Catrice Crushed Crystals - Call Me Princess

by - január 30, 2014


A Catrice újdonságai közül leginkább a lakkokat vártam, azon belül is a sand lakkokat, és azok közül is a Call Me Princesst. Pedig nem így indult a dolog, természetesen a vörös tetszett a legjobban, de aztán napról-napra egyre jobban befészkelte magát a gondolataimba ez a kicsit nagyképű, kicsit kényes... ám legyen: hercegnő.


Az üvege a matricán lévő feliratot leszámítva pontosan olyan, mint a márka többi - néhány hónapja megújult - körömlakkjáé. Erősnek tűnik, de nekem az a benyomásom, hogy a kupak műanyag része és maga az üveg is nagyon vékony, ezért óvatosabban bánok vele a szokásosnál.

Az ecsete lapított, széles és lekerekített lenne, de valójában csak szabálytalan a vége, emiatt nem olyan könnyű szépen festeni vele.


Enyhén barackba hajló... vagy talán inkább csak meleg tónusú rózsaszín rengeteg arany csillámmal, amik néha zöldben játszanak - sajnos ezt nem sikerült elkapnom a képeken.
Tömény, édes, eperillatú hercegnős mese.

Alapvetően nem áll közel hozzám ez az árnyalat, nagy felületen nem is tudnám viselni, mert nem áll jól, de már az üvegcsében elvarázsolt. És később majd a körmömön is.




Az ecset miatt nem a legkönnyebben kezelhető lakk, amivel valaha dolgom volt, de az állagára nincs panaszom. Három réteg kellett belőle, talán kettő is elég lett volna, de féltem, hogy úgy erős fényben és a képeken átsejlenének a körömvégek. A tartósságáról még nem tudok érdemben nyilatkozni, második napja van a körmömön, eddig minden rendben, de azt hiszem, ez egy ilyen finisű lakktól el is várható. Apropó, ha már finis: eddig ez a legkevésbé érdes homok körömlakkom, az Anny például sokkal durvább ennél, de az OPI és a Lovely sem ennyire sima.

Nem tudok elfogultság nélkül nyilatkozni erről a kis csodáról. A színe teljesen elvarázsolt, így muszáj azt mondanom, hogy aki kislányként szerette a hercegnők történeteit, és még él benne a gyermek, mindenképp nézze meg! :)

Ezek is érdekelhetnek

14 comments

  1. Ez gyönyörű *-* Hol lehet kapni? Azt hittem, majd csak február végén kerülnek ki :) Mindenképp ő KELL nekem!!!

    VálaszTörlés
  2. Audrey: A Müllerekben a napokban már elkezdték kipakolni az újdonságokat. :)

    Manna, Ivett Bicsák, Babus, FranCiiska: Örülök, hogy nektek is tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Úristen, de csodás! :) Én mire tegnap eljutottam a Müllerbe már ki is volt fosztva a pult... :( Most alig várom, hogy a Rossmann-t is elkezdjék tölteni

    VálaszTörlés
  4. Istenem *_* nekem is kell egy ilyen!!!

    VálaszTörlés
  5. 15 perce kentem fel, ugyanannyira imádom mint Te, isteniii *-*

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűszép, nekem is kell!
    A képeken olyan, mint a Sleek Rose Gold körömlakkban :-)

    VálaszTörlés
  7. Aggie: Ma már nálunk is ki volt fosztva a Müller, de nem is csoda, amikor én voltam, már akkor is csak egy-egy darab volt minden újdonságból.

    M.: :)

    Netti: Örülök, hogy neked is tetszik! :)

    PAncsi: Nekem a pirosítóhoz nem volt még szerencsém élőben, de a képek alapján tényleg nagyon hasonlítanak. :)

    Megaera: :)

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű! Biztosan beszerzem, ha végre eljutok egy Müllerbe! :)

    VálaszTörlés
  9. Szerintem lassan már a Rossmannokba is ki kell kerüljön. :)

    VálaszTörlés