképp érdemes lehet legalább megnézni. :)

Ezek is érdekelhetnek

5 comments

  1. Nahát, ez olyan mint a Moyra Johanne, vagy az olyan mint ez :))))

    VálaszTörlés
  2. A Moyrához élőben még nem volt szerencsém, de a képek alapján az mintha melegebb lenne és kicsit más finisű. Persze ilyen kis különbséggel még bőven lehet jó olcsóbb alternatívája. :)

    VálaszTörlés
  3. Szép-rajtad. Nekem is van pár zöld lakkom, de annyira ritkán kenek fel zöldet, hogy igazán nem éri meg beruházni rá. A CG nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Köszi!
    Én a lilákkal vagyok hasonlóan. :) Bár a többi színt sem használom ki igazán, egyedül csak a pirosakat.
    Mindenképp lesz majd külön bejegyzés a China Glaze-ről is. :)

    VálaszTörlés
  5. Régen én sem kentem fel lilát, aztán volt egy bekattanás és már van 3 lila lakkom :)

    VálaszTörlés