Termékek, amik nem váltak be

by - április 22, 2012




Úgy érzem, alapvetően szerencsés vagyok, mert ahhoz képest, hogy mennyi kencét próbáltam már ki, viszonylag kevés olyannal volt dolgom, amelyik abszolút nem vált be. Hozzá kell tennem, hogy olyanból már jóval több van, amelyik nem tökéletes ugyan, de azért használható.
Nos, az alábbi lista azokat a termékeket tartalmazza, amelyeket úgy érzem, jobb lett volna, ha soha nem veszek le a polcról, de persze ez nagyon szubjektív, megeshet, hogy nektek pont ez lesz a kedvencetek, mégis, úgy érzem, hasznos lehet, ha megmutatom, mik azok, amik egyáltalán nem nőttek a szívemhez.:)




Maybelline Affinitone alapozó


Próbálok valami jót keresni ebben a termékben, hogy legyen valami, amivel megindokolhatnám, miért is használtam el belőle több tubussal, de... nincs. A csomagolása borzalmas, az állaga túl folyós, egyáltalán nem tartós és ami a legrosszabb, hogy borzasztóan szárít.
Azt azért hozzá kell tennem, hogy ebben az árkategóriában - én még anno 1000 forint körül vettem- nem találtam még igazán kiemelkedő terméket, de nem sokkal többért már akár a márkán belül is szuper alapozók vannak, például a Dream satin, de a tesztere alapján az Affinitone pumpás, Mineral változata is klasszisokkal jobb.



Essence Lash Mania szempillaspirál


Az egyik legnagyobb csalódásom, tudom, hogy nagyon sokan szeretik az Essence spiráljait, de ez számomra kész katasztrófa. Semmi, semmi pozitívat nem csinál a pilláimmal, se nem dúsít, se nem hosszít, se nem ível... ellenben hajlamos összetapasztani, elnehezíteni a szempilláimat, sőt, pár óra után pereg is.
Először egyébként arra gondoltam, hogy talán csak az én példányommal van gond, esetleg kiszáradófélben van, de sajnos nem, mint nemrégiben megtudtam, az egyik barátnőm is ugyan ezt tapasztalta vele kapcsolatban.



Essence Black Mania szemhéjtus


Nem gondolom, hogy szuperjó kézügyességem van, de egy átlagos tégelyes vagy folyékony tussal általában sikerül egy elfogadható vonalat húznom. Nos... ezzel nem ment. Nem tudom elképzelni, hogy ezt a furcsa ecsetet hogy lehetne egyáltalán használni. Ráadásul maga a festék sem az igazi, maszatolódik, sőt, az én szememet még csípte is.



Maybelline EyeStudio Quad


Igen, sajnos egyből két példánnyal is rendelkezem belőle... A színek nagyon szépen mutatnak a kis palettában szerintem, szuperül kihasználhatóak lennének, de botrányos, hogy mennyire nem pigmentáltak. Órákig dörzsölgethetném a festékek felületét, akkor se érnék el elég intenzív hatást. Kár érte.:(



L'Oréal Infallible tartós ajakrúzs


Amióta ezt kipróbáltam, soha nem keresek tartós rúzsokat. A színe ennek is szép lenne, de szörnyen szárít és borzalmasan ronda, ahogy elkezd kopni. (Már egy kortynyi üdítő is elég neki!)
A balzsamos oldalát szerettem volna legalább elhasználni, de annak az illata nagyon kellemetlen számomra... teljes kudarc.:( 



Miss Sporty Be Connected krémes szemfestékek


Nagyon szerencsésnek érzem magam amiatt, mert rajtam szinte az összes krémes festék szuperül működik... egy, a fenti kivételével. A legapróbb ráncokba is beül, lehetetlen szépen eldolgozni, soha nem szárad meg, foltosodik... tényleg minden gond előfordult vele, ami csak lehetséges.


 
Manhattan Tasty Lips szájfény 


Nagy reményeket fűztem a Manhattan szájfényeihez, be is szereztem egy átlátszót, aztán... nos, csalódás. Az illata engem nagyon zavart, emellett ragacsos, amit én nem is bánnék, ha cserébe nem folyna el, de sajnos igen. Néha kísérletezgettem vele, extrémebb sminkekhez a szememre használtam többek közt, de egyébre nekem nem vált be.:/





Fa Mystic Moments tusfürdő


Tudom, hogy ez nagyon sokatoknak kedvence, de sajnos én nem szerettem meg.:( Borzasztóan kiszárította a bőrömet, ráadásul az illata is taszított, de persze ez olyan dolog, hogy megeshet, nektek pont ez fog tetszeni.:)




Ti próbáltatok a fentiek közül valamit? 
Van olyan termék, ami egyáltalán nem vált be nektek?


Ezek is érdekelhetnek

17 comments

  1. Nekem a Maybelline alapozó teljesen bevált, mondjuk igaz, hogy elég folyós és nem fed annyira, de mivel nekem tényleg minimális bőrhibáim vannak, nálam tökéletes volt, viszont eddig még nem sok helyen olvastam róla pozitívat :D

    VálaszTörlés
  2. Igen, emlékszem is, hogy a tesztjénél írtad, neked bevált.:)
    A fedése nekem is elég lenne, még az állagával is megbarátkoznék valahogy, de engem tényleg nagyon szárít.:(
    Persze lehet, hogy más bőrtípuson jobban működik.:)

    VálaszTörlés
  3. En a Miss Sporty kremes festeket alapkent hasznaltam regen,es szupertartos volt!Onmagaban nem surun hasznaltam,de alapnak tenyleg remekelt.

    VálaszTörlés
  4. Én is ezt az alapozót használom, hál' istennek, én megvagyok vele elégedve! Mondjuk tényleg folyós.. sokszor volt már olyan, hogy több jött mint kellett volna, főleg mikor új tubust vettem, és még sok volt benne nagyon. Én szerencsére nem vettem észre, hogy szárítana, de ez tényleg bőrtípus függő. :)

    VálaszTörlés
  5. Ezek közül semmit nem használtam, de azért jó volt elolvasni, még így is, hogy saját véleményt nem tudok mondani. Az essence-nél szerintem van, amivel mellélőttek, de ilyen pénzekért ez még bele is fér, főleg, hogy van ami pedig nagyon jó. :]

    VálaszTörlés
  6. Makeupcakes: Sajnos nekem alapként se vált be, elmászkált.:(
    Cs.ery: Igen, ilyen velem is előfordult.:( Bár hidratálást ígér, de lehet, hogy ez tényleg jobb kevert/zsírosabb bőrűeknek.:)
    CRaPTRaSH: Örülök, hogy érdekesnek találtad.:)
    Az Essence-nek én is könnyebben elnézem a "bakikat", már csak az áraik miatt is, plusz tényleg sok szuper termékük van.:)

    VálaszTörlés
  7. A szemhéjpúdereket nagyon sajnálom:( szeretem az ilyen nem beválós termékek bejegyzést , hasznos számomra:)

    VálaszTörlés
  8. Nekem a barátnőm mondta hogy az Essences szemhéjtus egy tragédia, de akkor a többi se lehet jó ezek szerint... :)

    http://bubbiful.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  9. az utosót én is próbáltam, az illata nekem se jött be

    VálaszTörlés
  10. nekem is meg van az az alapozó, és én is UTÁLOM! Csupa-csupa nagy betűvel.. az még oké, hogy folyós, de szerintem egyáltalán nem fed...és a nap végére nagyon furán érzem a bőrömet.. ráadásul, én még 2000 Ft-ért vettem.. teljes pénzkidobás. szegény csak ott heverészik a fiókomban, nem tudom mi legyen vele... :)

    VálaszTörlés
  11. Thündérke: Örülök, hogy hasznosnak találtad.:)
    Zenzen: Ez a tus nekem nem vált be, de a többi folyékonyról nem nyilatkozhatok, azokat nem próbáltam.:)
    N_norii.: Akkor már ketten vagyunk.:)
    Vikii: Ne is mondd, nekem ráadásul két tubus van... igaz, mindkettő már majdnem üres, de akkor is... útban van.

    VálaszTörlés
  12. Az Affinitone nekem sem vált be, szabályosan lemászott az arcomról, és úgy szárított,hogy hámlottam. Az Essence spirált szerettem egy darabig (de én minden spirállal ilyen rövid távú kapcsolatot alakítok ki), aztán leváltottam egy másikra (szintén Essence). A Miss Sporty meg szerintem konkrétan bakot lőtt a Be Connected cuccokkal, volt belőle szájfényem és szemfestékem is, mindegyik csúszik-mászik.

    VálaszTörlés
  13. Én mást nem próbáltam a Be connected családból, szerintem maga az ötlet jó lenne, de a szemfesték nekem sem vált be sajnos.:/

    VálaszTörlés
  14. Szerintem még a szokásos Miss Sporty minőségtől is elmaradnak :( Próbáltam az Oriflame hasonló elven működő Connections termékeit, azok sem voltak jobbak. Bár nem vagyok nagy Oriflame rajongó...

    VálaszTörlés
  15. Huh, nem is tudtam, hogy az Oriflame-nek is vannak hasonló kencéi, látszik, hogy nem igazán ismerem a termékeiket.:$

    VálaszTörlés
  16. A Miss Sporty krémes szemhélyfesték volt meg, ezüstben. Egyszerűen szörnyű volt, amit te is említettél, pont azok fordultak nekem is elő.
    Most kimostam a maradékot, és félretettem az applikátorát, mondván valamire majd lehet, hogy jó lesz.

    VálaszTörlés
  17. Valószínűleg nálam is ez lesz a sorsa, az applikátora még hátha jó lesz valamire.:)

    VálaszTörlés